Tech - Tudomány
Továbbra is éjfél előtt két percnél áll a végítélet képzeletbeli órája
Tudósok egy nemzetközi csoportja szerint továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy az emberiség egy atomháború vagy a klímaváltozás révén kiirtja önmagát.

Tudósok egy nemzetközi csoportja szerint továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy az emberiség egy atomháború vagy a klímaváltozás révén kiirtja önmagát.

A végítélethez ilyen közel tavaly és 1953-ban álltunk
Az Atomtudósok Bulletinjének (BAS) éves csütörtöki konferenciáján jelentették be a tavalyival megegyező óraállást Washingtonban. Az óra azt hivatott szimbolizálni, mekkora az emberiség megsemmisülésének kockázata. A végítélethez ilyen közel a múlt évet megelőzően csak 1953-ban állt az emberiség – olvasható a Live Science tudományos ismeretterjesztő hírportálon.
Az, hogy az óra nem került közelebb az éjfélhez, „nem értékelhető a stabilitás jelének, hanem inkább nyomatékos figyelmeztetésnek” – mondta Rachel Bronson, az Atomtudósok Bulletinjének elnöke. „Ez az állapot olyan nyugtalanító, mint amilyen a hidegháború legveszélyesebb korszakában volt” – tette hozzá.
A szervezetet az első amerikai atomfegyvereket kifejlesztő tudósok hozták létre. Tudományos és biztonságpolitikai testülete a chicagói szervezet védnöki testületével, benne 15 Nobel-díjassal konzultálva állítja előre vagy hátra az órát. Amikor megalkották 1947-ben, az óra mutatója hét percre állt az éjféltől.
Nukleáris fegyverek, globális felmelegedés
A BAS kutatói és szakértői évente kétszer gyűlnek egybe, hogy kiértékeljék az év világszintű eseményeit és döntsenek arról, milyen irányba mozduljanak a végítélet órájának mutatói.
2018-ban a nukleáris fegyverek és a globális felmelegedés okozta fenyegetés miatt mozdultak a mutatók közelebb a „világ megsemmisüléséhez”.
„Az emberiségnek két szörnyű és párhuzamos egzisztenciális fenyegetéssel kell szembenéznie: ezek a nukleáris fegyverek és a klímaváltozás. Minél tovább maradnak ebben a meggondolatlan valóságban a világ vezetői és lakói, annál valószínűbb, hogy meg fogjuk tapasztalni az elképzelhetetlent” – fogalmazott Jerry Brown egykori kaliforniai kormányzó, a BAS ügyvezető elnöke.
Az Antarktisz és Grönland jege erősen olvad
A klímaváltozás drámai hatásairól és az üvegházhatású gázok csökkentésének sikertelenségéről szóló jelentések riasztó mértékben megszaporodtak 2018-ban a tudósok szerint.
Az Antarktisz és Grönland jege a korábban becsülthöz képest gyorsabb mértékben olvad. Az északi-sarkvidék melegedésével a talajban tárolt szén hatalmas mennyiségben kerülhet a légkörbe, tovább erősítve a felmelegedést. Az óceánok hőmérséklete az 1950-es években kezdődött rendszeres mérés óta nem tapasztalt magasságba került, ami heves viharokat okoz – olvasható a Live Science tudományos ismeretterjesztő hírportálon.
(Forrás: MTI)
Teller Ede már 1959-ben a globális felmelegedés veszélyeire figyelmeztetett
Szerző
Friss
- Sztrájkveszély az egészségügyben – A szervezők szerint Takács Péter vállalhatatlan választ adott nekik
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 9., szerda
- Marika néni: „Lázár kegyelmes! Jávor Pál óta senki nem tudta oly hitelesen alakítani Mikszáth és Móricz figuráit, mint Ön…”
- Kémiai kasztrálás: megoldás vagy emberkísérlet? – Mit engedhet meg magának egy társadalom, ha valóban civilizált akar maradni
- Orbán Ráhel (és családja) menni Amerika?
- Sötét órák: a legnagyobb áramszünetek Magyarországon
- Nem mindegy, milyen ATM kerül a faluba – akár kétszer többe is kerülhet a készpénzfelvétel