Kerítésen innen
Tragédia a teljesen felesleges honvédségi kiképzésen, avagy hogy kerül közszolga-kézbe éles kézigránát?

2025 Magyarországán, az éppen aktuális fegyverkezési őrület közepette, amikor minden kormány-forrásból az dől ránk, hogy katonának, honvédnak állni irtó klassz dolog, újabb, első -második, harmadik…- látásra abszurd ötletet valósított meg a Szalay-Bobrovniczky Kristóf vezette honvédség, ami tragédiával végződött.

Toll-papír helyett kézigránát?
Éles kézigránáttal végrehajtott dobógyakrolat során felrobbant a gránát a feladatot végrehajtó kormánytisztviselő kezében
– közölte Somogyi Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén történt balesetről tartott sajtótájékoztatóján.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
„…súlyos, életveszélyes…”
Somogyi Zoltán elmondta:
a fiatal hölgy egyik oldalon a csukló, a másik oldalon az alkar elvesztésével járó többszörös repeszsérülést szenvedett, valamint lágyrész- és arcsérülést. A sérültet súlyos, életveszélyes állapotban az Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórházba szállították mentőhelikopterrel, ahol életmentő műtétet hajtottak rajta végre.
„kiképzési rendezvényt kormányzati tisztviselők részére szervezte a Magyar Honvédség”
A törzsigazgató elmondta:
a másik sérült – maga a kiképző katona – többszörös lágyrész sérülést és csonttörést szenvedett. Őt helyszíni ellátást követően, stabil állapotban az Országos Mentőszolgálat a veszprémi kórházba szállította.
Somogyi Zoltán elmondta,
a kiképzési rendezvényt kormányzati tisztviselők részére szervezte a Magyar Honvédség.
A felkészítésen minden jelentkező önkéntesen és saját felelősségre vett részt. A súlyos baleset miatt a kormányzati tisztviselők részére szervezett felkészítést azonnal felfüggesztették, majd további intézkedésre leállították. A törzsigazgató elmondta, hogy
arra kérik a nyilvánosságot és a politikai vezetőket, hogy a balesetben érintett sérültek és hozzátartozóik iránti tisztelettel tartózkodjanak a baleset körülményeinek további nyilvános elemzésétől.
Olvasat…
Varga-Damm Andrea, a ReforMerek elnöke szerint:
„Katonásdit játsztok? Elment a maradék eszetek, hogy közhivatalnokokat visztek kéthetes katonai kiképzésre, s azon éles lőfegyvert, éles lőszert adtok a kezükbe?
És még van képetek azt kiírni, hogy önkéntesen megy mindenki, és a saját felelősségére vesz részt rajta? Minden ember tudja, hogy erőteljesen ajánljátok a közhivatalnokoknak ezt, mert ha nem mennek el, akkor elveszíthetik az állásukat.
Még ma le kell mondani a honvédelmi miniszternek, a vezérkari főnöknek, és annak az idiótának, aki ezt a “közhivatalnokok két hetes kiképzése” című történetet kitalálta….”
Dévényi István hozzáfűzte:
Kormánytisztviselők testületi és szellemi megerősítése. Békepárti Fidesz:
„A Miniszterelnöki Kormányiroda tájékoztatása szerint a 2023. év során felmerült, hogy a kormányzati igazgatási szerveknél foglalkoztatott személyek számára szükséges megteremteni az önkéntes műveleti tartalékos kiképzésnél egyszerűbb gyakorlati honvédelmi alapismeretek és alapkészségek elsajátításának lehetőségét. A felkészítés eredményeként a résztvevők testületi szelleme megerősödik, számos új gyakorlati tapasztalatra tesznek szert, amelyek a hétköznapok során is hasznosíthatnak”
Friss
- Ujhelyi István: Lánczi Tamás elsőként listázná az ellenzéki Orbánt
- Demokrácia magyar módra, avagy az önkény tombolása
- Orbán Viktor: összehívtam a Védelmi Tanácsot
- Tarjányi Péter: nem világháború még, de annak előszobájába léptünk
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek