Trianon100: A Fidesz nem tanul, keresi és csinálja a bajt – Lapzsemle

A trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóján elmondhatjuk: a magyar jobboldali „elit” ugyanúgy a Kárpát-medence szétverésén buzgólkodik, ahogyan a dualizmus korában elődeik tették, az ismert eredménnyel. Ennek illusztrálására Hunčík Péter gondolatait szemlézem Heti lapzsemlémben.  A kiváló dunaszerdahelyi magyar értelmiségi a Népszavában felélesztett Kentaurbeszéd sorozatban írta meg véleményét legutóbb. (Vége a dalnak, Népszava Szép Szó melléklet, május 9.)

Józan hang a Felvidékről

Hunčík Péter orvos, eredetileg belgyógyász, aki harminc éve praktizál szülőföldjén elmegyógyászként. Mint egy rádióinterjúban elmondta, bár a veszélyeztetett korosztályba tartozik, a járvány idején is folyamatosan praktizált. Közéleti kérdésekben is gyakran hallatja hangját, a szlovákiai és a magyarországi politikát is elemzi. Alapállását jellemzi, hogy a magyar-szlovák együttélés és közös, európai útkeresés lehetőségeit kereső Híd-Most párt egyik alapítója volt.

A Híd-MKP vita lényege: hogyan képzeljük el a jövőt.

Hunčík Péter esszéjében a 2020-as szlovákiai választások magyar szempontból gyászos eredménye kapcsán a két magyar párt, a nacionalista MKP és a magyar-szlovák Híd-Most viszonyát elemzi.
„Először is itt van az úgynevezett nemzetállami koncepció, amit Orbán képvisel. Kérdés, egy erős nemzetállamot ki fog rábírni arra, hogy jól bánjon a kisebbségeivel. Én szkeptikus vagyok, hiszen a XX. századi tapasztalatok nem arról szólnak, hogy az erős nemzetállamok a kisebbségi kérdésekben meg tudnának egyezni egymással. Ha viszont nincs megegyezés, akkor marad a sérelmi politika, a feszültség és a konfliktusok. Meggyőződésem, ha nincs az EU (és a NATO!), akkor az elmúlt 30 esztendő máshogyan nézett volna ki Közép-Európában.

Sérelmek, sérelmek, sérelmek

„Magyar politikusok szájából többször elhangzott, hogy a magyarok nagy gondja az, hogy a szomszédaink (és általában a nagyvilág) nem értik meg a mi speciális gondjainkat (a nyelvi izolációtól kezdve, Trianonon és az utolsó csatlós problémáján keresztül egészen a behúzott nyakú, örökké vesztes kádári kisember problémájáig). Ebben az állításban sok igazság van. Ha viszont a szomszédaink között akad néhány empatikus, nyitott szemléletű ember, aki hajlandó tárgyalni velünk, akkor miért viselkedünk elutasító módon? Miért nem tudjuk elfogadni azt a politikát, amely épp az ilyen együttműködésre helyezi a fő hangsúlyt? Lásd a Híd törekvéseit” – sorolja a súlyos kérdéseket Hunčík Péter.

Ott van a keze nyoma

Szlovákiában „1989 novembere után három magyar párt alakult (liberális, konzervatív és nemzeti). És ezek a pártok nemcsak a kisebbségi kérdésekben vitáztak egymással. E vitákban már a kezdetektől felismerhető volt az aktuális magyar vezetés keze nyoma. Antall és az 1998 utáni Fidesz a nemzeti pártokat támogatta, és támogatja a mai napig, a Horn-kormány pedig a liberális Magyar Polgári Pártnak nyújtott némi segítséget. Elszomorító, hogy a Híd pártot az anyaországból senki sem támogatta.”

Egyre durvább és gátlástalanabb

„Az utóbbi tíz évben a támogatás teljesen egyoldalúvá vált és egyre durvább, gátlástalanabb lett. Ugyanis az MKP (és a Fidesz) számára csak két kategória létezett: a Mieink (az igazi magyarok) és Ők (ellenségek és árulók). És ki lenne az a bolond, aki „Őket” támogatná? Budapesten úgy gondolják, hogy a „Mieink” igazi magyar életet élnek és valódi magyar jövőről álmodnak. „Ők” viszont – mindenki tudja – megalkuvók, már rég lemondtak nemzetiségükről, és a pénz meg a pozíció érdekében bármit megtesznek. Még a szlovákokkal is képesek összeállni! Csakhogy elfelejtik, hogy a mindennapok során nemcsak „Ők” vannak kapcsolatban a szlovákokkal, hanem a „Mieink” is. Merthogy ilyen a normális élet Európában.”

Összefogni, hogy csak a „közös ellenség” számítson?

„1989 óta számtalanszor hallottuk azt a budapesti javaslatot, hogy „ne vitázzatok, fogjatok össze”. Igen, a többséghez tartozók számára az lenne a legegyszerűbb megoldás, ha csak egy magyar párt létezne Szlovákiában (Romániában, stb). A kormánynak is egyszerűbb a dolga, ha csak egy párt vezetőivel kell tárgyalnia (egy lovat könnyebb irányítani, mint hármat). Egyébként a többségi polgár nemcsak a magyar, hanem más kisebbségekről (például a cigányokról) is ezt mondja.
Vagyis ha én kisebbségi vagyok, akkor fogadjam el, hogy a magyar identitásomon kívül nem lehet más identifikációs kategóriám. Nem lehetek sem liberális, sem konzervatív. Csakis magyar (cigány, stb). Nekem ezzel a megközelítéssel van a legtöbb vitám. A vita engem nem zavar, mert megtanultam, hogy a jó döntések a politikában (de az élet más területein is) vita során kristályosodnak ki. Az összefogással az a gondom, hogy homogenizál és szimplifikál. Elmossa a nézetkülönbségeket és az árnyalatokat: olyan mint Prokrusztész ágya.”
Összefogásra akkor van szükség, ha van egy közös ellenség, vagy egy közös cél. Szlovákiában a Mečiar-időszakot leszámítva a magyarok úgy vitatkoztak a szlovákokkal a parlamentben, ahogyan a demokratikus országokban szoktak a politikai ellenfelek. Vagyis ellenfeleknek tekintették egymást, nem ellenségnek!”

Orbán meghosszabbított karja, a Fidesz szlovákiai kirendeltsége

Hunčík Péter így ír arról a folyamatról, amikor a Fico-féle politikai maffia bukásával együtt összeomlott a Híd-Most támogatottsága is:
„A csalódott Híd-támogatóknak csak kis része lépett át a rivális MKP-hez (Magyar Közösség Pártja). Az elmúlt évtized során olyan komoly ellentétek alakultak ki a két magyar párt szavazói között, amelyek megnehezítettek mindenfajta együttműködést. A Híd szerint az MKP nem önálló párt, hanem Orbán meghosszabbított karja, pontosabban a Fidesz szlovákiai kirendeltsége. Az MKP (és a Fidesz) vezetői viszont a Híd embereit tartják árulóknak, és egyetlen rendezvényükre sem hívták meg őket az elmúlt évtized során.
Az MKP számára elfogadhatatlan a Híd felvetése, hogy a kisebbségi ügyeket a többségi nemzet képviselőivel együtt kell megoldani. Hiába magyarázta el több alkalommal is Bugár Béla, hogy javaslatainkat csakis úgy tudjuk elfogadtatni a parlamentben, ha azokat szlovák képviselők is támogatják, ezért folyamatosan tárgyalni kell azokkal a szlovák honatyákkal, akik nyitottak a kisebbségi elképzelésekre. Az MKP (és a Fidesz) vezetői viszont nem tárgyalni akarnak, hanem harcolni. Az MKP egyik kulcsmondata: „jogaink csak akkor lesznek, ha azokat mi magunk vívjuk ki”.

És jött a telefon Budapestről

„Néhány hónappal a választások előtt az MKP és a Híd vezetői rádöbbentek, hogy az elmúlt évek során úgy tönkreverték egymást, hogy egyiküknek sincs esélye a parlamentbe jutásra. Megvolt tehát az előbb említett közös cél, és lett volna értelme az összefogásnak. Egy közös, ún. választási párt biztosan elérte volna az 5 százalékot. Mindkét párt vezetői tudták, hogy a legkisebb közös nevező – a parlamentbe jutás – alapján kell megoldást keresni. Néhány megbeszélés után a Híd és az MKP legfelső vezetői bejelentették, hogy megtalálták (meg fogják találni) a megoldást. Mégiscsak lesz magyar parlamenti képviselet Szlovákiában. Aztán megcsörrent a telefon az MKP irodájában. Pestről jött a hívás. A telefonáló elmagyarázta az MKP vezetőinek, hogy az együttműködésen kívül van más megoldás is. A nem együttműködés.”

Jól kispekulálták

Az ismert, tragikus végkifejletet így foglalja össze Hunčík Péter:
„Február 29-én egyik párt sem érte el az 5 százalékot. Ám szomorúságra semmi ok. Az MKP az elmúlt évek során egyszer sem jutott be a parlamentbe, de a jószívű barátok támogatásának köszönhetően a párt túlélte a hét (tíz!) sovány esztendőt és a hűséges pártvezetők is helyükön maradhattak.
Meg vagyok győződve arról, hogy az MKP ki fog bírni még egy parlamenten kívüli ciklust. És abban is biztos vagyok, hogy a Híd ebben a formában nem fog többé talpra állni. Tehát a következő választásokon az MKP-nak nem lesz ellenlábasa Szlovákiában.
Jól ki volt ez spekulálva!”

(Hunčík Péter további cikkei a Népszavában itt olvashatók.)

Hunčík Péter kedves, palócos beszéde a rádióban

Hangfelvételen is élvezhetjük Hunčík Péter bölcs gondolatait, mivel május 11-én a Klubrádió Vesztegzár-Veletek vagyunk című rendkívüli karanténműsorában Hardy Mihály telefonon beszélgetett a járvány idején Dunaszerdahelyen, gyerekeivel és unokáival tartózkodó közíróval.

A magyar és a szlovák koronavírus-helyzetről

Néhány szóban természetesen az aktuális járvány-bajokról is beszélgettek: Hunčík Péter úgy látja, hogy Szlovákia jobban vágott neki ennek a játszmának, komolyan vették a járványt. Éppen egybeesett az év eleji választásokkal és a kormányváltással, a távozó kormány presztízskérdést csinált abból, hogy becsülettel helytálljanak, a hivatalba lépő Matovič-kormány pedig az új seprő jól seper elvét követte.
A járvány kezelésének magyarországi, rendőri-katonai jellege meglepő volt a dolgokat Szlovákiából szemlélő megfigyelő számára. Az új szlovák miniszterelnök, Matovič távol tartja magát a katonai retorikától, sport és verseny-hasonlatokkal operál. A szlovák sajtó azonnal nagyon keményen ellenállt a demokrácia-csorbító rendkívüli intézkedések bevezetésének. A társadalom rendkívüli szigorítások nélkül is fegyelmezetten alkalmazkodott a járvány-helyzethez.

Emlékezetes cseh gesztus a magyaroknak

Egy hallgató kérdésére Hunčík Péter a nácik elleni győzelem 75. évfordulójával kapcsolatban is elmondott néhány cseh-szlovák specialitást.
Konyev marsall csapatai szabadították fel Prágát 1945 májusában, tiszteletére szobor állt a cseh fővárosban. A prágaiak azonban most eltávolították a marsall szobrát a főváros ismert teréről, az oroszok felháborodtak, hatalmas diplomáciai botrány lett belőle. A cseh indoklás, hogy ugyanaz a Konyev tankjaival leverte a budapesti 56-os forradalmat, ezért cseh részről ez egy szolidaritási gesztus volt a magyarok felé. Ezt követte egy tipikus hrabali cseh tréfa: a teret ahol az orosz nagykövetség van, a prágai magisztrátus Borisz Nyemcovról, a gyanús körülmények között meggyilkolt orosz ellenzéki vezetőről nevezte el…
Ráadás: Prágát Vlaszov tábornok mentette meg a pusztulástól, akit az oroszok árulóként tartanak számon, mert a háború elején dezertált, átállt a nácikhoz, és ukrán hadsereget szervezett. A Vlaszov érdemeit elismerő emlékmű-állításból is feszültség lett.
Mindezek mellett is, a 75. évforduló üzenete a hajdani antifasiszta szövetség szellemében, az egyértelmű Európa-párti kiállás. Szlovákiában mindenképp.

Trianonozás és Európa-elleneség

Hunčík Péter a rádióban is kifejtette a szlovákiai kisebbségi helyzettel és a jelenlegi budapesti politikával kapcsolatos nézeteit.
„Nekünk, kisebbségieknek egyszerűen elképzelhetetlen a nemzetállamok Európája. Nem is értem a jelenlegi magyar kormány álláspontját. Egy olyan kormánynak, amelynek öt szomszédos országban élő magyar kisebbségek sorsára kell figyelnie” – mondta. – „Tényleg az lenne a cél, hogy feljogosítsuk a szlovák, román, ukrán, szerb többséget, hogy ti is viselkedjetek nemzetállamként a kisebbségeitekkel? Én nem a nemzetállamok Európájában szeretnék élni, hanem az újfajta együttműködés Európájában. Most, a járvány idején különösen élesen lehet látni, hogy milyen fontos érték a határok virtuális határrá változtatása, a szabad mozgás és az együttműködés.”

A radikálisabbak is értik, mi az az együttélés

„Mi itt Szlovákiában mindennap együtt élünk, dolgozunk, szórakozunk a szlovákokkal. A radikálisabb magyarok is. A szórakozásban, sporteseményeken, az élet minden területén együtt vagyunk, de ha politikáról van szó, hirtelen, strikt módon „nemet” mondunk? Én a Híd párt egyik létrehozója vagyok, amelybe ismert szlovák értelmiségiek is bekapcsolódtak, hogy együtt dolgozzanak magyarok és szlovákok az országért és azon belül a kisebbségekért is. Mai napig nem értem a magyar kormány elzárkózását, mivel kezdettől azt hangoztatták, hogy a Híd „nem igazi” magyarokból áll…”

Magyarul, és nyitott lélekkel a szláv kultúrák felé

Hunčík Péter nagy előnynek tartja saját kettős kultúráját. „Az én dédszüleim északról, Árva vármegyéből származtak, „kemény szlovákok” voltak, a szlovákos hangzású Hunčík nevet a magyarosítás után vette fel. Alapvetően magyar vagyok, magyar nyelvet, magyar kultúrát szívtam magamba, a gyerekek magyar iskolába járnak, otthon az unokákkal, gyerekekkel magyarul beszélünk. Ugyanakkor alapvető számomra a szlovák nyelv, szlovák kultúra ismerete, és a szlovákon keresztül a többi szláv, cseh, lengyel, orosz kultúra felszippantása. Én mindennek kizárólag a pozitív oldalát látom és élvezem. Magyarul álmodom, magyar vagyok, de ez számomra nem jelent semmi gondot, hogy emellé beférkőzik a szlovák kultúra, identitás. Itt élek, és mint minden kisebbséginek, nekem is nehézségeket okoz annak meghatározása, hogy pontosan mit jelent számomra a hazám. De abban egyértelmű a helyzet, hogy a szlovák politikai nemzet tagjának tartom magam, miközben egyértelműen magyar vagyok, ám ahogy radikalizálódik a helyzet és jönnek az egyre egysíkúbb emberek, bizony én is egyre gyakrabban kerülök abba a helyzetbe, hogy már-már „árulónak”, „hitehagyottnak” bélyegeznek.”

Szégyen, hogy Budapest már nem lehet példa

„A 70-es, 80-as években számunkra, szlovákiai magyarok számára borzasztóan nagy dolog volt, hogy létezik az irigyelt Magyarország, ott, a Börzsönyön túl van az igazi hazánk, ott összpontosul magyar tudás, a kultúra. A kilencvenes évek végén, 2000 táján azonban ez a jó érzés kezdett eltűnni. A kisebbségi ember identitását nagymértékben erodálja, hogy az utóbbi években nem tud jó érzéssel gondolni Magyarországra. Ez pedig a magyarországi magyarok felelőssége…”

Bugár Béla: a magyar adófizetők pénzét rossz célokra költik Szlovákiában