Illetékes-e a tudomány a vallás kérdésében?

Minden valaha létezett emberi társadalom létrehozott valamilyen misztikus elképzelést a Világ létrejöttével és működésével kapcsolatban. A különféle vallások lényege azonban nem az, hogy hiteles választ adjanak e kérdésekre, hanem elsősorban érzelmi igények kielégítését szolgálják. Az emberiség jelentős többsége még napjainkban is valamilyen vallás követője. Az ateisták elenyésző kisebbségben vannak, ráadásul közülük is csak kevesen rendelkeznek tudományos háttérrel, s így többségük nem szakmai szemmel viszonyul a problémához.

A vallás bármiféle kritikája ellenérzést vált ki, rendszerint még a vallástalanok körében is. Fontos azonban elkülönítenünk az egyén hitének tiszteletben tartását attól a ténytől, hogy a vallás és a modern tudomány számos pontban ütközik egymással. Ez utóbbi egy megvitatandó kérdés, még ha gyakorlatilag széleskörű társadalmi egyetértés is van ennek ellenkezőjéről, állítván, hogy két különböző területről van szó, s jobb, ha békén hagyják egymást. Ebben az írásban elsősorban azt taglalom, hogy miért hamis ez a nézet. A tárgyalás nyelvezete nem felel meg a szigorú tudományosság kritériumainak, aminek oka, hogy a felvetett kérdések zöme végtelenül egyszerű.

A hit paradoxon

A gyermekeknek olyan vallása lesz, amilyenre a szülei nevelték őket, a szülők pedig a saját elődeik hitét viszik tovább. Nem mi magunk győződünk meg tehát felnőtt fejjel egy adott hit igazáról, hanem az a földrajzi régió határozza meg a vallásunkat, ahová születtünk. Az emberi elme fontos sajátsága, hogy ragaszkodik a nézeteihez, és közben nem veszi észre, hogy azok igen gyakran mások gondolatainak puszta asszimilációi. Ez a gyermekkori indoktrináció öröklődésének ördögi csapdája. Számos vallás létezik manapság is, de még többféle létezett az előző történelmi korokban. Miként lehet vajon az, hogy éppen jó időben, pont arra a helyre születtünk, ahol az egyedül üdvözítő hitet vallják? Valamilyen oknál fogva, ezt a kérdést az érintettek nem teszik fel maguknak, vagy ha mégis, akkor logikailag kifogásolható választ adnak rá. Pedig, gondoljunk csak bele, milyen képtelenségnek tűnne, ha a tömeg-energia ekvivalencia elvét, az ember anatómiáját, vagy a víz képletét az egyes államokban eltérően képzelnék el. Nem kelt megdöbbenést viszont az a tény, hogy a vallások a világ keletkezését és működését alapvetően másként magyarázzák.

Vallásos korrektség

A vallás a politikai korrektség legfontosabb területe, noha ebben a kontextusban ritkán említik, pedig egy külön fogalmat is alkottak már rá, melynek neve vallásos korrektség (RC, religious correctness). A vallás a személyiség alapvető részévé válhat, vannak, akik az életüket is hajlandóak feláldozni hitükért. A nyugati világban viszont a hitélet sokak számára puszta rítussá vált különösebb spirituális tartalom nélkül. A vallás egy különleges téveszme, mivel befolyásos erők szerveződtek védelmére, nem csupán az egyházak és a hittel élők, hanem a politika és a jog is erős bástyákkal védik a hitéletet. Egyes térségekben vehemensen csapnak le a „hitgyalázókra”, van ahol még ma is valódi pallosokkal. A kritikákat elutasító okfejtések rendszerint zavarosak, például: „a vallás és a tudomány eltérő funkcióval rendelkezik”, „vallásra szüksége van az embereknek”, „foglalkozzon mindenki a saját dolgával, ne mások hitével”, illetve „a tudomány nem kompetens a vallás kérdéseiben”. Ez utóbbi érvet leszámítva, egyik kijelentés sem a fő problémára reflektál, hanem egyfajta önigazoló sablonszöveg, annak magyarázatára, miért vélekedünk ekként. Véleményünket a tévesen értelmezett toleranciát illetően a társadalmi elvárások alakították ki, mégis azt hisszük, mi magunk jutottuk erre az álláspontra alapos megfontolás útján.

A hit tiszteletét megkövetelő érvelésekben rendszerint nem különül el az egyén tiszteletben tartásának és a vallásgyakorlás szabadságának problémaköre attól a kérdéstől, hogy a szentírások állításai tarthatóak-e a modern tudomány korában. E vitát igencsak nehezíti, hogy a vallásos emberek magukra veszik az általános kritikát, és kifejezett sértésnek tekintik azt. Ez azonban egy különös attitűd, hiszen egy szilárd hittel rendelkező ember szemszögéből nézve egy hitetlen sajnálatra méltónak kellene, hogy tűnjön, akinek megértő segítségre lenne szüksége a felháborodott szavak helyett.

Vallásos vs. tudományos megközelítés

A vallás módszertana a világ megismerését illetően egyszerű: hit a kinyilatkoztatásban. Hinni kell abban, hogy a kinyilatkoztató valóban létezett és csakugyan azt mondta, amit a szentkönyvek tartalmaznak, valamint teljes bizonyossággal kell lenni aziránt, hogy a leírtak helyes értelmezést adnak a világ dolgait illetően. A hit szilárdságát a kombinált mézesmadzag/korbács elv hivatott biztosítani: ha hiszel a Mindenhatóban és engedelmeskedsz a szavának, a Mennybe jutsz, ellenkező esetben örök tűzben égsz majd a Pokolban. Egyes országokban a hit elhagyásának büntetését nem bízzák az égi hatalmakra, hanem már a földi létben megtorolják. A korbács része az a fegyelmező érv is, melyben a kételyt az ördög művének állítják be.

A tudomány módszertana gyökeresen különbözik ettől: nem hisszük, hanem kísérletesen teszteljük az elképzeléseinket, amik, ha igaznak bizonyulnak, elfogadjuk, ha nem, akkor elvetjük őket. A tudomány önkorrekcióval rendelkezik, a hibás elméletek előbb-utóbb eltűnnek a süllyesztőben, szemben a szentszövegekkel, ahol a tarthatatlan állítások inkább metaforává szelídülnek, vagy egyszerűen szemet hunynak az ellentmondások felett. A tudomány egy koherens rendszer, melyben az egyedi ismeretek ellentmondásmentes összefüggésben állnak egymással. A tudományos fejlődés folyamatos, szemben a szent tanokkal, melyekben legfeljebb az értelmezések evolúciója figyelhető meg.

Helytelen az a felfogás, mely szerint nem lehet bizonyítani sem azt, hogy létezik Isten, sem azt, hogy nem, ezért a megfelelő hozzáállás az agnoszticizmus. Az eredeti állítás a létezés feltételezése, ezt szükséges igazolni, a másik álláspont lényegében egy igen erős szkepticizmus. Egy részeges Repülő Spagetti Szörnyben senki nem hinne bizonyítékok nélkül, kivéve, ha olyan szociális közegbe születne, ahol az emberek tömegesen hisznek egy ilyen transzcendens lényben. Az a magyarázat sem áll meg, hogy olyan mértékű komplexitás, mint például az emberi agyé, nem jöhetett létre véletlen folyamatok által, hiszen a természetes szelekció a folyamatosan változó környezethez való adaptáció eszköze, mely nem véletlen, hanem irányultsággal rendelkezik. Az viszont elképzelhető, hogy a világunk teremtett, sőt, az is, hogy mi magunk csupán egy szimuláció részei vagyunk, hiszen mi sem vagyunk túl messze attól, hogy ilyen világokat teremtsünk. Miért ne haladhatta volna meg egy idegen civilizáció néhány évtizeddel, vagy évszázaddal a mi fejlettségi szintünket, s hozott létre bennünket? Annak az esélye viszont elenyészően kicsi, hogy valamelyik földi vallás helyes választ ad az eredetünk kérdéseire, mivel egyikük sem képes semmilyen hiteles bizonyítékot bemutatni ennek igazolására.

A tudományos felfogással rendelkező ember állandóan képezi magát, logikus és kételkedő gondolkodással valamint széleskörű ismeretekkel rendelkezik. A vallásalapító atyák ezzel ellentétes nézetet fogalmaznak meg a tudást illetően. Szent Ágoston mondja: „A kísértésnek van még egy formája, amely még több veszélyt rejteget. Ez pedig a kíváncsiság kórja. Ez hajt minket, hogy felfedezzük a természet titkait, amelyek semmit sem szereznek nekünk, és amelyeket nem szabadna megismerni kívánnunk”. Luther Márton szerint: „Az értelem a vallás legfőbb ellensége”. Ma ilyen kijelentések már kínosak lennének. Mindenesetre, a vallás ellentmondásainak és a tudománnyal való ütközésének nyilvános elemzése még ma is tabutémának számít, ami lényegében a tudás szent kérdésekben való alkalmazásának elutasítása.

A tudomány illetékes a vallás kérdésében

Igen sokan vélik úgy, még a kutatás világán belül is, hogy a tudomány nem kompetens a vallás dolgaiban. Ez egy téves felfogás. Nézzük sorjában a cáfoló érveket.

1. A nagy Genezisek és az evolúció A szentírások határozott állásfoglalással rendelkeznek a nagy Genezisek kérdéseiben, melynek lényege, hogy a Világ, az élet és az emberi tudat teremtés útján jött létre. Az egyházi személyek állást foglalnak az evolúciót illetően is: vagy nem ismerik el, vagy ha igen, akkor azt Isten által irányítottnak tekintik. E kérdések azonban nem metafizikai jellegűek, mint ahogyan sokan láttatni szeretnék, hanem kifejezetten a tudomány hatáskörébe tartoznak, s megválaszolásuk szakértelmet igényel.

Az Univerzum létrejöttét az Ősrobbanás elmélet magyarázza. A modern fizika a felfúvódást követő töredékmásodpercek eseményeit is képes rekonstruálni. Ma már van elképzelésünk arról is, hogyan jöhetett létre az anyag a semmiből (kvantumfluktuáció eredményeként). Noha, ez utóbbi ma még csupán hipotézis, mégis egy tudományos próbálkozást jelent e kérdés megválaszolására, szemben azzal az elképzeléssel, hogy egy Mindenható gondolt egyet és megalkotta a világot. Ez utóbbi elgondolás csak látszólag ad választ a világ létrejöttét illetően, hiszen azt a még komolyabb problémát generálja, hogyan jött létre maga a Mindenható.

Vallásos kutatóktól származik az elképzelés, hogy a fizikai állandók adott értékei jelentik a bizonyítékot a teremtésre, ugyanis egy apró eltérés végzetes instabilitást eredményezne. Ez azonban az ún. antropikus elv szerinti érvelés, hiszen egy instabil világban nem jöhettünk volna létre, s így nem is elmélkedhetnénk e kérdésről. E látszólagos dilemma feloldása lehet például, hogy a kozmikus állandók konkrét értékei is egy darwini evolúcióhoz hasonló folyamat eredményei: a stabilitást eredményező törvények által uralt világok fennmaradtak, a többiek viszont elenyésztek még azelőtt, hogy önreflexív intelligenciát hozhattak volna létre.

Az élet létrejöttének részleteit nem ismerjük. Ez azonban természetes, hiszen az lenne a csoda, ha megtalálnánk a milliárdnyi évvel ezelőtti események parányi résztvevőinek maradványait. Annyit bizton tudunk, hogy nincs olyan természeti törvény, amely meggátolná az élet spontán genezisét, azt pedig kísérletesen bizonyítottuk, hogy az élet építőkövei létrejöhetnek szervetlen anyagból. Sőt, az is ismert, hogy a ma létezők mind egyetlen közös őstől származnak, hiszen a genetikai anyag minden fajnál ugyanazt a kódot és logikát használja. Az élővilág filogenezisét illetően viszont rengeteg bizonyítékunk van, az evolúció a modern tudomány egyik legstabilabb evidenciákkal rendelkező elmélete. Az evolúció létét a katolikus egyház két vezetője is elismerte: II. János Pál pápa és Ferenc pápa. A vallásos elképzelés szerint azonban az evolúció pusztán Isten eszköze a biológiai változásokra. Ez a nézet szembemegy a darwini elvekkel, melynek lényege éppen az, hogy az evolúció egy magától zajló folyamat. Az evolúció eszméjének elfogadása egyébként ellentmond a Bibliának is, hiszen Noé történetét igen nehéz olyan metaforikus kontextusba helyezni, ami kibékítené egymással a két szcenáriót.

A tudat esetében nem értjük pontosan hogyan válik az idegi működés szubjektív élménnyé, sőt, még az sem világos, milyen agyterületek aktivitása okozza a tudatosulást. Egyes vallásos tudósok szerint Isten az előember agyába ültette a tudatot (lelket), mert az már elegendő bonyolultságú volt ahhoz, hogy működtetni tudja. Van azonban itt egy nevezéktani zavar, nevezetesen, hogy tudattal a magasabbrendű állatok is rendelkeznek (lépjünk rá egy macska farkára, s meglátjuk, nem csak érzékeli az ingert, hanem fáj is neki). Az emberi faj megkülönböztető sajátja nem a tudat, hanem a lényeglátó intelligencia, melynek révén képesek vagyunk felfogni, mi folyik körülöttünk, így például azt is, hogy a személyes életünk véges.

2. Léteznek-e csodák? A vallásos felfogás szerint a tudományos törvények csodák útján megsérthetőek. Egy ember vízen járt, vízből bort állított elő, és ez az ember az apa fizikai közreműködése nélkül fogantatott. Állítólag Isten még ma is beavatkozik a világ folyásába, meghallgatja például az imát és ennek folyományaként segíti a betegek gyógyulását, egy focimeccsen való győzelmet, vagy egy állás elnyerését. Ha emberfia tesz csodát, akkor az illetőt egyetlen csoda után boldoggá, kettő után szentté avatják a halála után, feltéve persze, hogy magas rangú (pl. pápa), vagy nagy elismertséggel rendelkező (pl. Nobel-díjas, mint Teréz anya) volt ez a személy. Pedig bizonyos vallási közösségekben még ma is sokan végeznek csodán alapuló gyógyítást, mégpedig a nagy nyilvánosság előtt. A vallás azonban szent és sérthetetlen, ezért senki nem meri e tevékenységet hatóságilag sarlatánságnak minősíteni és ennek megfelelően cselekedni. Kísérleteket végeztek azt illetően, hogy a betegekért való imádság segíti-e a gyógyulást. Az eredmény negatív volt. Tegyük azért hozzá, hogy nem feltétlenül kellene arra számítanunk, hogy egy Mindenható asszisztál egy ilyen tanulmányhoz.

3. A test és a lélek viszonya A szentkönyvek azt állítják, hogy a lelkünk túléli a testünk halálát. Az agy és a tudat viszonya azonban egy tudományos kérdés. Az agy produkálja-e egyáltalán a tudatot, s ha igen, az idegi működés és a tudat közötti oki folyamatok egy vagy kétirányúak? Az első kérdésre a válasz egyértelmű, hiszen alváskor az agy a tudattal együtt pihen, illetve az alkohol, a drogok és egy agysérülés módosítják a tudatállapotot. A miszticizmus persze a tudathoz képest a lélekben valami nem megfogható többletet is feltételez. Karl Popper tudományfilozófus és John Eccles idegkutató vetették fel, hogy a tudat nem pusztán az idegi mechanizmusok mellékterméke, hanem aktívan képes visszahatni az agyműködésre. David Chalmers filozófus szerint a tudat egy önálló entitást képvisel, s ezért – a fizikai törvények mellett – meg kellene alkotni az ún. pszichofizikai törvényeket, amelyek arról szólnának, hogy a fizikai rendszerek hogyan kapcsolódnak a tudattal. Az agykutatók többsége szerint az idegműködés és a tudat nem különül el egymástól, hanem ugyanannak a folyamatnak a két különböző aspektusát képviselik. A tudomány oldaláról tehát a legmerészebb elképzelések is csupán arról szólnak, hogy a tudat részlegesen önállósítja magát a fizikai valóságtól, de azt senki nem veti fel komolyan a szakmában, hogy a tudat agy nélkül is létezhetne. A tudomány szerint a lelkünk a testünkkel együtt semmisül meg. A tudattal kapcsolatos kérdéseinkre a tudomány előbb-utóbb kielégítő választ fog adni, s a magyarázatban nem szerepelnek majd csodatényezők.

4. Idegen életformák a Földön A szentírások ördögről értekeznek, ami nem csak kísérti, de meg is szállhatja az embert, s ilyenkor ki kell űzni az áldozatból. Vannak angyalok is, akiknek feladatai közé tartozik, hogy vigyázzanak ránk. E lények, ha valóban léteznek, akkor egy a földi élettől eltérő életformát képviselnek. Érdekes, hogy a SETI program nem tartalmaz ördög és angyalok felfedezését célzó tudományos projekteket, pedig kézenfekvőnek tűnne, hogy elsősorban itt a közelben keressük az értelmes életet, ne pedig milliárd fényévnyi távolságokban. A tudomány tehát negligálja a szentírást és sok-sok ember hitét ebben a kérdésben. Egyébként, az ördög által állítólag megszállt embereket illetően a pszichiátria illetékes, ha az érintett valóban produkál erre utaló tüneteket, ha pedig nem, akkor a szociálpszichológiára vár a válasz, miért rágalmaz meg egy közösség ártatlan embereket.

5. A bűn és erény természete A zsidó-keresztény vallás szerint az erkölcs alapjait az Isten fogalmazta meg tíz pontban. A vallás lényegében kisajátította az erkölcs fogalmát, s tagadja, hogy annak biológiai és társadalmi eredete lenne. A vallásos emberek az ateistákat gyakran erkölcstelennek tekintik, mivel úgy gondolják, hogy a morál alapja az igaz hit. Egy ateista viszont úgy vélheti, hogy az Istennek való megfelelés nem magasabbrendű a belső meggyőződés által motivált jócselekedeteknél. A probléma komplexebb ennél, hiszen az erkölcsnek biológia alapjai is vannak: a génjeinkben jelen van a jóra és a rosszra való hajlam is, a konkrét helyzet határozza meg, hogyan vélekedünk és cselekszünk. Például az uszítás az idegenek vagy szubkulturális közösségek ellen elnyomhatja az együttműködés és az empátia velünk született attitűdjeit, ezzel egyidejűleg aktivizálhatja az emberben az ősi klán ösztönt, hisztérikussá téve így akár egy egész társadalmat.

Az egyház, a Bibliára hivatkozva úgy véli, hogy joga van elítélni a házasság előtti szexualitást és az önkielégítést, ami szükségtelen bűntudatot kelt. A fogamzásgátlás elutasítása pedig óriási károkat okoz az AIDS által sújtott Afrikában. Az egyház bűnnek tekinti a homoszexualitást, mellyel a társadalom jelentős hányadát bélyegzi meg, illetve bizonyos helyeken kegyetlenül bünteti is ezt a típusú másságot. Az egyház kompetensnek érzi magát, hogy meghatározza mikortól ember egy embrió (szerintük a megtermékenyített petesejt már az), hogy megmondják, a Teremtő jó szemmel nézi-e az orvosi célú genetikai beavatkozásokat, az őssejtekkel való kutatómunkát, vagy a lombikbébi programot. Az egyház képviselőinek joga van, hogy véleményt alakítsanak ki tudományos kutatási projektek etikai aspektusairól is, amit az EU-ban meg is tesznek tudományos bizottságok tagjaiként. Az erkölcs eredete és mibenléte azonban tudományos kérdés, és semmiképpen nem sajátítható ki a vallás által.

6. Felelősség tetteinkért A vallásos hit egy sajátos viszonyulást testesít meg az élet dolgaihoz. Ha az Isten rendszeresen beavatkozik a dolgainkba, akkor a csoda életünk szerves részévé válik, a problémák megoldása nem rajtunk múlik, hanem azon, hogy fohászunk meghallgatásra talál-e. A Gondviselésben való hit gyermeki létben tart bennünket, hiszen mástól várjuk a problémáink megoldását. Az a hit pedig, hogy gyónással megszabadulhatunk bűneinktől, csökkentheti felelősségérzetünket helytelen tettek elkövetése előtt. A szentírások azt állítják, hogy Jézus megszabadított bennünket a biblikus őseinktől származó bűnöktől, ami azt sugallja, hogy a kollektív bűnösség elve helyes és ennek büntetése igazságos.

7. Szent molekulák Az egyház azt állítja egy ostyaszeletről, hogy az Krisztus teste, a tömjénről, hogy az megvéd a gonosztól, a szenteltvíz pedig megtisztítja a lelket. Ezek hamis állítások, hiszen a kémiai analízis semmiféle extra, spirituális tartalmat nem képes kimutatni ezekben az anyagokban.

8. A vallás mások életére is hatással van A vallás hatással van a gyermekek személyiségfejlődésére. Chicagói kutatók kimutatták, hogy a gyermekek vallásossága és önzetlensége között negatív korreláció van: minél vallásosabb közegből származik valaki, annál kevésbé adakozó. Sőt, a vallásosan nevelt gyerekek az őket ért sérelmeket is sokkal súlyosabbnak ítélték meg, mint ateista társaik, és keményebb büntetést is szabtak volna ki megtorlásként. A vallásos emberek hajlamosabbak intoleranciát kialakítani a más vallásúakkal, az ateistákkal, a homoszexuálisokkal, az idegenekkel és általában a mássággal szemben. Amerikai kutatók azt is megállapították, hogy a vallásosság az öngyilkosság egyik rizikótényezője. A vallásnak nyilván van pozitív hatása is, hiszen sok mélyen vallásos ember szemmel láthatóan igen erkölcsös életet él, és nem véletlenül van oly sok hívő világon. Az mindenesetre megdöbbentő, hogy a szexuális molesztálás mekkora mértékben van jelen a katolikus papok körében, pedig nekik az erkölcs példaképeinek kellene lenniük. A vallás azért is befolyással van mások életére, mert a hívők hitük alapján megszólíthatóak a politikai pártok által, ahol a vallás maga lehet a legfontosabb hívó szó, a politikai program pedig lényegtelen. A vallás hatása abban is megnyilvánul, hogy jelentős adóbevételek kerülnek az egyházakhoz, anélkül, hogy erről a nem vallásos embereket megkérdeznék.

9. In God We Trust Bizonyos politikai erők különbséget tesznek az állam egyes vallásai és egyházai között, az ateizmust pedig szitokszóként használják. Idősebb George Bush a következőképpen válaszolt arra a riporteri kérdésre, hogy az ateisták részei-e a nemzetnek: „Nem tudom, hogy az ateistákat valóban ugyanolyan állampolgárként és hazafiként kellene-e kezelni. Ez egy nemzet Isten égisze alatt.” A keresztényeket védeni kell a határainkon túl is, más vallásúakkal és az ateistákkal kapcsolatban viszont ez soha nem merül fel. Micsoda megdöbbenést keltene, ha egy miniszterelnök a világ ateistáinak védelmére szólítana fel és különítene el költségvetési forrásokat ennek érdekében. E megkülönböztetés igazságtalan, a tudományos gondolkodás soha nem tenne ilyet. A politika magasztos kontextusban említi Európa keresztény eredetét. Sokan megkérdőjelezik a Középkor sötét voltát azzal érvelve, hogy abban az időben is fejlődött a tudomány, egyetemek jöttek létre, stb. Az 1500-as évek a sötétség levetkőzésének időszaka, Kopernikusz, Giordano Bruno és Galilei kora. Paradox módon, a korabeli vallás negatív szerepét relativizálók éppen azokat a tudósokat említik példaként a középkori haladásra, akik az egyház tűzzel-vassal hirdetett nézetei ellen léptek fel.

10. A miszticizmus biológiája A tudomány hatáskörébe tartozik az emberi gondolkodás agyi mechanizmusainak és pszichológiájának vizsgálata, ideértve a hiedelmek kialakulását is. Ma még nem tudjuk pontosan, milyen idegi és szociális folyamatok alakítják ki a vallásos világnézetet. Annyi bizonyos, hogy a vallásosságnak erős genetikai gyökerei vannak, hiszen minden civilizációban kialakult. Valószínűleg egy olyan sok gén által meghatározott viselkedésről van szó, amelynek alapjai már az állatvilágban is jelen vannak. Az evolúció logikája ugyanis az, hogy a biológiai újdonságok mindig valamilyen már létező sajátságból alakulnak ki. Ha tippelni lehet, a vallás fő okaként én a szülői függés pszichológiájának felnőtt korban való megmaradására fogadnék. Ehhez csatlakozhatnak egyéb jótékony pszichológiai hatást kiváltó érzelmi és kognitív tényezők, mint például az elmúlástól és a magánytól való félelem csökkentése, vagy a dolgok megértésének egyszerűsítése.

Összefoglalás

Ebben az írásban elsősorban azt a nézetet fejtem ki, hogy a tudomány igenis kompetens a vallás kérdésében, hiszen állításaik jelentős mértékben átfednek egymással. Továbbá, szemben a tudományos hozzáállással, a hitszerű gondolkodás a problémákra irracionális választ ad, ami túlmutathat a vitatott kérdések hatósugarán, hiszen ez az attitűd megjelenhet a magán- és közéleti szféra egyéb területein is.