Kerítésen innen
A tüntetők betódultak a Kossuth térre
A rendőrök váratlanul beengedték a környező utcákban várakozó tüntetőket, akik betódultak a térre a parlament főlépcsőjéhez.
A parlamentet továbbra is rendőrsorfal védi, a rendőrök kb. 5 méternyire álltak az épülettől, annál közelebb nem engedték az embereket. A tüntetők azt skandálták, hogy
Fideszmaffia. Zúg a Viktátor, a Mocskos Fidesz, meg a Gyertek ki is.
Közben egy nemzeti színű szalaggal próbálták körbevenni a parlamentet. A 444 szerint a téren délelőtt 11-kor nagyjából 500 demonstráló lehetett.
A Mérce szerint nem csak az Alkotmány utca, de a Vértanúk tere felől is mennek be a térre az emberek.
A területet a TEK legkésőbb 11 óráig zárta le, védett személy tartózkodására hivatkozva, vélhetően a tüntetőket azért engedték be, mert okafogyottá vált a lezárás.
Fotó: Mérce
Dél előtt néhány perccel a demonstrálók egy csoportja megpróbálta áttörni a rendőrök sorfalát az Országház déli kapujánál, de kisebb dulakodás után visszaszorították őket.
Ahogy a Mérce élő közvetítésünkből is kiderül, a tüntetés meglehetősen spontán alakul, kisebb csoportok alakulnak ki, néhányan beszédeket mondanak, mások az élőláncot szervezik, sok a transzparens, sok a különféle skandálás. És bár az Országházat nem éri körbe a lánc, de jóval többen vannak, mint tegnap este, néhányan pedig épp a garázsbejáróhoz vonulnak, hogy a távozó képviselőket köszöntsék.
A tüntetők többsége az Alkotmány utca és a Kossuth tér sarkán csoportosult. Itt két színpadot is felállítottak, az egyikről civilek beszélnek, egyebek mellett arról, hogy újjá kell szervezni a társadalmi szolidaritást, hogy együtt tudjanak fellépni a túlhatalom ellen. A téren nemzeti és uniós lobogókat látni. Egy többméteres molinón az áll: „Az alaptörvény érvénytelen!”
(Forrás: Mérce, 444, MTI)
Szerző
Friss
- Így tromfol Orbán, -ezúttal a miniszterelnök névrokona- az újdonsült dr.: ‘Ukrajna nevű probléma’
- Lech Wałęsa a lengyel Szolidaritás vezetője „elküldte gyufáért” Donald Trtumpot, amikor keményen kioktatta politikatörténetből
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?
- 2025-ben 3836 milliárd forintot kell a kormánynak kamatokra kifizetni – Mire jut ennyivel kevesebb?
- Ki hívott, vajon ez miért fontos manapság?