Bulvár
Tűpontos! 5 jel, amiből megtudhatod, hogy hamarosan változás áll be az életedbe!
Az élet útja nem egyenes. Ellenkezőleg, körkörös, mely mentén sok dolog emlékeztet a múltra, arra, ami már megesett velünk. Tudva azt, hogy mi történt velünk a múltban, nagy előnyt jelenthet számunkra a jövőbeni események előrejelzésében is.
Ez az ómenek művészete, vagyis a jóslás művészete
Érzed a levegőben a változás szelét, ha közeleg. Nem szégyen beismerni, hogy a világegyetem, még a legképzettebb asztrológusokat és médiumokat is meglepi időnként. Azonban vannak olyan előjelek, amelyek a jelentős energiaváltozás előtt következnek be. Ezek az események készítenek fel a változásra. Akárcsak a jelek, melyek azt sugallják, hogy rossz úton járunk, hasonlóak ezek is, ugyanis azt üzenik: készüljünk fel.
Érzed a változást?
Ha nem vagy egészen biztos benne, hogy a változás lába a levegőben lóg, akkor olvasd el figyelmesen az alábbiakat, ugyanis ezek azok a jelek, melyek arra utalnak, hogy nem sokára bekopogtat hozzád:
1. Szabadság
A változás akkor következik be, amikor fel akarjuk magunkat szabadítani a múlt terhei alól, a múltbéli tartozásoktól. Ezek a tartozások néha olyan rutin formában nyilvánulnak meg, amelyek szabályosan beteggé tesznek bennünket. Elégedett vagy az életeddel? Szükséged van valami újra?
Amikor készen állsz odébbállni, amikor az életed készen áll arra, hogy véget vess valaminek, amire már nincs szükséged, vagy ami már nem működik, akkor érezni fogod, ahogy a szabadság szellője elsöpri belőled a múltat.
Semmi sem tud többé megállítani. Mássá válsz, és másképpen érzel. Semmi sem tántoríthat el. Ez a szabadság, és pontosan ez a vonzó az új életben.
Szerző
Friss
- ‘Amikor ott jártam, akkor minden hiánytalanul megvolt’ – mondta Orbán Viktor Magyarország aranytartalékáról
- Karácsony Gergely: maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a ‘Városháza-ügy’!
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára – Frissítve!
- ‘Támadás indult ellenünk, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256….. – Frissítés!
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről