Banánköztársaság
Ufó veszély karácsonykor
Komolyan aggódom, nehogy idén karácsonykor a Jézuska helyett az ufók jöjjenek. Mert valakiknek jönniük kell, az biztos. Kitől védené meg a hazát különben a kormány?
Úgy volt, hogy még az ősszel az erőszakos zavargások jönnek, de nem. Gulyás Márton, Schilling meg Vágó ellazsálták a dolgot, ebből is látszik, milyen megbízhatatlanok. Az is lehet, hogy direkt hagyták szégyenben az ország urait. Kitelik tőlük. Az ügynökcivilek pedig más feladatot kaptak Sorostól: ételosztásnak, tüzelőszerzésnek, tanodának álcázott bevándorlási irodákat kell létesíteniük, ami elég nehéz lehet, ha senki sem akar ide bevándorolni. Szóval sehol semmi, újabban a Soros-terv léte is elbizonytalanodott. Nemcsak a hálátlan Navracsics tagadja (kígyót melengettek az állami kebleken), de újabban Surjánt is megfertőzte Brüsszel levegője. Azt állítja, Soros kifejezetten ellenzi a kvótát. Hát ezért költöttünk egymilliárdot a nemzeti konzultációra, hogy ez a szerencsétlen el se olvassa?! Restelkedik is miatta a párttársa, szegény Semjén Zsolt, szégyenében dupla olyan sebességgel bólogat, még a végén pont az ünnepekre görcsöl be a nyaka.
Nincs mese, maradnak az ufók, hiszen mindjárt itt a választás. És a dolog abszolute komoly, nem hagyhatjuk, hogy egy ufó nevessen a végén. Rém rondán festene. A kormány már régen tisztában van az ufóveszéllyel, csak nem akartak minket ijesztgetni, hiszen már Sorostól is majdnem frászt kaptunk. Épp most olvastam Orbán fb-oldalán egy zaklatott hazafi kívánságát: bárcsak Soros „aknamezőn tanult volna járni”. Ő ezt kéri a Jézuskától a szeretet ünnepére.
Ezért eddig csak óvatos célozgatások történtek az ufóveszélyre, de azok a legfelső szintről. A legfelső szinten nem hazánk két közismert ufószakértőjét: Széles Gábort és Pataky Attilát értem, akik már régen pertuban vannak a földön kívüliekkel, hanem magát a miniszterelnököt. Megnyugtatóan hathatott rá, hogy Széles szerint az istenhit és az ufóhit tökéletesen összefér, a KDNP-nek így egy szava sem lehet. Pataky Attila előtanulmányait is felhasználhatta, aki egyenesen 79 fajta földi ufókultúráról beszél.
A kormányfő szónoklatai az idegen kultúrák beáramlásának réméről tehát nagyon is megalapozottak. Mondta is az Echo tévében, nagy egyetértésben a szomorúan bólogató Bayer Zsolttal, mennyi baj lehet „a tőlünk nagyon távoli kultúrából érkezőkkel”. Most már biztos, hogy az ufókra gondolt. Orbán szerint mégis „meg kell őriznünk a nyugalmunkat”. Az énekes ugyanígy gondolja: „össze kell szednie magát az emberiségnek, hogy ép eszénél maradjon”. Úgy nézem, azért ez nálunk nem mindenkinek sikerül. Pataky és Orbán ritka szellemi összhangban vannak. Pataky azt állítja, hogy az ufók, ezek „az idegen fajok helytartóikon át beleszólnak az ország irányításába”. Mivel a miniszterelnök semmiképpen nem ufó, csakis az ellenzékről lehet szó. Ufóbérencek, a civil ügynökökkel együtt, ez mindent megmagyaráz.
Így már az is világos, miért óv a miniszterelnök folyton a „kevert társadalmaktól”. Hát ki az ördög akarna vérkeveredést az ufókkal? Még a végén zöldfejű, hatlábú gyerekek születnének a magyar anyaföldön. És amilyenek ezek az ufók, a keveredés érdekében a lányainkkal szembeni erőszaktól sem riadnának vissza. Sőt, a fiainkkal szembenitől sem. Egy David Huggins nevű 74 éves amerikai éppen most állt elő a sajtóban azzal, hogy élete folyamán számos ufóval volt kénytelen szeretkezni. Már hét éves korában lecsapott rá a kertjükben egy ufó, „egy szőrös fickó, hatalmas, gülü szemekkel”. Még jó, ha csak kettő volt neki. Ezt nem tudni pontosan, mert sötét volt, és Orbán Viktor is kifejtette a „jövevény, új népelemek” kapcsán a rémült Agrárkamarának, hogy „sötétben az ellenfeleink vannak túlerőben”. Fene tudja, mi van világosban, de ilyen körülmények között én úgysem érném meg a reggelt.
Azt megint csak az Echo tévében hallottam tőle, hogy a jövevények (már tudom! az ufók!) invázióját „láthatatlan hadsereg finanszírozza”, hogy enné meg őket a rosseb. „Ez a rendszer hosszú ideig víz alatt volt, radar alatt volt”, de most már láthatóvá vált, bár én nem nagyon vágyom bámulni őket. Aki annyira akarja, fogadjon be a saját lakásába egy tucatot, majd jól telecsöpögtetik neki a víz alól kibújva a szőnyeget. És hova teszi a radart?
A „migráns” csak fedőnév
Aki még kételkedne benne, hogy valójában mindig is ufóveszélyről volt szó, a „Soros” és a „migráns” csak fedőnév, az most figyeljen! A Fidesz frakció 13 millió forintért rendelt 5000 példányt egy Andreas von Rétyi nevű, magyar származású német szerző Soros-ellenes könyvéből. És mivel foglakozik egyébként a jeles író? Na mivel? Hát az ufókkal. Valóságos szakértőjük, ha odakint kicsit buggyantnak nézik is. Számos művet írt már róluk: „A Csillagkapu-összeesküvés”, „Veszély az űrből”, „Az UFÓ-kapcsolat” címmel.
De az ügyben perdöntőnek azt tekintem, hogy a miniszterelnök kapásból letagadta az ufózást. Akkor pedig tuti, hogy igaz. A könyv kapcsán érdeklődő újságírókat így hárította: „Az ufók nem tartoznak a kormány hatáskörébe”. Aha. Ahogy a nőügyek és a disznóölés sem.
Lendvai Ildikó
volt országgyűlési képviselő
(Ez a cikk először a Népszavában jelent meg, mi a szerző hozzájárulásával közöljük – a szerk.)
Szerző
Friss
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…