Ez a nap
Új ábrákat fedeztek fel a perui Nazca-sivatagban

Több mint ötven, korábban ismeretlen ábrát, geoglifát fedeztek fel helyi régészek a perui Nazca-sivatagban, a világhírű Nazca-vonalak feltérképezése közben.
Ezeket a rajzokat a hegyoldalakba vésték
A szakemberek szerint az újonnan felfedezett vonalak egy része még a Nazca kultúra (i. sz. 200-700) előtt, a paracas és a topara kultúrák idején, i.e. 500 és i. sz. 200 között keletkezhetett – írja a National Geographic.
Az eddig ismert Nazca-vonalak csupán felülről láthatóak, a paracas nép azonban a hegyoldalakba véste műveit – sok emberi alakzatot készítettek –, hogy a lenti falvakból is látni lehessen őket.
„A figurák többsége harcos” – mondta Luis Jaime Castillo Butters perui régész, aki maga is részt vett az ábrák felfedezésében. Hozzátette: „ezek a vonalak egy bizonyos távolságból már észrevehetőek voltak, vagyis az emberek látták őket, ám idővel teljesen eltűntek”.
A Nazca-vonalak a világ egyik nagy régészeti rejtélyének számítanak. A gigantikus mértani alakzatok, monumentális állatfigurák és nyílegyenes vonalak Peru egy félreeső vidékén, Limától nagyjából 400 kilométerre délre, a Pampas de Jumana nevű fennsíkon terülnek el 750 négyzetkilométeren.
Feltehetőleg rituális célból készültek
Az ábrák elkészítéséhez Peru ősi lakói kövekkel jelölték meg a vonalak végeit, majd lekaparták a talajról a felszíni vörös kavicsréteget, hogy feltáruljon az alatta fekvő halványsárga kőzet. A tudósok ugyan még ma sem biztosak benne, hogy miért készültek a rajzok, de feltehetőleg rituális céllal alkották meg őket.
A Nazca-vonalakat az UNESCO 1994-ben vette fel a világörökségi listára. Idén januárban egy eltévedt kamion rongálta meg a híres vonalak egy részét, amikor a tiltó táblák ellenére a fennsíkra hajtott.
(MTI)
Szerző
Friss
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért
- Megköttetett a nagy üzlet – Kinek káros, kinek hasznos? Egyelőre senki nem tudja
- A politikai helyzet elemzése Magyarországon: mi változik a 2026-os választásokig?
- Vajúdtak a hegyek, és szültek újabb jogalkotási „egeret”: a NER még azokra is figyel, akiknek nem tetszik, ha egy diktátor látogat Magyarországra
- Simicskó István, a frakcióvezetők nyílt „közép-európai férfi felsőtest-bemutató” verseny dobogó-várományosa
- Nagy augusztusi horoszkóp – Ne félj, csak duma, hogy hamarabb öregszenek a kíváncsiak!
- Csőd a Pepco-nál? Nem az történik, amire számítanál…
- Hulk Hogan a filmsztár