Kerítésen innen
Új éca a Megafon-képzetteknél: SZDSZ-ezzük össze Magyart – ha már az eddigiek nem jöttek be
Hihetetlen parája lehet az SZDSZ valaha volt léte, filozófiája -csak nem az történt, hogy képességei alapján nem fért be a csapatba?- annak az „éceszgébernek”, akinek a javallatára a 2014-ben megszűnt egykori kormánypárt említése jutott eszébe, mint arra legalkalmasabb eszköz, hogy Magyar Pétert a liberalizmus eszméjének követésével nyomjanak víz alá. A „harcosok klubja” még nem lépett elő a sifonérból…..
Upsz, beugrott – kaptak a fejükhöz az „egy alomból valók”, vagy….?
Hétfőn estefelé lett publikus a Magyar Péter vezette Tisza párt „Kell egy jobb ország!” című videójának bemutatója, amire hihetetlen gyorsasággal jelentek meg a Megafon-szószólók közösségi oldalain a reakciók.
Ezekben két közös dolog volt: a sz@rozás és az SZDSZ-emlegetés.
Az, hogy kinek mi a véleménye a dalról, amit a március 15-i megemlékezésük hívott életre, jelen esetben mellékes, foglalkozzunk inkább a Fidesz-reakciókkal, amik előre bekészítve várták a publikálás pillanatát.
Apáti Bence neve alatt kikerült vélemény
Apáti több posztot is szentelt a klipnek, az első volt a kifejtős, aztán csak a bevésés volt a lényeg.
„Kijött a rendszerváltásforradalomváltozás legújabb dala, ezúttal a Tisza előadásában és hát pont olyan lett, mint a többi, meg ahogyan az várható volt. Nagy kalap sz@)€€r Nem gondoltam, hogy valaha vissza fogom sírni a Szeretet nem vár kezdetű/című opuszt, ahol Falusi Mariann, úgy visította, hogy a szeretet eljön érted, hogy komolyan elkezdtem rettegni, és még csak ezután kapcsolódott be Noár -ami a mozgalom neve- úgymond rappelni. Na ez sokkal durvábbra sikerült.
Kábé olyan lett a klipp, mintha pár beLSD-zett, 60 év körüli ex-szdszes politikus zavart fejéből pattant volna ki a forgatókönyv. Csináljunk valami nemzetieschkedő ízét! Mondták a szadeszosok….”
2.)
3.)
4.)
5.)
és végül…:
„Nem is SZDSZesek, nem is libsik, nem is a Heti hetes szellemi örökösei. Magyar Péter testvérének portálja támadja a Hunyadit. Ami ugye pénzbe került. Skandallum.”
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
„Kopasz” kolléga” is véleményezte az opust
Bohár Dániel ippeg hazaért Orbán-kíséréséből, hogy lehúzza a dalt
Bohár Dánielre esett az Orbán-választás, hogy pár napig árnyékként követheti őt és tarthatja a mikrofont, amíg Ő belebeszél.
Munkába állva ezeket sikerült posztolnia:
„Meghallgattam helyettetek, ezzel megkímélve az egészségeteket.”
„Még a tiszások is kiakadtak az új Tisza-himnusz miatt. Akkor el tudjátok képzelni, hogy mennyire szánalmas.”
Szerző
Friss
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő