Kerítésen túl
Újabb izraeli harci siker Gázában – 600 foglyot ejtettek
Az izraeli hadsereg (IDF) a Hamász iszlamista terrorszervezet mintegy hatvan fegyveresét fogta el hétfőn egy kórházépületben a Gázai övezet északi részén lévő Dzsabalíjában, és az utóbbi napok harcai során megölt több száz fegyverest a városban – jelentette be az IDF szóvivője.
Evakuálták a civileket
A Kamel Advan kórházban történt rajtaütés előtt a hadsereg evakuált a városból mintegy ötvenezer civilt dél felé – tette hozzá. Ezzel nem fejeződött be a dzsabalíjai hadművelet, folytatódik tovább a város más részein.
A katonák a kórházépületben sok fegyvert, készpénzt és iratokat találtak. A letartóztatottak között több olyan van, aki részt vett az Izrael ellen tavaly október 7-én elkövetett terrortámadásban.
Az elfogottakat nyomozók kihallgatták a helyszínen, majd további vizsgálatra Izraelbe szállították őket – mondta.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Mintegy hatszáz embert fogtak el
Egy kihallgatott mentőautó-sofőr arról számolt be, hogy a Hamász embereit kellett szállítania rendszeresen.
„A Hamász aktivistái mindenütt ott vannak, és sebesültjeik szállítására saját mentőautókat üzemeltetnek. Belefáradtunk ebbe a helyzetbe”
– mondta a mentős.
Az IDF szerint a Hamász összesen mintegy hatszáz emberét fogták el a városban az utóbbi napokban, de még mindig több száz lehet Dzsabalíjában.
Az elfogottakat mind Izraelbe szállították kihallgatásra. A Kamel Advan kórház épülete a szervezet helyi központja volt.
Szerző
Friss
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….