Bulvár
Újabb „unokázós csaló” bukott be

A veszéllyel amit az úgynevezett „unokázós csalók” jelentenek a nyugdíjasokra, már a Városi Kurír is többször foglalkozott. Szerencsére egyre több ilyen csoport bukik le.
Ír telefon a buliban!
A Budapesti Rendőr-főkapitányság speciális nyomozócsoportjának nyomozói elfogták és kétrendbeli csalás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki a futár szerepét töltötte be.
A rendelkezésre álló adatok szerint egy ismeretlen férfi ír telefonszámról hívott fel 2019. február 28-án délben egy II. kerületi asszonyt, és az unokájának adta ki magát. Azt mondta, hogy balesetet szenvedett, kárt okozott, és a kárt neki kell állnia, ami 1 millió 800 ezer forint. Az álunoka azt kérte a nőtől, hogy a pénzt adja oda annak a férfinak, akit érte küld. Az asszony azonnal a bankba sietett, és felvette a kért összeget, majd a Káplár utca és Retek utca kereszteződésénél egy borítékban átadta a pénzt a futárnak.
Kamu emberrablás
Az ismeretlen férfi 2019. április 25-én este újra egy ír telefonszámról hívott fel egy újpesti asszonyt, és közölte vele, hogy ő az unokája és nagy bajban van. Elmondta, hogy korábban kapott 2 millió 500 ezer forintot, mert elintézett dolgokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, de most vissza kell fizetnie a pénzt, mert addig nem engedik el a lakásból ahova vitték őt. A későbbi sértett összeszedte a lakásban lévő készpénzét és ékszereit, majd egy borítékba helyezte. Egy kis idő múlva egy férfi jelent meg a nő lakása előtt, aki átvette a borítékban lévő 492 ezer forint készpénzt és az ékszereket, majd távozott a helyszínről.
Tőle már nem kell tartani, de azért nem árt figyelni
A BRFK Nyomozó Főosztály Vagyonvédelmi Osztály nyomozói a bevezetett nyomozati cselekmények és a széleskörű adatgyűjtés eredményeként azonosították a futár szerepét betöltő 27 éves budapesti K. Istvánt, akit 2019. november 9-én XXII. kerületi lakásában elfogtak. A rendőrök a férfi lakásán tartott kutatáskor mobiltelefonokat és SIM-kártyákat találtak és foglaltak le.
A nyomozók a férfit kétrendbeli csalás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
A jó példa
Friss
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?