Drámai estéje volt egy idős budapesti asszonynak, akinek a lakásán csengett a telefon, és úgy hitte, unokája könyörög két millió forintért, mert balesetet okozott, és csak így tudja megoldani a helyzetet. Az unoka azt kérte, a nagyi adja oda a ház elé érkező nőnek a borítékot.

Bebuktak

Mindez 2019. április 26-án este történt. Az asszony borítékba tette a pénzt és levitte a társasház bejárata elé, ahol átadta a borítékot egy ismeretlen nőnek, akit egy másik nő várt egy autóban.

Az átadás után azonban szinte azonnal közbelépett az unokázós bűncselekmények felderítésére alakult budapesti nyomozócsoport és a ház előtt elfogta a 34 éves F. Zsuzsannát, míg társát, az 54 éves B. Józsefnét akkor tartóztatták fel a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai, amikor el akart hajtani a helyszínről.

A rendőrök a fiatalabb nőnél hiánytalanul megtalálták a pénzt. A nyomozás során kiderült, hogy anya és lánya követte el a bűncselekményt. A rendőrök a két nő lakásán tartott kutatás során mobiltelefonokat és SIM kártyákat találtak, illetve lefoglalták azt a Ford típusú személygépkocsit, amivel a bűncselekményt elkövették – írja police.hu

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 34 éves F. Zsuzsanna és az 54 éves B. Józsefné ellen. A nyomozók gyanúsítotti kihallgatásukat követően mindkét nőt őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.​

Az utóbbi időben a több sikeres rendőrségi akciónak köszönhetően csökkent az unokázós csalások száma, de mint példánk is mutatja, még közel sem szűnt meg, úgyhogy a továbbiakban is érdemes résen-lenni.

A valódi unokák

Ilyennek látja az unokája – gyerek szem-száj a nagyikról…..

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét