Kerítésen túl
Újra hivatalosan működhet az UBER!

Próbaidőre visszakapta tavaly megvont londoni szolgáltatási engedélyét az Uber. A londoni Westminster kerület magisztrátusi bírósága keddi jogerős végzésében közölte, hogy a taxiszolgáltató vállalat ismét teljes körű engedély birtokában működhet a brit fővárosban.

Az engedély a cég által kért öt év helyett
egyelőre 15 hónapra szól, és utána a hatóságok ismét megvizsgálhatják, hogy az Uber megfelel-e a taxiszolgáltatási szabályoknak. A londoni tömegközlekedést irányító városházi szervezet, a Transport for London (TfL) tavaly szeptemberben közölte az amerikai székhelyű taxivállalat londoni érdekeltségével, hogy nem állít ki számára új szolgáltatási engedélyt.
Döntését a TfL azzal a véleményével indokolta, hogy az Uber nem teljesítette a felelősségteljes vállalati tevékenység kritériumait, és ez számos közbiztonsági problémát vetett fel. Az engedély megújításának elutasításához fűzött indoklás szerint a TfL – sok más kifogás mellett – nem tartotta megfelelőnek az Uber hozzáállását a sofőrök biztonsági háttérellenőrzéséhez.
A döntés azonban hatalmas tiltakozási hullámot indított el Londonban.
A közösségi portálokon rengeteg felhívás jelent meg az egyébként világhírű – és hírhedten drága – hagyományos londoni taxik bojkottjára. A széles körben elterjedt vélemény szerint a londoni taxisszervezetek nyomására született az Uber engedélyének megújítását elutasító városházi döntés. A cég 2012 óta működik Londonban 40 ezer sofőrrel, és 3,5 millió londoni – a brit főváros lakosságának fele – töltötte le a kocsirendeléshez szükséges mobiltelefonos alkalmazást.
Az Uber októberben nyújtotta be hivatalos fellebbezését
londoni működési engedélyének megvonása ellen a westminsteri magisztrátusi bíróságon. A fellebbezési folyamat idején folytathatta működését Londonban. A magisztrátusi bíróság keddi végzésével lezárult, ismét engedéllyel működhet Londonban.
A bírósági végzés hangsúlyozza, hogy az Uber számos olyan változtatást hajtott végre működésében, amelyek nyomán immár megfelel a taxiszolgáltatási előírásoknak. A cég beleegyezett például abba, hogy sofőrjei minden tíz óra folyamatos munkavégzés után legalább hat órára kötelező pihenőidőre vonuljanak. Visszavonta fellebbezését a TfL azon rendelkezése ellen, amelynek alapján minden londoni Uber-sofőrnek angol nyelvvizsgát kell tennie.
Barcelonában is UBER-pártiak
Az Uber négy év szünet után keddtől ismét megkezdi működését Barcelonában – közölte a társaság. Úgy vélik, az utasoknak joguk van ahhoz, hogy választhassanak a különböző közlekedési formák közül.
(forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Mennyi is az annyi? – Juszt László a teljesség igénye nélkül, de utánuk számolt
- Közéleti hírlevél, avagy a fideszes pofátlanság csúcsa – még a Gondosórán is túl…
- Nyilvánosan elérhetők az európai parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatai
- A Tisza Párt második kongresszusa: „Működő ország” – kövesse élőben, ha van kedve…
- Így utaznak az EU-s miniszterelnökök: kormánygép vagy menetrendszerű járat? – Orbánék a fapadoson
- Tedd le, ami a kezed ügyében van: beesett a hétvégi horoszkóp!
- Peppa malac felnyomva az NMHH-nál – „Vizuális típus lévén, látom, ahogy a nagy fekete autóba betuszkolják Peppát…”
- A hétvége színekben elmesélve – Figyelem, fontos horoszkóp!
- „Remélem Anikó asszony csinált az útra fasirtos zsömlét” – kommentelték Orbánék „Ryanair-rel utazását”
- Csak egy kis matek Orbán Ráhelnek Vásárhelyi Máriától