Kultúra
Útmutató a húsvéthoz, a legszebb keresztény ünnephez

Mit lehet enni nagypénteken? Miért van mindig máskor húsvét? Időjárási jóslatok nagypéntekre. A tavasz és a legtöbb vallás hasonló ünnepe.

Húsvét a mozgóünnep
A húsvét a keresztény közösségek egyik legfontosabb mozgó ünnepe, ami annyit jelent, hogy a kezdete és a vége minden évben más napra esik- írja az Alon portál.
A mindenkori húsvét időpontja a Holdtól függ: húsvét vasárnapja a tavaszi napéjegyenlőséget – azaz március 21-ét, vagy 22-ét – követő első holdtölte utáni első vasárnap.
A húsvét legkorábbi időpontja március 22-e, a legkésőbbi pedig április 25-e lehet.
Nagyhét
Virágvasárnap ünnepli az egyház Jézusnak szamáron való diadalmas jeruzsálemi bevonulását: sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórták. Az előttejáró és utána tóduló sokaság így kiáltozott: Hozsanna Dávid fiának! Áldott, ki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban! (Mt 21, 8). Ennek nyomán került az ünnep szertartásai közé a pálmás, Európa északi tájain pedig a barkás körmenet. (Jeles napok)
Bár a nagyböjt negyven napig tart, de a vasárnapok még ez idő alatt is kivételt képeznek: ilyenkor ugyanúgy lehet húst enni. A közel hathetes időszak virágvasárnappal zárul. Megkezdődik a húsvéti ünnep előtti nagyhét.
Nagypéntek: A keresztény felekezetek szerint a húsvét előtti péntek. Magyarországon munkaszüneti nap.
Ezen a napon emlékeznek meg Jézus Krisztus kereszthaláláról. Nagypénteken tilos húst enni. Az étkezés ezen a napon legyen egyszerű és szegényes.
Az ilyenkor szokásos étrend az ecetes-hagymás hal, a rántott leves, rántott hal valamilyen húsmentes tészta (pl. krumplis tészta, túrós palacsinta) esetleg valamilyen tojásos (pl. tojásos nokedli), tejes étel (pl. rizsfelfújt). A nagyon szigorú böjt semmilyen állati eredetű élelmiszert nem engedélyez, így nemcsak a hús, de például a tojás és a tejtermékek és tiltólistára kerültek.
Tipikus böjti, nagypénteki ebéd a bableves és mákos tészta.
Nagypéntek és az időjárás kapcsolta
Időjárással kapcsolatos jóslások is kapcsolódnak ehhez a naphoz.
Eső esetén jó tavaszt jósolnak, de ha nagypénteken szép az idő, akkor rossz termés várható. A víz különösen jelentős volt ezen a napon, tisztító erővel bírt. Úgy tartják, aki nagypénteken napfelkelte előtt megfürdik, azon nem fog a betegség. Ezt a mosdást nemcsak betegség ellen tartották jónak, hanem szépségvarázslónak is.
A húsvéti örömünnep kezdete
A húsvét a keresztények legnagyobb és legfontosabb ünnepe, e napon ünnepli Krisztus feltámadását. A 40 napig tartó böjt (nagyböjt) húsvétkor ér véget, azaz a hústól való tartózkodás, innen származik az ünnep magyar elnevezése is.
Nagypéntektől vasárnapig: a Biblia szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Kereszthalálával nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, de megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett.
A húsvét hétfőnek semmi féle kapcsolódása sincs a keresztény ünnephez, csak az olyan népszokások kapcsolták oda, mint például a locsolkodás.
Szerző
Friss
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!
- ‘Amikor ott jártam, akkor minden hiánytalanul megvolt’ – mondta Orbán Viktor Magyarország aranytartalékáról
- Karácsony Gergely: maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a ‘Városháza-ügy’!
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?