Connect with us

Kerítésen innen

Az üzlethelyiségek bérleti díjain elbukhatnak és a semmibe hullhatnak sokak kedvenc boltjai

Megosztás

Minimum 15 százalékkal emelkedtek az üzlethelyiségek bérleti díjai – hívta fel a figyelmet Csordás Norbert, a Bevásárlóközpontok Bérlőinek Érdekvédelmi Egyesületének szóvivője, az Inforádióban.

Ezentúl busszal is dübörögtethetjük a gazdaságot - na nem a hazait, de Parndorfit biztosan
Megosztás

Minimum 15 százalékkal emelkedtek az üzlethelyiségek bérleti díjai – hívta fel a figyelmet Csordás Norbert, a Bevásárlóközpontok Bérlőinek Érdekvédelmi Egyesületének szóvivője, az Inforádióban.

Euróban adják meg az árakat

A kiskereskedelmi forgalmat a bevásárlóközpontokban és az utcán lévő üzlethelyiségekben bonyolítják le. Ez utóbbiaknál, ahogy nőnek a lakásárak, úgy nőnek a bérleti díjak is – mutatott rá Csordás Norbert szóvivő. Hozzátette: bár a bevásárlóközpontok esetében nincs tudomásuk arról, hogy jelentős mértékben emelnék a bérleti díjakat, de miután Budapesten és vidéken egyaránt euróban vannak meghatározva az árak, a forint árfolyamának romlása kellőképp érezteti a hatását.

Egy társasház aljában lévő üzletnél az emelés lehet több is, mint 15 százalék. A bevásárlóközpontokban lévő kisvállalkozások azonban ennél nagyobb problémákkal szembesültek – tette hozzá a Bevásárlóközpontok Bérlői Érdekvédelmi Egyesületének szóvivője. Ezek ugyanis nem részesülhetnek a kormány által a 10 fő alatti kis- és középvállalkozásoknak segítségként hozott rendeletből, miszerint az érintett vállalkozások a jogszabályban meghatározott – a lakossági felhasználók esetében is alkalmazandó – árszabás szerint (hozzávetőlegesen 31 Ft/kWh díjért) jogosultak az egyetemes szolgáltatóval határozott idejű villamosenergia-vásárlási szerződést kötni.

„A bevásárlóközpontok maguk vételezik az elektromos áramot, amit aztán továbbszámláznak a bérlőknek, így az üzletközpontok nagyságuknál fogva nem jogosultak a kedvezményre”

– magyarázta Csordás Norbert.

Ha ez így marad

A törvény módosítását szeretnék elérni, mert ezeknek a kisvállalkozásoknak az áramszámlái így akár a duplájára is emelkedhetnek
– emelte ki a szakértő. Megfogalmazása szerint ezek tetemes, százezres tételeket jelentenek még pluszban a kiskereskedőknek, amellett, hogy emelkednek a minimálbérek, az alapanyagok árai és a szállítási díjak.

„Olyan áremelkedést kellene a kiskereskedőknek eszközölniük, ami eladhatatlanná tenné a termékeiket”

– fogalmazott. Így viszont a bevásárlóközpontok kiskereskedői csődbe fognak menni – tette hozzá a Bevásárlóközpontok Bérlői Érdekvédelmi Egyesületének szóvivője-írja az Infostart.

(Ez történ a délelőtt folyamán, így látta a VK.)

üzlethelyiségek,

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük