Kerítésen túl
Több tigrist tartanak fogságban az Egyesült Államokban, mint ahány szabadon él a világban

A vadállatok csupán 6 százaléka él állatkertekben vagy vadasparkokban, nagyobb részüket háziállatként tartják, kedvtelésből.
Csaknem 7.000 tigris él fogságban az Egyesült Államok területén, ez majdnem duplája a vadonban élő egyedek számának, 3890 állatnak. A fogságban tartott tigriseknek pedig mindössze 6 százaléka él állatkertekben vagy vadasparkokban, azaz olyan létesítményekben, amelyek megfelelnek az Amerikai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége által felállított szigorú követelményeknek.
A legtöbb nagymacskát kedvtelésből, „háziaállatként” tartják,
olyan körülmények között, amelyek veszélyeztetik az egészségüket és az emberekre nézve is kockázatosak. A Humane Society fogságban tartott vadállatokért felelős igazgatója, Leahy Debbie a Guardiannak elmondta: „1990 óta több száz veszélyes incidens történt nagymacskákkal az Egyesült Államokban. Négy gyerek halt meg és többen elvesztették a végtagjaikat vagy szenvedtek más sérüléseket. Tizenkilenc felnőttet öltek meg az állatok és a csonkítások száma is számottevő.”
A magánterületeken, tenyésztőközpontokban és városi apartmanokban tartott vadállatok magas száma annak is köszönhető, hogy hat államban ( Észak-Karolina, Dél-Karolina, Wisconsin, Nevada, Alabama és Nyugat-Virginia ) nincs érvényes korlátozás a nagymacskák tartására. Tizennégy államban engedélyköteles, míg további 30 államban illegális a háziállatként való tartásuk. Az illegális kereskedelem és a tigristenyésztés pedig virágzik: Texasban például több, mint 2000 tigris lehet magánkézben a Texas Human Legislation becslése szerint – miközben a vadonban élő egyedek száma folyamatosan csökken a világon.
Farmosi Nóra
Szögre akaszthatja az ostort az utolsó oroszlánszelídítő Nagy-Britanniában
Szerző
Friss
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője
- Csoda, hogy így állunk? Az Orbán-vezette Fidesz vesztesége 2024-ben: 400 millió mínusz
- Érdekli az ‘Orbán-kormány őszödi beszéde’? – Csütörtök reggel 9-kor meghallgathatja!
- Magyar Péter levelet írt Manfred Webernek – vagyis inkább a nyilvánosságnak, hiszen akár meg is dumcsizhatták volna…
- A jó öreg „hátranyilazós” magyar virtus! – A kormány 750 millió eurós ‘megoldjuk okosba’ próbálkozása
- ‘Csippantás’ helyett jön a papíros, Orbán nyugdíjasbarát változata
- Háborús vészhelyzet Ráckevén
- Ha hiszed, ha nem, 6 csillagjegy már júniusban arathat