Connect with us

Banánköztársaság

Egészségügy ezt kapd ki: vadat és halat, s mi jó falat, de a belengetett pénz továbbra is „az ablakban”

Megosztás

Amióta beütött ez a koronavírus-járvány boldog-boldogtalan úgy gondolta, hogy elismerése jeléül és/vagy csak mert a felesleg a nyakán rohadna adományozásba kezd.

A jó szándék nem kérdőjelezhető meg. Volt olyan debreceni vendéglős, aki már március derekán kivitt a Kenézy Kórházba 100 adag kész halászlevelet és azzal vendégelte meg az egészségügyi dolgozókat. Igazán megsüvegelendő dolog.

Ám később, jó magyar szokás szerint átestünk a ló túlsó oldalára

Előbb jöttek a méztermelők és 2000 kilogramm mézet ajánlott fel az egészségügyi dolgozók számára.Május 6-án Kétezer kilogramm mézet adott az Országos Mentőszolgálat munkatársainak, valamint a Szent László és Korányi Kórház egészségügyi dolgozóinak az önkéntességet és adományozást koordináló kormányzati akciócsoport, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) és az Agrármarketing Centrum (AMC).

A méz átadásakor Bross Péter, az OMME elnöke azt hangsúlyozta, hogy a mézfogyasztás fontos szerepet játszik az immunrendszer erősítésében, majd a magyar méhészek nevében megköszönte az egészségügyi dolgozók munkáját.

Egy üveg méz az egészségügyi dolgozóknak felajánlott méz átadásán, az önkéntességet és adományozást koordináló akciócsoport sajtótájékoztatóján. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Május 7-én A balassagyarmati kórház dolgozói az elsők között kapták meg azt a száz kilogramm feldolgozott, kiváló minőségű hazai vadhúst, amivel a vadgazdálkodók önkéntesen segítik az orvosok és ápolók ellátását.

Az AM tájegységi fővadászainak szervezésében országszerte vadétellel járulnak hozzá az egészségügyi dolgozók munkájának támogatásához. A széleskörű társadalmi összefogás keretében a vadászok és vadgazdálkodók által felajánlott vadhúsból profi szakácsok által elkészített vadételt, vagy biztonságos körülmények között feldolgozott vadhúst adományoznak a kórházaknak. Az akció keretében országszerte 35 helyszínen, mintegy 5000 adag vadétel kerül a kórházi dolgozók asztalára.

A jó példát látva hamarosan mások is nekibuzdultak. Ráadásul a cégek azt is gyorsan felismerték,egy-egy ilyen adomány jó reklám is a terméknek/cégnek.

Május 8-án Béres-cseppeket tartalmazó adományt kapott a mezőszilasi idősotthon

A Béres Gyógyszergyár Zrt. meglátta a dologban a lehetőséget, így május 12-én már egyházi kórházaknak és bentlakásos intézményeknek adtak Béres-cseppeket az Úr nagyobb dicsőségére.

Nagykanizsa, 2020. május 11.
Brünner Szilveszter kórházigazgató (középen) és kollégái kipróbálják a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház adományba kapott kerékpárjait az intézmény udvarán. Fotó: MTI/Varga György

Május 11-én a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség felajánlásaként harminc kerékpárt adtak át a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórháznak a Bringázz a munkába! kampány keretében. Ezt az adományt már Révész Máriusz, az önkéntességet és adományozást koordináló kormányzati akciócsoport vezetője, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos adta át.

Kapósnak bizonyult a vadhús

Május 14-én kétezer adag vadhúst, hűtött konyhakész szarvas- és őzkészítményeket adományoztak a koronavírusos betegeket ellátó Dél-pesti Centrumkórház dolgozóinak.

Május 20-án már Zalába is eljutott a vadhús. A Zalai Szafari Klub Vadásztársaság kétezer kilogramm vadhúst adományozott a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került zalaegerszegi családoknak. Bánki Erik (Fidesz), országgyűlési képviselő, aki egyben a Zalai Szafari Klub Vadásztársaság tagja elmondta: a felajánlásnak köszönhetően 400 nehéz sorsú család juthat egészséges élelmiszerhez. Kitért arra is, hogy a bérvadászat visszaesése, valamint a külföldi bérvadászathoz kapcsolódó szolgáltatásokból származó bevételek elmaradása jelentős anyagi kiesést okoz a vadásztársaságoknak.

Két nappal később már a szolnoki kórházakban is vadhúst ebédelhettek

A Hetényi kórháznak szánt csontozott őzhúst konyhakészre dolgozza fel a VADKER Kft., majd azt a kórház éttermének csapata készíti el. A Hetényi kórház 1600 egészségügyi dolgozója közül 200-an étkeznek rendszeresen az intézmény menzáján, számukra ott szolgálják fel az ételt.

A MÁV Kórháznak szánt csontozott őzhúst a Szalacska Vt. által felajánlott húsból a VADKER Kft. által konyhakész állapotra feldolgozva a kórház éttermének csapata fogja elkészíteni.

Ezer paradicsom- és ugyanennyi paprikapalántát ajánlott fel a nehéz helyzetben levő családok – főként idősek és nagycsaládosok – számára a Jász-Nagykun Szolnok Megyei Agrárkamara.

Figyelemre méltó, hogy a kórházi dolgozók kész ételt, míg a szegény családok palántákat kaptak…

Május 25-én ezer táblagépet kaptak egészségügyi szakdolgozók

Ezer táblagéppel ismeri el a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) azon egészségügyi szakdolgozók pótolhatatlan munkáját, akik a koronavírus-járvány alatt az élvonalban végzik munkájukat. Az adomány célja, hogy a szakdolgozók gyermekei minél több eséllyel vehessenek részt a távoktatásban – tették hozzá.

Szóval ha már kaptak mézet és vadhúst, tele a has most már a gyerekeiknek hazai is vihetnek egy-egy tabletet.

Június elején lezárult a vadhús akció

Szerdán a kaposvári központú Kaposi Mór Oktató Kórház 500 kilogramm szarvashúst kapott vadászatra jogosultaknak köszönhetően, az alapanyagot az állami erdő- és vadgazdálkodó SEFAG Zrt. öreglaki vadfeldolgozó üzemében készítették elő.

Molnárné Kalmár Beáta, a kórház gazdasági igazgatója azt mondta, hogy a húsból pörkölt készül az intézmény konyháján, az ételből valamennyi munkatársuk kap.

Kovács Ferenc, az Agrárminisztérium vadgazdálkodási főosztályvezetője beszámolt arról, hogy tájegységi fővadászok kezdeményezésére, vadgazdálkodók, szakácsok, vadhúsfeldolgozók közreműködésével több mint 40 helyszínen adtak át szarvas- és őzhúst, valamint vadételt kórházaknak, mentőállomásoknak, idősotthonoknak az elmúlt hetekben, hálából az egészségügyi dolgozók áldozatkész munkájáért.

A tízezer adag vadétel kétszer akkora mennyiség, amekkorával a kezdeményezők előzetesen számoltak.

A kör bezárult

Az egészségügyi dolgozók meg lettek etetve vadhússal és mézzel, de a beígért bruttó 500.000 forint egyszeri bérkiegészítést továbbra is várják, mint a Messiást…

Tianon

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük