Kerítésen innen
Vádemelés 49 pénzügyőr ellen a határon történt vesztegetés miatt
A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség vezető beosztású hivatalos személy által, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a Szegedi Törvényszékre.
A Röszke Autópálya Határátkelőhelyen szolgálatot ellátó pénzügyőrök 2017 októbere és 2018 májusa között a külföldi utasoktól, buszsofőröktől, tehergépjárművezetőktől – rendszeres haszonszerzésre törekedve – jogtalan előnyként készpénzt fogadtak el.
A Nemzeti Védelmi Szolgálattal szoros együttműködésben felderített ügyben a vesztegetési pénz alkalmanként öt és száz euró között változott, de az elkövetők fogadtak el magyar fizetőeszközt is, melynek összege jellemzően ezertől húszezer forintig terjedt.
Havonta kétszer részesedtek
A határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő pénzügyőrök tevékenységüket összehangolták, a korrupciós pénzt egymással megállapodva gyűjtötték össze és rejtették el, abból általában havonta kétszer részesedtek úgy, hogy a szétosztást többnyire az osztályvezető vagy annak helyettese végezte.
Az 1573 oldalas vádirat szerint a 49 pénzügyőr az érintett időszakban összesen 4356 esetben követett el korrupciós cselekményt. Volt olyan pénzügyőr, aki egy nap alatt 66 alkalommal korrumpálódott, a legtöbb elkövetési magatartást megvalósító vádlott terhére 684 rendbeli vesztegetés róható.
A pénzügyőrök szolgálati jogviszonya – egy kivételtől eltekintve – megszűnt
Jelenleg valamennyi vádlott szabadlábon védekezik, az általuk elkövetett legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tételének felső határa – figyelemmel a halmazati büntetés szabályaira – 15 év szabadságvesztés.
Forrás: ugyeszseg.hu
Szerző
Friss
- Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlítása
- ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’
- Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik