Vári Krisztina evangélikus lelkész: nem szerencsés szószékről pártpolitikai beszédet mondani

Másfél évtizede teljesít szolgálatot börtönökben. Vári Krisztina evangélikus lelkész nem szörnyülködni, hanem segíteni akar – és már semmin nem csodálkozik. 

„Vakok látnak, sánták járnak”

Vári Krisztina a Népszavának elmondta, felnőtt fejjel döntött a lelkészi hivatás mellett. Budapesten elvégezte az Evangélikus Teológiai Akadémiát. Utána ösztöndíjjal Németországba, majd a mezőberényi egyházközséghez került, onnan megint a fővárosba, a budahegyvidéki gyülekezethez. Segédlelkészként – akkor még így nevezték – gyerekekkel foglalkozott ifjúsági programokat vezetett:

”  Vakok látnak, sánták járnak, a szegényeknek hirdettetik az evangélium – áll a Bibliában. Az a karitatív tevékenység, amit megálmodtam magamnak, a XII. kerületi környezetben nem valósulhatott meg. Nagyobb önállóságot is szerettem volna, teljes értékű lelkészi munkát.”

Kitért arra, hogy  az evangélikus egyházban 1970 óta szentelnek nőket lelkésszé, de ez még ma is alapvetően férfiszakma, a férfiak által meghatározott pálya:

” Sokat köszönhetek Szebik Imrének, az egyházkerület akkori püspökének. Amikor megkerestem, hogy szeretnék más helyre menni, meglepődött. A Budahegyvidéken az ezredfordulóra elkészült a gyönyörű új templom és a gyülekezeti ház. A püspök nem értette, miért akarok elmenni innen, de a kérésemet komolyan vette. Ő ajánlotta, hogy van félállásban börtönlelkészi munka.”

Szerinte Szebik Imre sem nagyon tudta, mi fán terem a börtönlelkészi szolgálat. Ő még kevesebbet tudott róla. Bár semmilyen ismerete nem volt erről a világról, nem voltak előítéletei sem. Igyekezett Máté evangéliumában foglaltaknak megfelelően szolgálni:

” „Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám.” A keresztyének számára ez gyakorlati útmutató.”

Elmondta,  igyekszik jó beszélgetőtárs lenni, a vallási eseményeken, istentiszteleteken kívül sokféle interaktív foglalkozást szervez:

” Volt olyan csoportom, ami öt ügyvédből állt. Velük a „Ne hazudj!” parancsolatot értelmeztük. Nem szeretném kiadni őket. Annyit elmondhatok, hogy a beszélgetéseink során ingoványos talajra tévedtünk. Kiderült, mennyire különbözik a jog és az erkölcs. De szervezek például tornacsoportot is.”

Amiről keveset tud, arról sokat olvas. Semmin se csodálkozik. Nem azért van, hogy szörnyülködjön – még akkor sem, ha embert ölt az illető –, hanem azért, hogy segítsen:

” Gyakran nem én tanítom a fogvatartottakat, hanem ők tanítanak engem. A legegyszerűbb, iskolázatlan embertől is lehet tanulni.” /…../  ”  Reménytelen ember nincs. Legfeljebb olyan van, akit nem sikerül megérinteni a szolgálatunkkal. Mi sem vagyunk mindenhatók. Azt szoktam mondani, hogy hagyjunk esélyt Isten lelkének, hogy ő is hathasson.”

A lelkész szerint   romákat és nem romákat egyformán leültetnek „pitiáner bűncselekmények” miatt:

” A börtönökben – nagyon helyesen – nincs etnikai nyilvántartás, ezért csak a benyomásaimra hagyatkozom. A cigány népességben, megkockáztatom, a vagyon elleni bűncselekmények száma nevezhető az átlagosnál magasabbnak. Újabban feltűnően sokan kerülnek be kábítószer-kereskedelem miatt, ebben a körben megoszlik a romák és nem romák aránya. Még mindig előfordul, hogy valaki szándékosan követ el valamilyen stiklit. Annyira rossz körülmények között él ugyanis, hogy inkább a börtönben szeretné kihúzni a telet.”

 A lelkészi szolgálatot csak pártsemlegesen lehet végezni

” Sokfelől hallom, hívektől is, hogy nem szerencsés szószékről pártpolitikai beszédet mondani. Egyetértek. Nekem is megvan a személyes véleményem – az evangélikus egyház, szerencsére, nagy szabadságot ad –, de azt is tudom, hogy hol a helyem. Vannak kérdések, amelyekről semmilyen összefüggésben nem lenne helyénvaló állást foglalnom. Az én asztalom a vallás. Kis lelkész vagyok, aki azonban teljes lelkesedéssel és odaadással végzi szolgálatát. Lehet, hogy unalmasan hangzik, de ennél több nem is akarok lenni.”