Bulvár
Várjon az elalvással, ilyet még nem látott! Orbán-antré ló nélkül, amúgy „hátrafelé-huszárosan”
Aki azt hitte, hogy Tusványos nem tartogathat már cikit azelőtt, hogy a „nehézbombázók” megtartanák előadásukat és félmosollyal nyugtázták az ünnepélyes szippantóskocsi-átadást és az azt követő bohóckodást a Trump fülsérülésére hajazni próbáló szalvéta-akciót, azoknak érdemes még megnézni, mit találtak ki a sajtósai Orbán Viktornak.
A világot jelentő….
A magyar miniszterelnök csütörtök reggel beszámolt róla a közösségi oldalán, hogy hosszú napja lesz. Reggel még egy fontos kormányülést tartott, majd onnan igyekezett Tusnádfürdőre, ahol – a szokásokhoz hűen – idén is szombaton tart majd beszédet. Nem akármilyen belépővel érkezett a helyszínre a kormányfő. Napok óta -hangolnak a legények- tart a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, amit a legtöbben csak Tusványosként emlegetnek.
A magyar miniszterelnök – a hagyományoknak megfelelően – idén is ellátogat az eseményre Tusnádfürdőre, ahol szombaton tart majd beszédet. A politikus csütörtök reggel osztotta meg a közösségi felületén, hogy ma indul Tusványosra, ám előtte még kormányülést tartottak:
„Reggel kormányülés, este irány Tusnádfürdő!”
Orbán-antré
Huszáros érkezés Tusnádfürdőre
– olvasható a Facebook-ra feltöltött kép mellett, amelyen huszársapkában a fején látható Orbán. A képre pedig a
„Megjöttek a fehérvári huszárok”
felirat olvasható.
…és aki mozgóképen csodálná meg:
Friss
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője
- Csoda, hogy így állunk? Az Orbán-vezette Fidesz vesztesége 2024-ben: 400 millió mínusz
- Érdekli az ‘Orbán-kormány őszödi beszéde’? – Csütörtök reggel 9-kor meghallgathatja!
- Magyar Péter levelet írt Manfred Webernek – vagyis inkább a nyilvánosságnak, hiszen akár meg is dumcsizhatták volna…
- A jó öreg „hátranyilazós” magyar virtus! – A kormány 750 millió eurós ‘megoldjuk okosba’ próbálkozása