Sport
Vereség Montenegrótól is, veszélyben a továbbjutás
A magyar női kézilabda-válogatott 25-24-re kikapott Montenegró csapatától a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokság csoportkörének harmadik fordulójában kedden, így veszélybe került továbbjutása.
Ahogy várni lehetett, kőkeményen védekeztek a montenegróiak, ám a magyarok felkészültek, jól kezelték ezt a durva stílust, és ezúttal nem kezdtek rosszul. A meccs elején két büntetőt is lőhettek, kikényszerítettek három kiállítást, ennek ellenére nem tudtak ellépni, mert több lövést elrontottak, illetve gólt kaptak kettős emberelőnyben.
Még húsz perc sem telt el, amikor Katarina Bulatovic és Durdina Jaukovic is két kiállítással rendelkezett, ezért őket a folytatásban kockázatos volt pályán tartani védekezésben. Bár Bíró Blanka kimondottan jól védett, csapattársai pedig a spanyolok elleni találkozóval ellentétben ezúttal számos lendületes, gyors akciót vezettek, továbbra sem céloztak pontosan, így Montenegró a 24. percben – a meccs során először – átvette a vezetést (10-9).
A félidei hajrában az ellenfél végleges kiállítás miatt elveszítette Andrea Klikovacot, aki arcon ütötte Tóth Gabriellát, utóbbit hosszú percekig kellett ápolni az eset után. A montenegróiakat a piros lap sem törte meg, a szünetben is vezettek egy góllal.
A második felvonást rosszul indította a magyar csapat, továbbra is sok volt a rontott lövés a szélekről és a belső posztokról egyaránt (13-16). Ezt gyors javulás, egy nagyszerű 4-0-s sorozat és fordítás követte, majd ismét jöttek a hibák, és Montenegró visszavette a vezetést, amit taktikus játékkal megtartott a végéig.
A mezőny legeredményesebb játékosa Jovanka Radicevic volt nyolc góllal. A Debrecen balátlövője, Jelena Despotovic egy, a Győr jobbátlövője, Katarina Bulatovic két gólt dobott. A magyar kapuban Bíró Blanka 33 lövésből tizet kivédett.
A két csapat nyolcadik alkalommal találkozott egymással, négy magyar siker mellett a montenegróiak is negyedszer győztek.
Női kézilabda-világbajnokság, csoportkör, 3. forduló, C csoport:
Montenegró-Magyarország 25-24 (13-12)
Montenegró: Rajcsics, Batinovics, Nenezics (kapusok), Brnovics 2, Bulatovics 2, Deszpotovics 1, Grbics, Jaukovics 4, Klikovac, Mehmedovics 1, Mugosa, Premovics, Radicsevics 8 (4), Raicsevics 7 (1), Ramuszovics, Ujkics.
Magyarország: Bíró, Kiss É., Triffa (kapusok), Faluvégi 2, Háfra 2, Klujber 2 (2), Kovács, Kovacsics, Lukács 6, Márton, Schatzl 7, Szabó 2 (2), Tomori 2, Tóth, Tóvizi 1, Vámos.
Rasmussen: apró dolgokon ment el a mérkőzés
„Apró dolgokon ment el a mérkőzés, jobbak lehettünk volna, de nagyon büszke vagyok a lányokra. Küzdöttek, mindent megtettek, amit tudtak” – nyilatkozta a 25-24-re elveszített kumamotói meccset követően Kim Rasmussen.
Hozzátette, csapatának voltak fizikális problémái a hajrában, vagyis elfáradtak a játékosok, de mindent megtettek a győzelemért.
„Megnéztük, mi működhet ellenük, de nem sikerült megvalósítani. Próbáltuk levenni a nyomást a csapatról, visszamentünk az alapokhoz, amit gyakoroltunk, de nem azt játszottuk, amit tudunk.”
Tomori Zsuzsanna szerint sokat hibáztak a szoros mérkőzésen, pedig nagyon szerettek volna nyerni, és meg is tudtak újulni, nem úgy, mint a spanyolok ellen.
Tomori szerint a védekezés jól működik, a támadójáték viszont eddig nem állt össze a világbajnokságon.
„Féltávról lövöldöztünk, ziccereket hagytunk ki, ami megbosszulta magát. Úgy érzem, ma szomorúbbak lehetünk, hiszen meccsben voltunk, és megnyerhettük volna egy góllal a mérkőzést” – vélekedett a Siófok átlövője.
Kovacsics Anikó csapatkapitány elmondta, amikor lendületben voltak, Montenegrónak akkor is mindig volt válaszlépése.
„Végig küzdöttünk, de sokat hibáztunk, és nem futottunk annyit, amennyit kellett volna. Mindenki nagyon akart, nagyon ment, de elég sokat belehibáztunk” – nyilatkozott a Ferencváros irányítója.
Meglátása szerint sokkal jobban összpontosítottak, mint eddig, a védekezésük nagyrészt jól működött, támadásban azonban voltak problémáik.
Lukács Viktória elismerte, hogy az emberelőnyökkel nem tudtak élni, nagyon nehezen jöttek a gólok létszámfölényben.
„Mindenféleképpen tovább szeretnénk jutni, már nincs más választásunk, mindkét meccset meg kell nyernünk. Meg is fogjuk nyerni, és megyünk a következő körbe!” – nyilatkozta elszántan az FTC szélsője.
Harmadszor is nyertek a spanyolok
A spanyol válogatott 29-20-ra legyőzte Szenegált. A magyar érdekeltségű C csoport jacusirói mérkőzésén a Siófok spanyol irányítója, Nerea Pena három gólt dobott. Csapata továbbra is százszázalékos a tornán.
A hollandok 51 gólt dobtak Kubának, a Ferencváros beállója, Danick Snelder kétszer talált be.
A brazil válogatott hat góllal kikapott a Koreai Köztársaságtól. Az Érd jobbszélsője, Alexandra do Nascimentoháromszor, a Győr balátlövője, Eduarda Amorim pedig kilenc alkalommal volt eredményes.
A csoport:
Hollandia-Kuba 51-23 (22-11)
B csoport:
Koreai Köztársaság-Brazília 33-27 (16-14)
C csoport:
Spanyolország-Szenegál 29-20 (14-13)
D csoport:
Oroszország-Kongói DK 34-13 (19-7)
(MTI)
Még egy kis kézi?
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat