Vérszerződés a harmadik évezred elején

Nix ugri-bugri, barátaim! Véreim, magyarok! Ha furmányosan is, de megint csak győztünk. Európa legegységesebb nemzeteként jövünk ma össze, hogy a nemzeti együttműködés jegyében, világnemzetként, gránitszilárdságú fundamentumokon kijelenthessük, a magyarok ismételten birtokukba vették sorsuk intézését, soha nem látott többségi akarattal szentesítve azt!

Európa legegységesebb nemzeteként jövünk ma össze, hogy a nemzeti együttműködés jegyében, világnemzetként, gránitszilárdságú fundamentumokon kijelenthessük, a magyarok ismételten birtokukba vették sorsuk intézését, soha nem látott többségi akarattal szentesítve azt!

Harcunk azonban még nem ért véget, barátaim! A bukott baloldal és nemzetközi támogatóik nem fogják szó és tett nélkül tűrni megalázó vereségüket.

Még a legnagyobb magyarral sem átalkodnak majd előhozakodni és figyelmeztetni bennünket az általa mondottakkal: „A magyar szó még nem magyar érzés, az ember, mert magyar, még nem erényes ember, és a hazafiság köntösében járó még korántsem hazafi. S hány ilyen külmázos dolgozik a haza meggyilkolásán.” (A Magyar Akadémia körül)

Mi aztán igazán magyarok vagyunk

Mi, az egy a zászló és egy a tábor toborzója alatt nem hagyjuk magunkat senki által félrevezetni, irányítani. Sem Moszkvától, sem Brüsszeltől! Mondják csak ránk barátaim, hogy pökhendiek vagyunk, Európával és a hazai ellenzékkel, meg a szomszédos országokkal, feszített bicepsszel, kidüllesztett mellekkel szabadságharcolunk. Mi akkor is tudjuk, hogy mi, de csak mi, igazán magyarok vagyunk!

És velünk aztán nem lehet, és ne is merjen senki kikezdeni, mert mi nem fogunk lacafacázni, mert ha kell, akkor lépni fogunk! Erős nemzeti tudattal, bátran szembeszállunk mindazzal és mindazokkal, amik és akik nemzeti függetlenségünket, hitvallásunkat, alaptörvényünket, vágtáinkat, trafikjainkat, önállóságunkat, és a többi ehhez hasonlókat veszélyeztetni merészelik!  Mert Én hiszem, amit Széchenyi egyébként  tagadott: „…sohasem hihetem, hogy előítélet, balvélekedés és tudatlanság alapja lehessen egy nemzet előmenetelének s boldogságának” (Hitel).

Osztogattunk és nem fosztogattunk, ugyebár

Barátaim, véreim, magyarok! Bukott baloldalaztunk, komcsiztunk, libsibolsiztunk, mert ez kellett a magyarnak. Hosszú pórázon vonszoltuk terítékre politikai ellenfeleinket, közszemlére téve őket, kémpereztünk, nikotinos, kátrányos mérget osztó nemzeti trafikokat osztogattunk elvbarátainknak. Bocsánat a nikotinért, meg a kátrányért barátaim, de a beszédíró sandaságát csak most vettem észre. De hát minden szentnek maga felé hajlik a keze és én fontosnak tartottam megjegyezni azokat az adományokat, amelyeket barátainknak szétosztottunk. Köszönet áldozatos munkájukért!

Tudom én is, amit Széchenyi is tudott: „Ismerem a magyart…annyi nyomorúság dacára is még mindig okulni nem tudott, s nem tudta megtanulni, mikor kell felhúzni a vitorlát, mikor vesztegelni, s mikor horgonyt vetni; hanem csak nekimegy lelkesedésével, mint a vak légy, egyik a másiknak.” (Képviselőházi beszéd).

És amit azért nem kellett volna

Tudom, hogy nem kellett volna az államadósság témakörét annyira az ellenfelek bőrére tetoválni, annál nagyobb sarunk lett benne. Nem kellett volna a senkit sem hagyunk az út szélént szavalni lépten-nyomon, amikor soha nem látott mértékű szegénységbe vetettünk tömegeket. Nem kellett volna elzsibbasztani a szavazók tudatát azzal, hogy rezsicsökkentést adunk és nagylelkűséget kommunikálva, öndicséret büdösségét is terjesztve handabandáznunk, miközben a megélhetési terhek jóval magasabbak lettek annál, mint amivel a rezsicsökkentéssel hivalkodtunk.

Belátom, hogy a legnagyobb magyarnak igaza volt, amikor azt mondta, hogy „Nemzetünknek mindig az volt egyik legnagyobb hibája, hogy vagy nem bízott magában, vagy elbízta magát.” (Akadémiai beszéd) Eső után köpönyeg! A lényeg, hogy Én hipnózisban tarthassalak benneteket, híveim, a többieket meg etethessem. Így van ez rendjén, ez a nemzet, az ország érdeke! Majd Én szólok hozzátok, nem csak szóban, de írásban is. A világnemzethez, a magyarokhoz! Segítsetek, hogy még négy esztendeig ezt a népet éber kómában tarthassam, nem kettő, hanem három harmadban és keresztény alapokon!