Connect with us

Kerítésen innen

Tudta? Kiss László polgármester a börtönből is vezetheti Óbudát

Tudta? Kiss László polgármester a börtönből is vezetheti Óbudát
Megosztás

A magyar jogszabályok alapján egy polgármester a börtönből is irányíthatja a kerületét mindaddig, míg nincs jogerős ítélet ellene. Ez a helyzet most Óbudán, ahol Kiss Lászlót júniusban újraválasztották, közben azonban elindult vele kapcsolatban egy eljárás, minek következtében előzetes letartóztatásba helyezték. Ennek ellenére hétfőre összehívhatta az alakuló ülést.

Ha hiszi, ha nem….

Zamecsnik Péter, Kiss László ügyvédje az ATV Start című műsorában megerősítette a fentieket:

„Meg tud alakulni a közgyűlés, annyi különbséggel, hogy a polgármester úr hétfőn nem tud esküt tenni, mert azt csak személyesen, a közgyűlés tagjai előtt teheti meg, ám erre rendelkezésére áll még egy év. Addig pedig az önkormányzatot a hamarosan megválasztott alpolgármesterek egyike fogja vezetni.”

Arra a kérdésre, hogy hogyan tudta a börtönből összehívni a közgyűlést Kiss László, az ügyvéd elmondta:

„Nem a börtönben hívta össze: a Központi Nyomozó Főügyészség kivitte a főügyészség épületébe, oda bemehetett az önkormányzat jegyzője, a polgármester pedig aláírta a szükséges hivatalos okiratokat, ilyen formában sikerült ezt megoldani”.

Mindez az önkormányzati törvény alapján lehetséges, tette hozzá az ügyvéd. Mint elmondta, az előzetes letartóztatásban lévő, még el nem ítélt személyeknek számos joga van:

  • egészséghez való jog,
  • tanuláshoz való jog,

emellett politikai jogok is megilletik:

  • választhat és
  • választható.

Ki érti?

Kiss László egy 18 millió forintos vesztegetési ügy állítólagos résztvevőjeként kerül rács mögé, miközben például Simonka György, akinél milliárdos nagyságú költségvetési csalás a gyanú, szabadlábon van.

Ezzel kapcsolatban Zamecsnik Péter kifejtette:

„Ha most itt lenne az ügyészség tisztelt képviselője, akkor nyilván mondana egy obligát mondatot, hogy az egyik úrral szemben fennállnak a letartóztatás feltételei, a másikkal nem. Tehát ez megítélés kérdése, és akkor finoman fogalmaztam.”

Kiss László december 16-ig biztosan börtönben marad, aztán az ügyészség vagy tesz további hosszabbításra indítványt, vagy nem. Az előzetes letartóztatás leghosszabb időtartama összefügg azzal, hogy az adott bűncselekmény milyen büntetési tétellel fenyegetett.

Kisebb súlyú cselekményeknél három év, közepesnél négy, a legsúlyosabb esetekben öt év lehet a letartóztatás maximális időtartama.

Mindenre van megoldás….

Arra a kérdésre, hogy miként tudja a börtönből irányítani a kerületet Kiss László, ügyvédje elmondta:

A polgármestert a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Venyige utca objektumában tartják fogva, tisztességes körülmények között. A körülményekhez képest jól érzi magát, a büntetés-végrehajtás dolgozói maximálisan odafigyelnek, hogy minden jogosítvány, illetve kötelezettség is betartásra kerüljön, a jogait pedig gyakorolhassa.

„Azt nem tudom, hogy fog dolgozni, de nyilvánvaló, hogy bizonyos dolgokat csak személyesen lehet gyakorolni, és ameddig ő fogva van, addig ez egy különleges helyzet. Erről is rendelkezik az önkormányzati törvény: egy alpolgármester fogja ellátni a feladatokat: a kommunikációval nem lesz probléma, mert a jegyző tudja őt értesíteni. Persze a rendelkezési joga jóval szűkebb, mintha szabadlábon lenne”

-tette hozzá Zamecsnik Péter.

VIA ATV

Szerző