Banánköztársaság
Vidéki prókátor: a letartóztatásról egyelőre még nem Orbán, hanem a bírói taláros áttelelt poloskák döntenek
Vidéki prókátor néven ismertét vált egyelőre névtelen ügyvéd, aki elsőként borította a kegyelmi-ügyet, amiből később miniszter- és köztársaságielnök-buktató botrány kerekedet napi rendszerességgel posztol közösségi oldalán a Magyarországon történt eseményekkel kapcsolatban. Csütörtöki bejegyzése Orbán Viktor fontos szereptévesztésére világít rá.
„SZÉP-kártyával lehet majd fizetni?”
Orbán Viktor szerdán a Patrióták Európáért pártcsoport EU-csúcs előtti egyeztetésén vett részt, ekkor válaszolt Brüsszelben, a Rue de la Loi 9. szám alatti, 10 millió euróért -4.000 millió forintért- megvásárolt Magyar Házban -az egykori pénzügyminisztérium épületét azért vásárolta meg a magyar állam, hogy a 2024-es elnökség alatt helyet biztosítson a kiemelt programoknak- néhány újságírói kérdésre.
„Ebben a pillanatban még nem tartunk ott”
– ezt válaszolta Orbán Viktor, amikor arról kérdezték Brüsszelben, hogy Magyarország betiltja-e a Budapest Pride felvonulást. Orbán szerint ők most mindössze annyit tettek, hogy megváltoztatták az alkotmányt, és kimondták, hogy a gyerekek alapvető joga, hogy megfelelő nevelésben és oktatásban részesüljenek. A kormányfő üzent a szervezőknek, is, akiknek a hatóságokhoz kell fordulniuk, mint minden normális esetben, és a hatóságok majd válaszolnak a kérelemre. Hangsúlyozta: nem tartóztatnának le senkit, aki részt venne az eseményen, hanem bírságot kell majd fizetnie.
„Ha törvénysértő vagy, ha megszeged a törvényt, akkor fizetned kell.”
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Hogy tessék…? – avagy amikor az értő olvas….
„Felhívom tisztelt Miniszterelnök Úr figyelmét arra a tényre, hogy Magyarországon a letartóztatásról egyelőre még nem ő, hanem a bírói taláros áttelelt poloskák döntenek, ugyanúgy egyébként, ahogy a szabálysértési határozatok elleni jogorvoslati kérelmekről (kifogásokról) is. Ezen utóbbi eljárásban minden bírói taláros áttelelt poloskának lehetősége van előzetes döntéshozatali kérelemmel fordulni az Európai Unió Bírósága nevű brüsszelita árnyékhadsereghez, ha úgy ítéli meg hogy az általa alkalmazandó szuverenista gyermekbarát magyar jogi rendelkezések nincsenek összhangban a globalista-genderista uniós joggal. Ha pedig ezt akár csak egy bírói taláros áttelelt poloska megteszi, akkor az összes többi hasonló ügyben eljáró bírói taláros áttelelt poloska felfüggesztheti az előtte folyamatban lévő eljárást az Európai Unió Bírósága nevű brüsszelita árnyékhadsereg előtt kezdeményezett eljárás befejezéséig.„Csapásokat adunk és csapásokat kapunk.”
-vetette fel a „szórakozott miniszterelnök” figyelmébe ajánlva, aki ugyan jogot végzett, de egy percig sem gyakorolta amúgy szép hivatását, a „Vidéki prókátor”.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő