Banánköztársaság
Vidéki prókátor szerint a világunk: a történelem jó tanítómester, ha kérjük, segít eligazodni a jelenben
Vidéki prókátor néven Facebook-oldalt indított a kegyelmi ügyet robbantó vidéki ügyvéd. A névtelenséget kérő jogász az oldal első bejegyzésében részletesen írt arról, hogy hogyan bukkant rá a Novák Katalin lemondásához vezető kegyelmi ügyre, és miért hozta azt nyilvánosságra. Azóta is jelentkezik egy-egy bejegyzéssel, ha olyat lát-hall, amiről érdemesnek tartja véleményét megosztani.
„Nagy igazság, hogy a történelem jó tanítómester, aki, ha kérjük, segít eligazodni a jelenben is….
S hogy miért írom ezt pont most? Hát, például azért, mert ha teszem azt Széchenyi gróf egy elvetemült hölgyismerősének az az ötlete támadt volna, hogy abból gründol magának egy kalapboltot Bécsben, hogy ellopja a gróf naplóját és busás anyagi ellenszolgáltatás ellenében felajánlja azt Metternich Kelemen államkancellár egyik bizalmi emberének, akkor abból a naplóból példának okáért megtudhatta volna ország és világ, hogy a legnagyobb magyar nem átallotta egyik leghűbb társáról és legbizalmibb emberéről, Vásárhelyi Pálról 1834. január 6-án, Párizs városában a következő dehonesztáló és súlyosan becsületbe gázoló megjegyzéseket papírra vetni:
„Vásárhelyit ki nem állhatom, Istenem, micsoda türelem kell hozzá, ha ilyen tuskót visz magával az ember. Ennyire híján minden nevelésnek és jómodornak.”
S ha ezeket a kizárólag a naplónak szánt megjegyzéseket a hölgyismerősnek és a bécsi körök praktikáinak köszönhetően meg is ismerte volna ország és világ, attól még nem csak a mi emlékezetünkben maradt volna meg Széchenyi a legnagyobb magyarnak, Vásárhelyi pedig azon nemzetépítő eszme jelképének, mely a hasznos műszaki alkotások révén kísérelte meg népünket kizökkenteni a feudális tespedtség állapotából és elindítani a polgári fejlődés útján, hanem alighanem a kortárs magyarok szemében is.”
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
„Mert pontosan tudták volna, hogy a gróf ezeket a mondatokat minden bizonnyal dühében vetette papírra
(hiszen még a legnagyobb magyar is csak ember), s amúgy meg a nemzet jövője szempontjából nem az a fontos, hogy ők ketten különösképpen kedveljék egymást, hanem az, hogy közös munkálkodásuk eredményeképpen a haza fényre derüljön: megnyíljék a Vaskapu, hajózhatóvá váljék az Al-Duna, termővé a Tisza vidéke és épüljön végre egy állandó híd Buda és Pest között.
Legfeljebb a naplót ellopó hölgyet sújtotta volna a magyarok megvetése. Emlékére pedig jól megérdemelt módon ráborult volna a történelem sötét homálya.
Ebben is segít nekünk tehát a történelem:
hogy helyén tudjuk kezelni a jeles személyiségek azon meghökkentő megnyilvánulásait, melyeket nem a köznek szántak, hanem magánemberi minőségben tettek.
Mert mindig is voltak ilyen megnyilvánulások. Példák erre a jeles személyiségek ránk maradt naplói, levelei.
A hitvány és megvetésre méltó pedig az, aki a nem a köznek szánt, magánemberi megnyilvánulásokat haszonszerzési vágytól hajtva, vagy bűnös, ártó szándékkal más számára megismerhetővé teszi.”
Igen, de…
Ha a fentiek mentén tovább gondolkodunk, akkor Magyar Péter is egy magánbeszélgetés hangfelvételével tűnt fel először, amin a feleségével folytatott abszolút magáncsevejét tette közkinccsé.
Szerző
