Kerítésen innen
Vidnyánszky lemondott a lemondásáról, Csák persze ezt is elfogadta!
Emlékeznek még Vidnyánszky Attila legutóbbi színészi alakítására, melyben a lemondott Nemzeti Színház igazgatóját játszotta? Felejtős, már visszamondta a lemondást!

Emlékeznek még Vidnyánszky Attila legutóbbi színészi alakítására, melyben a lemondott Nemzeti Színház igazgatóját játszotta? Felejtős, már visszamondta a lemondást!
Ki hitte volna? – Senki, tudtuk….
Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter elfogadta Vidnyánszky Attila lemondásának visszavonását
– közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint a Nemzeti Színházban november 10-én történt balesettel kapcsolatban a színház belső vizsgálata lezárult. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója visszavonta lemondását.
A Nemzeti Színház vizsgáló bizottságának megállapítása szerint a balesetért senkit sem terhelhet egyszemélyi felelősség.
Baleset előadás közben
Ahogy arról beszámoltunk, november elején a magyar színházi élet egyik legsúlyosabb balesetében megsérült a Nemzeti Színház két színésze, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó. A baleset a két színészt a Rómeó és Júlia előadása alatt érte a színpad és kulisszák határán: a vastraverzekkel felépített díszlet felső emeletéről zuhantak több – egyesek szerint négy – métert hátrafelé, és olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy mindkettejüket meg kellett műteni, fizikai és mentális rehabilitációjuk akár hónapokig is eltarthat.
Bár Szász Júliát a baleset után pár nap elteltével hazaengedték a Semmelweis Egyetem klinikájáról, néhány hét múlva, november 27-én mégis visszakerült a kórházba, de azóta már újra otthon folytatja a felépülést. Állapotáról nemrég nyilatkozott, amelyről itt írtunk. A színházi baleset ügyében rendőrségi nyomozás és szakértői vizsgálat is zajlott.
Emlékeztetőül….
A Nemzeti Színház vezetőjének lemondása indokoltnak látszik, de az rendkívül teátrális gesztusnak tűnik. Ráadásul ő nem közalkalmazott, illetve kormányzati tisztviselő, így rá a munka törvénykönyve szabályai vonatkoznak, vagyis nem le-, csak felmondhat, amit a kinevezési jogkör gyakorlójának tudomásul kell vennie.
Vidnyánszky Attila rendkívüli társulati ülést tartott a Nemzeti Színházban történt sokkoló baleset miatt. Friss információk szerint pedig a színházigazgató lemondott a posztjáról. A hírt a Nemzeti Színház közölte a magyarnemzet.hu-val:
Vidnyánszky Attila vezérigazgató a péntek esti sajnálatos baleset hatására, elismerve vezérigazgatói felelősségét, a baleset hatására lemondott a Nemzeti Színházban betöltött posztjáról. Döntéséről tájékoztatta Csák János kulturális és innovációs minisztert
– idézte a lap a színház közlését.
Szerző
Friss
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…