Kerítésen innen
Vigyázz! Jobbra át! Igazodj! – Indul a honvédelem tantárgy próbaoktatása!
Szeptembertől hat középiskolában, heti egy tanórában indul a honvédelem tantárgy próbaoktatása – jelentette be a honvédelmi miniszter.

Szeptembertől hat középiskolában, heti egy tanórában indul a honvédelem tantárgy próbaoktatása – jelentette be a honvédelmi miniszter.

Az országban hat intézményben a 9. és a 11. évfolyamban kezdődik meg a honvédelem tantárgy próbaoktatása
Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: a Belügyminisztérium, illetve a Kulturális és Innovációs Minisztérium közreműködésével kiválasztott intézményekben kezdődő kötelező képzés lehetőséget teremt arra, hogy a diákokban erősítsék a honvédelem fontosságát, a hazaszeretetet és a hazafias gondolkodást.
A szakképzési és a köznevelési intézményekben heti egy tanórában induló kötelező képzés lehetőséget teremt arra, hogy a fiatalok általános ismereteik mellett egy átfogó képet kapjanak a magyar honvédelemmel összefüggő alapfogalmakról, a honvédelem rendszeréről, a haderőnemekről és a haditechnikai eszközökről.
„A hét témakörre bontott képzés során a diákok olyan hasznos tudás birtokába juthatnak, mint az elsősegélynyújtás, a térkép- és tereptani ismeretek, a lőelmélet valamint hazánk kiemelkedő katonai múltjával is megismerkedhetnek”
– tette hozzá a tárcavezető.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte: az évi 36 órás tananyag összeállításánál fontos szempont volt, hogy az elméleti oktatás mellett a gyakorlati ismeretekre is hangsúlyt fektessenek.
Alapos felkészítést követőn az oktatók pedagógiai, pszichológiai és szakmódszertani képzése lezajlott, így szeptember elsejétől a kiválasztott katona-oktatók egyenruhában jelennek meg a programban részt vevő intézményekben.
Az érintett iskolák már megkapták az újonnan szerkesztett tankönyveket is
A tárca mindig jelentős szerepet vállalt a hazafias és a honvédelmi nevelés támogatásában, a honvédelem tantárgy pedig kulcseleme annak, hogy a felnövekvő generáció tagjai tisztában legyenek a hazaszeretet fogalmával és annak fontosságával – hangsúlyozta a miniszter.
A miniszter közleménye nem részletezte, hogy pontosan melyik ez a hat intézmény
Ez az óra egyébként, aminek részletei után a Telex már korábban érdeklődött, és amire a nekik véletlenül elküldött válaszból azt tudták meg a köznevelésért felelős államtitkártól, Maruzsa Zoltántól, hogy „nagy nehézségben lennétek, ha mindig csak a színtiszta igazat kellene mondani.” Ezt írta ugyanis egy belső levelezésben a vele szoros együttműködésben dolgozó Klebelsberg Központ vezetőinek.
A véletlenül elküldött belső levelezésből az is kiderült, hogy a Telexnek elküldeni tervezett válasz nem volt igaz, majd végül egy olyan levelet küldtek ki, ami továbbra sem a teljes igazságot fedi.
Szerző
Friss
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített – Frissítve!
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…