Connect with us

Kerítésen innen

Szalay-Bobrovniczky nem teketóriázik: „Egyedülálló lehetőség a Magyar Honvédségtől azoknak, akiknek a ponthatárok kihirdetése nem hozza meg a várt eredményt”

Megosztás

Ahogy nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, amiről az érintett diákok 20 órától SMS-ben közvetlen értesítést is kaptak, azonnal megjelent a Magyar Honvédség „ne búsulj, ha nem sikerült, majd mi segítünk” – ajánlata.

Megosztás

Ahogy nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, amiről az érintett diákok 20 órától SMS-ben közvetlen értesítést is kaptak, azonnal megjelent a Magyar Honvédség „ne búsulj, ha nem sikerült, majd mi segítünk” – ajánlata.

„Egyedülálló lehetőséget kínál a Magyar Honvédség azoknak a fiataloknak, akiknek a ponthatárok ma esti kihirdetése nem hozza meg a várt eredményt: pluszpontokkal vághatnak neki a felvételinek jövőre mindazok, akik sikeresen teljesítik az Önkéntes Katonai Szolgálat (ismertebb nevén: ÖKSZ-program) kiképzését….”

Zupálj be, aztán majd lesz valami!

„Akik esetleg nem nyernek felvételt, vagy más okból kell elhalasztaniuk felsőfokú tanulmányaik megkezdését, illetve szeretnék megtapasztalni milyen a katonalét, azok számára kiváló lehetőség az idén szeptemberben negyedik alkalommal induló ÖKSZ”

– írta a HM közleményében hozzátéve:

„a 2024/2025-ös tanévtől megváltoznak a felsőoktatási felvételi eljárás pontszámítási szabályai, az 500 pontos rendszerben a tanulmányi és érettségi eredményekre maximum 200-200 pont szerezhető; további maximum 100 pontot adhatnak a felsőoktatási intézmények az általuk meghatározott egyéb követelményekre, eredményekre.

Mindez viszont nem érinti az önkéntes katonai szolgálat teljesítésért járó többletpontokat. Aki elvégzi a 6, illetve 12 hónapos kiképzést, biztosan megkapja az őt megillető 16, 32 vagy 64 pontot. Így az is lehetséges, hogy 500-nál is magasabb pontszámmal vághat neki a felvételinek.”

Önkéntes, érted?

„Az Önkéntes Katonai Szolgálat – mint a neve is mutatja – önkéntes, bármikor megszüntethető, ugyanakkor már a kiképzés közben is bárki dönthet úgy, hogy szerződéses katona lesz, vagy katonai elhivatottságát tanulmányai folytatása, illetve civil munkája mellett tartalékosként bizonyítja. A kiképzések szeptember 11-én indulnak, tervezetten az ország valamennyi vármegyeszékhelyén, a Magyar Honvédség területvédelmi ezredeinél.

Azok, akik teljesítik az ÖKSZ program második ciklusát, megfelelnek a missziós feltételeknek és részt vesznek missziós felkészítésen, annak sikeres elvégzése után tartalékos vagy szerződéses jogviszonyban missziós szolgálatot is vállalhatnak.”

Ez a felvételi tuti menni fog!

  • „Aki elmúlt 18 éves,
  • rendelkezik magyar állampolgársággal,
  • próbára tenné magát fizikailag és szellemileg,
  • ugyanakkor a civil életben is hasznos ismereteket szeretne elsajátítani,

augusztus 31-ig jelentkezhetnek a Magyar Honvédség erre kijelölt felületein.”

A cikkhez itt tud hozzászólni!

Kapcsolódó

Szerző