Sport
Viktor An rövidpályás gyorskorcsolyázót kizárták a téli olimpiáról
Kizárták Viktor Ant, a rövidpályás gyorskorcsolyázás hatszoros olimpiai és 18-szoros világbajnokát a pjongcsangi téli játékokról – jelentette hétfőn több orosz hírügynökség és hírportál jól értesült forrásokra hivatkozva.
Az álom vége
A hírről elsőként beszámoló Szport-Ekszpressz című orosz sportlap úgy tudja, hogy a sportolót azért húzta ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) engedélyező testülete az olimpiai részvételre pályázó orosz versenyzők listájáról, mert a neve szerepelt a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság által az orosz doppingügyekről szereplő jelentésben.
A TASZSZ-t úgy tájékoztatták, hogy az olimpiai szerepléstől eltiltották An két csapattársát, Gyenyisz Ajrapetjant és Vlagyimir Grigorjev ötszörös Európa-bajnokot is, aki 2014-ben Szocsiban váltóban lett aranyérmes.
An volt egyébként az első orosz sportoló, aki december 6-án kijelentette, hogy semleges zászló alatt is indulni kíván a téli olimpián.
„Ha Oroszország nem bojkottálja a phjongcshangi olimpiát, akkor semleges státusban versenyezni fogok. Négy évig készültem erre, és egyszerűen nem tudok lemondani róla” – jelentette ki az akkor Szöulban tréningező An a Jonhap dél-koreai hírügynökségnek.
A dél-koreai származású Viktor An (korábbi nevén An Hjun Szu) 2011-ben vette fel az orosz állampolgárságot, és Szocsiban három aranyérmet nyert Oroszországnak. An 2006-ban Torinóban – még dél-koreai színekben – három arany- és egy bronzérmet szerzett a téli játékokon.
A 32 éves versenyző továbbra is az élmezőnybe tartozik, a januári Európa-bajnokságon 500 méteren ezüst érmet szerzett, az orosz váltóval pedig a magyar csapat előtt lett második.
(MTI)
Szerző
Friss
- A jó öreg „hátranyilazós” magyar virtus! – A kormány 750 millió eurós ‘megoldjuk okosba’ próbálkozása
- ‘Csippantás’ helyett jön a papíros, Orbán nyugdíjasbarát változata
- Háborús vészhelyzet Ráckevén
- Ha hiszed, ha nem, 6 csillagjegy már júniusban arathat
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!