Connect with us

Banánköztársaság

Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet

halálbüntetés,
Megosztás

A tévedhetetlen igazságszolgáltatás illúzió, ezért  a halálbüntetés kockázata túl nagy. Itt az egyszeri hiba már végzetes,  maga a visszafordíthatatlan örökkévalóság.

Évszázadok vitája

A halálbüntetés kérdése évszázadok óta éles viták tárgya. Vannak, akik szerint ez a legsúlyosabb bűncselekmények egyetlen igazán elrettentő büntetése, és egyfajta elégtételt jelent az áldozatoknak és családjaiknak. Úgy vélik: aki szándékosan elveszi más életét, annak nincs joga tovább élni.

Mások viszont azt hangsúlyozzák, hogy a halálbüntetés végleges és visszafordíthatatlan, miközben az igazságszolgáltatás nem tévedhetetlen. Egy rossz ítélet ártatlan ember életébe kerülhet. Ráadásul a kutatások sem bizonyítják egyértelműen, hogy a halálbüntetés jobban visszatartaná az elkövetőket, mint például az életfogytig tartó börtönbüntetés. Sokan erkölcsi okokból is ellenzik: szerintük az államnak nem szabad életeket kioltania, még törvényesen sem.

A vitát gyakran árnyalják kulturális és történelmi szempontok is. Vannak társadalmak, ahol még mindig él a „szemet szemért” elve, míg másutt inkább a megbocsátás és a társadalmi visszailleszkedés gondolata kerül előtérbe. Európa nagy részén mára betiltották a halálbüntetést, az Egyesült Államokban viszont több államban a mai napig alkalmazzák.

A kérdés tehát továbbra is nyitott: mennyire fontos számunkra a bosszú, az igazságosság és a közbiztonság, és milyen árat vagyunk hajlandók ezért megfizetni? Erre a válasz országonként, sőt, egyénenként is eltérő lehet.

Magyarországon 1990-ben eltörölték a halálbüntetést. Az utolsó halálos ítéletet 1988. július 14-én hajtották végre. Az 1945 és 1988 között eltel években azonban több mint 1200 embert juttattak hóhérkézre hazai bíróságok. Az utolsó kivégzés 1988. július 14-én volt Magyaroroszágon. Az utolsó kivégzett Vadász Ernő volt, aki egy férfit brutálisan megkínzott és megölt.

3+1 téves halálos ítélet

1. Sacco és Vanzetti (USA, 1927)

Nicola Sacco és Bartolomeo Vanzetti olasz származású anarchistákat gyilkossággal vádolták Massachusettsben. Bár sokan kétségbe vonták a bizonyítékokat, 1927-ben kivégezték őket villamosszékben. Évtizedekkel később politikai előítéletek miatti koncepciós perként értékelték az ügyet, és 1977-ben Massachusetts kormányzója „morálisan ártatlannak” nyilvánította őket.

2. Timothy Evans (Egyesült Királyság, 1950)

Evans-t a saját felesége és kislánya meggyilkolásáért akasztották fel Londonban. Később bebizonyosodott, hogy a valódi tettes egy sorozatgyilkos szomszéd, John Christie volt. Az ügy komoly szerepet játszott abban, hogy Nagy-Britanniában 1965-ben eltörölték a halálbüntetést.

3. Carlos DeLuna (USA, 1989)

Texasi férfit, Carlos DeLunát kivégezték egy benzinkutas meggyilkolásáért. Később kiderült, hogy valószínűleg egy másik férfi, Carlos Hernandez követte el a bűntényt, aki korábban többször is eldicsekedett a gyilkossággal.

+1  Derek Bentley (Egyesült Királyság, 1953)

Bentley-t halálra ítélték, mert társa, Christopher Craig lelőtt egy rendőrt egy betörés közben. Craig fiatalkorú volt és nem lehetett kivégezni, Bentley pedig vitatott szerepe ellenére akasztófára került.

A fentiek ellenére is Magyaroroszágon, egyes politikusok, időről, időre felvetik az esetleges visszaállítás szükségességét.

Kapcsolódó

halálbűntetés,

Szerző