Connect with us

Sport

Vízilabda Magyar Kupa: fővárosi dominancia a négyes döntőkben

Megosztás

Pénteken és szombaton a férfiak, egy héttel később pedig nők négyes döntőjét rendezik meg a Komjádi Uszodában a vízilabda BENU Magyar Kupában.

Megosztás

Pénteken és szombaton a férfiak, egy héttel később pedig nők négyes döntőjét rendezik meg a Komjádi Uszodában a vízilabda BENU Magyar Kupában.

A férfiaknál a címvédő FTC-Telekom Waterpolo az A-Híd VasasPlakettel, a Genesys OSC pedig az EPS-Honvéddal találkozik

Varga Zsolt, a zöld-fehérek vezetőedzője a szerdai felvezető sajtótájékoztatón elmondta, ugyan csapata az eredményességet tekintve egyelőre kicsit kétarcú, de jelenleg a játék felépítésének folyamatában járnak. Hozzátette, múlt héten a Brescia otthonában elszenvedett Bajnokok Ligája-vereségnek is volt értéke, hiszen megmutatta, min kell dolgozniuk.

„Azt gondolom mindent meg is tettünk, elvégeztük a feladatunkat, felkészülten várjuk a hétvégét” – mondta a magyar válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozó tréner.    

A Vasast irányító szerb olimpiai bajnok, Slobodan Nikic elmondta, tisztában vannak a Ferencváros erejével, tapasztalt csapat, tele klasszis játékosokkal. Hozzátette, a Vasas tíz év után a nemzetközi porondon is szerepel, így szerda-szombat ritmusban játszotta a mérkőzéseket az elmúlt időszakban.

„Bízom benne, hogy sok szurkoló elkísér majd minket, és akkor szerintem egy jó kis meccset tudunk játszani a Fradival” – nyilatkozott Nikic.

A másik ágon a medence partján két jó barát, az OSC-t irányító Varga Dániel és Honvéd szakvezetője, Szivós Mártonkerül szembe egymással.

„Harminc éve ismerjük egymást. Először elkezdtem jegyzetelni, mire készülhetnénk, de a harmadik oldal után rájöttem, hogy bármivel. Összességében tiszteljük a Honvédot, de mi magunkra koncentrálunk, és szeretném, ha a csapat azt a játékát mutatná meg, amelyik bármilyen ellenfélre veszélyes” – fogalmazott Varga Dániel.

„Nagy dolog számunkra, hogy itt lehetünk. Ez az esemény a csapatépítést szolgálja, hiszen kevesen voltak még ilyen négyes döntőben, ezzel most egy új helyzetet ismerhetnek meg. Természetesen az a célunk, hogy szombaton is játsszunk” – mondta Szivós Márton.

Vízilabda Magyar Kupa
Varga Dénes (FTC), Bátori Bence (Vasas), Manhercz Krisztián (OSC) és Fejős Róbert (Honvéd) – Fotó: Kovács Anikó/MVLSZ

A nőknél egy héttel később az előző kiírásban nagy meglepetésre győztes Eger a Ferencvárossal, az UVSE pedig III. Ker TVE csapatával mérkőzik meg

Az egriek részéről Sike József elmondta, címvédőként a kupa megtartása a cél, és bízik benne, hogy egyetlen vidéki csapatként tudnak diadalmaskodni.

Fehér András, a zöld-fehérek másodedzője hangsúlyozta, az elmúlt években a sorozat korábbi szakaszában rendre összehozta őket a sors az UVSE-vel, de remélik, hogy ezúttal a döntőben tudnak találkozni a nagy riválissal.

Benczur Márton, az egriekhez hasonlóan a Bajnokok Ligája hétvégi küzdelmeire készülő UVSE vezetőedzője kiemelte, egyelőre még a nemzetközi porondon való szereplés van a fókuszban: 

„Persze egy Magyar Kupa négyes döntőre senkit sem kell külön motiválni. A teljesítményünk egyelőre kicsit rapszodikus, az elmúlt bajnokinkon Egerben például gyengén kezdtünk, de utána nemhogy javítottunk, hanem egyénileg és csapatként is egy nagyon magas szintre sikerült eljutnunk.”

Lukács Dénes, a III. Ker TVE képviseletében elmondta, óriási esemény ez a szakosztálynak, amely harmadik éve szerepel az első osztályban: 

„Nyilván az UVSE a párharc favoritja, de mindent meg fogunk tenni, hogy jó hangulatú mérkőzést játsszunk.”

Madaras Norbert, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke köszönetet mondott a főszponzor BENU Magyarország Zrt-nek, amellyel 2015 óta működik együtt a szervetek. Hozzátette, bízik benne, hogy ez legalább még egyszer ennyi ideig kitart.

Zlinszky János, a gyógyszertár-hálózat vezérigazgatója kiemelte, a cég kiemelt célja, hogy a legsikeresebb magyar csapatsportágat ne csak mint sportot, hanem mint egészségre nevelő mozgásformát is támogassa.

BENU Férfi Magyar Kupa, Négyes Döntő, Komjádi-uszoda

December 9., péntek
Elődöntő, 18 és 20 óra
Genesys-OSC-Újbuda-Endo Plus Service-Honvéd 
A-Híd-VasasPlaket-FTC-Telekom

December 10., szombat
Döntő, 18:45

BENU Női Magyar Kupa, Négyes Döntő, Komjádi-uszoda

December 16., péntek:
Elődöntő, 18:30 és 20 óra
FTC Telekom-Tigra-ZF Eger
IIIl. kerületi TVE-UVSE

December 17., szombat
Döntő, 19 óra

Forrás: MVLSZ / MTI

Győzelemmel rajtolt a Ferencváros, idegenbeli döntetlennel kezdett az OSC

Szerző