Banánköztársaság
Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
Vidéki prókátorként ismertét vált, egyelőre névtelen ügyvéd, aki elsőként borította a kegyelmi-ügyet, amiből később miniszter- és köztársaságielnök-buktató botrány kerekedet, napi rendszerességgel posztol közösségi oldalán a Magyarországon történt eseményekkel kapcsolatban. Alábbi bejegyzése az ellehetetlenítési törvény kapcsán állít ki látleletet az Orbán-kormányról.
„Mind a Pride betiltása, mind pedig az ellehetetlenítési törvény tipikus példája annak,
amikor egy rendszer a válság hatására elkezd nem a természetének megfelelően cselekedni. Ezek ugyanis diktatórikus eszközök, miközben a rendszer – legalábbis jelenleg – nem az.
Ha pedig egy nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket próbál használni, akkor abból előbb szellentésszagú erőlködés lesz, majd pedig közröhej, aztán pedig – a gyengeség nyilvánvalóvá válása folytán – még nagyobb válság.
Egy szó, mint száz:
vagy tessék bátorak lenni, rendes, tisztességes diktatúrát kiépíteni és befejezni ezt a szánalmas „illiberálisozdit” vodkaszagú böffentéseket posztoló Lánczi bohóccal, meg betiltással és verbális arcoskodással, vagy pedig tessék hagyni a diktatórikus módszereket a csudába, mert így csak kontraproduktívak lesznek.
A válságba jutott „illiberális” rendszer nem menthető meg az „illiberalizmus” fokozásával,
sőt ez utóbbi a rendszer válságos létszakaszában már kifejezetten kontraproduktív lesz. Nagyon erős gyanúm szerint ezen tétel igazságát ismerték fel az értelmesebbek az ellehetetlenítési törvény kapcsán és kezdtek kármentésbe.
A Pride ügyében pedig – melyben már szerencsétlen módon elkötelezték magukat és most éppen ott tartanak, hogy K. Töhötöm r. alezr. jogászkodik szellentésszagúan a fentről kapott ukázoknak megfelelően – menthetetlenül rohannak a következő stáció, vagyis a nevetségessé válás felé.
Amúgy lenne még egy lehetőség,
amire annak idején a kommunisták rájöttek, de ezek még nem:
a konszolidáció, vagyis a liberális demokrácia irányában történő nyitás, ami ugyan a hatalom elvesztésével jár, de legalább valamilyen mértékben a felszínen lehet maradni személyes, politikai és gazdasági értelemben egyaránt.
Ha lett volna eszük, már tavaly ebbe az irányba mozdultak volna el, hogy kifogják a szelet a Tisza vitorlájából, de – hál’ Istennek – nem volt ennyi eszük, mert túlbecsülték az erejüket, a képességeiket és lebecsülték az (új) ellenfeleiket.
Orbán idei poloskázós beszéde Grósz fehérterroros beszédének felelt meg:
a rendszerhez ragaszkodó, annak válságát ugyanakkor érzékelő, de arra megfelelő választ adni már nem képes és az erőviszonyokat rosszul felmérő vezető megnyilvánulása volt. Magyar Péternek igaza van: most éppen körülbelül 1989. nyarán tartunk. Ha a helyzet az állampárt szempontjából tovább romlik, akkor a saját jól felfogott érdekükben az előttünk álló időszakban alighanem egyre hangosabbá fognak válni a konszolidáció hívei. Az viszont Grósz Ká…, akarom mondani Orbán Vikrorral már aligha lesz lehetséges.
Ha eljön a pillanat, amikor választani kell a maffia és a klántagok érdekei, valamint a párt túlélése és a személyes gazdasági érdekek között, hát, bizony akkor szerintem nagyon sokan lesznek, akik az utóbbi mellett fognak dönteni.
Hiába:
a válságba jutott köztes rendszer – legyen az „gulyáskommunizmus”, vagy „illiberalizmus” – előbb-utóbb csapdájává válik az építőinek és ekkor már csak valamelyik irányú rendszerváltás hozhat megoldást.”
<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, a Truth-on és a Google hírei között is! >>
A hozzászólásokból…
„És most jönnek elő a reformfideszesek, akik évek múlva a fidesz áldozatainak tüntetik majd fel magukat”
„szerintem a fidesz régi módszere az, hogy keres bizonyos, sok embert érintő témát, ahol kimérik, hogy mi a többségi álláspont, felveszik azt, majd a politikai ellenfeleket megprobálják belekényszeríteni a kisebbségi álláspontba, így volt ez 2015-ben a migránsok ügyében például. aztán a soron következő választás központi témájává teszik ezeket a kérdéseket, erről szól majd a következő választás, ahogy a 2022-es választáson történt, ami egyben egy melegellenes népszavazás is volt. pont ezt akarták most is eljátszani, egyrészt a melegek elleni hergelés lett volna a pride betiltása, csak a tisza nem vette fel a neki szánt szerepet, de ugyan ez a háború és ukránok elleni hergelés is, ami szerintem teljesen kontrolláltlan hőzöngésbe csapott át, mostanra, talán pont a pánik miatt. ugyan ez a helyzet az átláthatósági törvény egyik motivàciója is: idegen ügynöknek beállítani aa civileket és a független sajtót, de itt is, meg az ukránellenes akciónál is csúnyán féltement valami… amit a t. szerző említ, az szerintem csak járulékos nyeremény lett volna. az nagyon igaz, hogy bár észlelik, hogy baj van, de nem tudnak arra releváns választ adni, azt erőltetik, ami korábban bevált, ezzel csak tovább mélyítve a saját válságukat.”
„Nekem azért jobban bejön az, ha nevetségessé válnak, vagy szellentésszagúak, minthogy valódi diktatúrához méltóan fekete autókkal vigyenek el , vagy végeztessenek ki embereket, mint Kádár.”
„Annyit tennék hozzá, hogy a komenisták százszor elegánsabban adták át a hatalmat, mint ezek bármikor is fogják…”
„Orbán egy klasszikus információs autokráciát (leánykori nevén spindiktatúrát) épített fel egy olyan országban, ahol -mint utólag kiderült egy komoly méretű polgári réteg él, ahol a tömegek nagyobbik része európai gondolkodású, s csak a kisebbik rész feudális beállítódottságú, bizánci vonzódású. Mi tagadás, engem is meglepett a fordulat, már az utóbbi években egészen lemondtam arról, hogy van visszaút Európa fele. Orbán tragédiája, hogy 2002-ben egy kicsit volt többségben a bizánci gondolkodású réteg, amikor ő európai beállítódottságú politikát folytatott. 20 évvel később pedig, amikor oldalt váltott, akkor meg megint kisebbségben ragadt, s most az a polgárság küldi őt emigrációba vagy börtönbe. Pont azok, és azoknak a gyerekei, akiket 20 évvel ezelőtt elárult. Hiába, a demográfiának vastörvényei vannak, s az igazán nagy tragédia Orbánnak, hogy a demográfia és a kultúra egész élete során ellene dolgozott, pont úgy, ahogy ő a magyarság ellen dolgozott egész életében. Orbán 15 éve folyamatosan 19-re lapot húzott, és mindig nyert. Akár csak Gyurcsány 2002-2006 között. Aztán ahogy Gyurcsány esetében is eljött a hosszú nyerő széria után a bukó széria, nos 2022 után Orbán is éppen olyan bukóspirálba került, mint elődje. Orbán továbbra is lapot húz a 19-re, és minden menete bukás. Bele lehetne menni, hogy miért van ez így -mert ez előre látható már 15 éve, de felesleges róla elmélkedni. Elégedjünk meg annyival, hogy ennek a bukószériának a végén Orbán sokkal rosszabbul fog járni, mint elődje. Nem is lehet máshogy, mert a tétek is sokszorosan nagyobbak voltak. A bukás is sokszorosa lesz a dicstelen elődjéének.”
„Lehet hasonlítani, elemezgetni, de sajnos a végeredmény mindig az lesz, hogy teljesen lepusztult ország vagyunk. Ezen a szomorú tényen csak úgy tudunk változtatni, ha összefogunk és nap mint nap küzdünk a változásért, és nagyon erősen hiszünk a győzelemben. Ügyvéd úr nagyon sokat segít ebben.”
Friss
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Combosodik a MÁV: Véda kamerarendszert telepítenek a vasúti átjárókhoz
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?
- Miniszterelnök úr, hol olvasta, hogy létezik “magyar faj”? – Juszt László 24. heti kérdéssora
- A bombázó ami egymaga eldöntheti Izrael javára az iráni háborút – B-2 Spirit, ami nem jön, hanem egyszer csak ott van
- „…Anyu, a Kollár Kinga már megint bekakilt a nadrágomba…” – karikírozta egy hozzászóló Lázár János legújabb kiakadását