Connect with us

Banánköztársaság

Volt-e Árpádéknál mobiltelefon?

Rab
Megosztás

Diadalt arattunk az Európa Ligában, a Fehérvár (akár a Fidesz a Néppártban) felfüggesztette tagságát a továbbjutó helyen, és a szerencsétlen Vaduzt a minielnök őszinte örömére magunk előtt lökdösve aláztuk irgalmatlan tehetségünkkel a lealkonyuló európai futballt. Rab László történelmet is nyaldosó összefoglalója a 31-es hétről.

Rázkódik a kárörvendő nép hája

Félelmetes lichtensteini ellenfelet kapott az taoban és szerb játékosokban bővelkedő, amúgy minden héten más nevet viselő székesfehérvári szupergárda. A minielnök barátjának és felhőkarcoló-beszállítójának csapata a hazai 1:0-s lehengerlő győzelme után 2:0-ra hozta a második meccset, oda; emberségből jeles. Az ötezer lakosú Vaduznak A  szereztünk ezzel örömöt, valójában nem is akartunk győzni, azon mi már rég túljutottunk.

A mini egyszer még kérni fog valamit Salvíni úrtól

Mi a Torinó ellen is azért játszottunk két meccsen 1:7-et, mert a mini egyszer még kérni fog valamit Salvini úrtól, és hogy adná ki magát, hogy előzőleg kipofozzuk az olaszokat. A Honvéd helytállása is példás, nemhiába vette meg a Fidesz tokkal vonóval. A szurkolók igen eredeti rigmusát kell idéznem (amit a mini évekkel ezelőtti kampányából sikerült újragondolni): csak a Kispest. Valóban: csak a Kispest nem képes 210 percen át egy rohadtul hülye gólt belőni névtelen ellenfelének. És csak a Kispest tudott négy tizenegyesből mindössze egyet berúgni, ami 25 százalékos arány. Nem lebecsülendő, mert ha csak félig ment volna be, 12,5 százalékot mutatna a mérleg.

Na most a nép egykor a vébédöntőben elvesztett meccs (1954) vagy később a csehszlovákok marseilles-i bejövetele (1969) után fölöttébb dühösnek mutatkozott, most viszont a vaduzi zakó után hangosan hahotázik, fogja a hasát, rázkódik a hája, van képe röhögni, és persze igazságtalanul pocskondiázza a NER-t, közben nem átallja a mini fejéhez verni a stadionépítést, ami a gonosz nép szerint nem vezet automatikusan a futball megjavulásához.

Miközben, tudjuk, hogy odavezet. Elég hozni rá egy kormányrendeletet. Vagy azt a hogyishívjákot, amit Áder János mindig mindenféle testhelyzetben aláír. Törvény; na, eszembe jutott, csak már teljesen elfelejtettem.

Lógok a pusztaszeren

Vaduz kapcsán persze többen megfeledkeznek arról, hogy a kilencedik század elején hogy is kezdődött a honfoglalás. Hát úgy, hogy az Aral-tó vidéki karlukok és az oguzok (azaz: úzok) megugrasztották a besenyőket, a besenyők pedig arrább zavarták a hungárusokat, akik aztán kénytelen-kelletlen elfoglalták 895-ben mai hazánk területét. Az úzok tehetnek tehát mindenről, a vad úzok, így mikor egy magyar futballista átlépi a vadregényes Vaduz határát, menten összefossa a bokáját, ha máshogy nem, hát tudat alatt mindenképpen.

A félelem leküzdésének legjobb módja (láttuk a múltkor a Hunyadi János bácsi a csatában című alkotás elemzésekor), ha szobrokat készítünk. Ezt tették most Ópuszteszeren, Árpád frakcióvezető úr látható rajta meg a hat vezér, mert egyet ezúttal lespóroltak.

Megtiltanám a honfoglalás megszobrását

Árpi lovon puccol  három-három pedig (a jobb és a bal beck, a belső védő, két támadó középpályás meg az előretolt csatár, ezzel a hadrenddel Pozsonynál 907-ben megleptük a világot) mellette ágaskodik. Csakhogy ezek a süveges csávók valójában törökök, és az Egri csillagok jelmezeiben léptek elő. Kérdés, hogy mobiltelefon van-e náluk (mert az Egri csillagok janicsárjai a filmesek trehányságának köszönhetően egykor kvarcórát viseltek). Megtiltanám különben a honfoglalás-tematika megszobrását, mert úgy járunk, mint 2000-ben: akinek volt valami hozzáférése (ismerős által) Nemeskürthy István millenniumi kormányzati bukszájához, kapott pénzt arra, hogy a falujában István király mellszobrot állíttasson két-három bajuszos és bőgatyás parasztember társaságában. Tele is lett az ország levágott fejű Istvánokkal, holott tudjuk, hogy vele szemben éppen Koppány volt az, aki elveszítette bizonyos testrészeit. Most a szigorú tekintetű bajszos honfoglalók kerülnek sorra. Lovon és kis terpeszben állva, mokaszinban, mint Gojko Mitic a Plitvicei tavaknál, mikor a jugoszláv színésszel a jeleneteket forgatták – az NDK indiános filmekhez.

A nyalás állami szintre emelése

Miniék elköltenek 82 milliárdot autóra, de hogy kinek vesznek páncélozott terepjárókat, nem mondták meg. Azt se tudjuk, hogy kinek a zsebébe dugták a microsoftos baksist, valakié csak nyitva maradt. Én ezekkel különösképp nem babrálnék, azt, hogy milliárd meg csilliárd, úgyse értem, addig látok, hogy van-e kettesem a lottón. Hanem azt, hogy a honvédség 7 millió forint összegben vásárol fagylaltot az M Frozen Kft.-től, már nagyon is fel tudom fogni. Ismertem egy srácot Taszáron, amikor még az amcsik a barátaink voltak, a hadseregnek szállító amerikai cégnél dolgozott, ő volt a csirkecomb-szekció falusi származású vezetője, és annyi csirkecombot halmozott fel saját célra különféle módokon (de legfőképpen lopás révén), hogy már régen vége volt a balkáni háborúnak, de a faluban, ahol a gyerek lakott, még mindig mindenki csirkecombot evett. Így képzelem a Magyar Hadsereget is, melyről tudjuk, hogy a világ legszervezettebb, legésszerűbben működő, legátláthatóbb gazdálkodású szervezete, ennél talán csak a NAV és a Felcsúti Kisvasút működése átláthatóbb. Ahol sok lesz a stikában megvehető, kicsit olvadt, de azért még nyalható jégkrém, ott biztos lesz jónéhány őrmester, tizedes és őrvezető is. Ezt a háborút, amit mi vívunk, egyszerűen nem lehet elveszíteni.

Ezzel az optimista végkifejlettel vágjunk neki a 32. hétnek. Annyi mindent benyalunk. Miért pont az állam által megrendelt fagyival tennénk kivételt.

 

 

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük