Connect with us

Blogbazár

Vujity Tvrtko: Népítélet, hajtóvadászat, felelősség

Tvrtko
Megosztás

Facebookon megkeresett Adél. A lány, akit egy szélsőséges portál a teknősgyilkos nővel azonosított, majd adatlapját, fényképét és teljes nevét is közzétette azzal a tartalommal, hogy Ő VERTE AGYON A TEKNŐST! A portál hozzátette még azt is, hogy lesz*rják a lány személyiségi jogait! A portál “cikke” hatalmas nyilvánosságot kapott.

Eközben Adél, a borsodi kisfaluban élő lány szerelmével filmet nézett

Amikor a film véget ért, ránézett a Facebook-oldalára. Döbbenten látta, hogy tucatnyi fenyegetést és brutális leszámolást kilátásba helyező üzenetet kapott. Adél az első pillanatban nem tudta mi ez az egész, mert nem nézett híreket, nem hallott a bestiális állatkerti bűncselekményről sem.

Telefonon hosszan beszéltem Adéllal. Elmondta, hogy azért keresett meg, mert olvasta tegnapi bejegyzésemet ami nagyon jól esett neki, bízott bennem, segítséget várt tőlem. Beszélgetésünk során a lány minden egyes percben elsírta magát, a végén már keservesen zokogott. Elmesélte, hogy Ózd melletti falujában mindenki ismeri őt, így azt is tudják róla, hogy hatalmas állatbarát, több kisállatról is gondoskodik otthonában. Sírásba fúló, remegő hangon zokogta, hogy fél, mert sokan a vérét és életét akarják, miközben csak az a “bűne”, hogy 28 éves, a falujához közeli város, Ózd van megjelölve a Facebook-oldalán, illetve V. Adél a neve.

vadhajtasok

fotó: H.A. facebook oldala

Van olyan, hogy hírverseny….

Olyan is van, hogy népítélet! Akik az indulatokat gerjesztik, bele sem gondolnak abba, hogy pár kattintásért hogyan tudnak megalázni és meggyalázni valakit, csak azért, mert nem volt idejük/kedvük/akaratuk leellenőrizni bizonyos információkat, a rendőrség hivatalos közleményében szereplő adatokat!

A portál később bocsánatot kért. Amikor már régen késő volt.

“Ezzel el van intézve, nincs itt semmi látnivaló, az élet megy tovább”

– gondolhatták. CSAK ADÉL REMEG A HALÁLFÉLELEMTŐL, ezért a rendőrséghez fordult és hozzám.

AZ ÚJSÁGÍRÁS HATALOM, AMELLYEL MEG KELL TANULNI ÉLNI ÉS NEM VISSZAÉLNI!

Ezt mondom mindig, ezért született ez a bejegyzés, és most ezért fogok segíteni ennek az önjelölt újságírók, és az őket hitelesnek tartó gyalázkodók által megfélemlített lánynak! Ennyi!

Barátsággal: Tvrtko

Forrás

Kapcsolódó

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük