Sport
Wimbledon: Nadal is bejutott a legjobb nyolc közé – Udvardy Luca nyolcaddöntős a junioroknál
Utolsóként a spanyol salakkirály jutott be a wimbledoni teniszbajnokság negyeddöntőjébe, Rafael Nadal három játszmában nyert a holland Botic van de Zandschulp ellen.
Utolsóként a spanyol salakkirály jutott be a wimbledoni teniszbajnokság negyeddöntőjébe, Rafael Nadal három játszmában nyert a holland Botic van de Zandschulp ellen.
A spanyol játékos Wimbledonban 2008-ban és 2010-ben tudott nyerni
Rafael Nadal 2019-ben az eldőöntőben Novak Djokovicstól, majd egy évvel később Roger Federertől kapott ki szintén a négy között.
Nadal következő ellenfele Taylor Fritz lesz, ők ketten korábban egy-egy torna fináléjában játszottak egymás ellen. 2020-ban Acapulcóban Nadal nyert két játszmában, míg idén Indian Wellsben Fritz nyerte 6:3, 7:6(5) arányban.
A tizedik kiemelt olasz Jannik Sinner négy játszmában legyőzte az ötödikként rangsorolt spanyol Carlos Alcarazt. Sinner a meccs első felében lényegesen jobban játszott spanyol riválisánál, az első két játszmát magabiztosan nyerte, Alcaraz ugyanakkor a harmadikban rövidítés után szépített. A negyedik szettben ismét Sinner volt a jobb, így 3 óra 38 perces csata végén jutott a legjobb nyolc közé.
A 20 éves olasz játékos következő ellenfele Novak Djokovics lesz. Kettejük tavalyi párharcában a monacói salakon a szerb játékos nyert 6:4, 6:2 arányban. A legutóbbi három wimbledoni tornát megnyerő Djokovics utoljára 2017-ben kapott ki Wimbledonban, akkor a Tomay Berdych elleni negyeddöntőt kellett feladnia sérülés miatt. A szerb teniszező azóta zsinórban 25 mérkőzést nyert meg Wimbledonban.
A nőknél Wimbledonban ért véget a világelső Iga Swiatek menetelése, a lengyel teniszezőt legyőző Alizé Cornet azonban egy körrel később kikapott Ajla Tomljanovictól. Az ausztrál teniszezőnő szenthátrányból fordítva nyert.
A 2019-es bajnoknő Simona Halep sokad virágzását éli, a román játékos sima két játszmában nyert első négy ellenfele ellen. Az utolsó “áldozat” a negyedik helyen kiemelt Paula Badosa volt. Halep következő ellenfele az amerikai Amanda Anisimova lesz, aki már két honfitársát Lauren Davist és Coco Gauffot is búcsúztatta Wimbledonban.
Halep és Anisimova mindössze negyedszer játszik egymás ellen, 2019-ben a Roland Garros negyeddöntőjében Anisimova nyert két játszmában, ám egy évvel később Halep a legjobb 32 között alaposan visszavágott. Az amerikai lány mindössze egy játékot tudott megnyerni.
Egy hete a Bad Homburg-i negyeddöntőben Simona Halep 6:2, 6:4 arányban nyert Amanda Anisimova ellen.
Az alsó ágon a kiemeltek közül egyedül Ons Jabeur maradt “életben”, a tunéziai teniszezőnő Halephez hasonlóan mind a négy mérkőzését két játszmában abszolválta. A világranglista második Jabeur tavaly zsinórban legyőzte Venus Williams, Garbine Muguruzát és Iga Swiateket is, végül a negyeddöntőben Arina Szabalenkától kapott ki.
A legjobb nyolc között lesz egy német párharc is, a 34 éves Tatjana Maria ellenfele Jule Niemeier lesz. A két német játékos először játszik egymás ellen.
Udvardy Luca nyolcaddöntős a junioroknál
A hetedik helyen kiemelt Udvardy Luca továbbjutott a második fordulóból hétfőn a wimbledoni teniszbajnokság juniorversenyében.
A korosztályos torna egyetlen magyarja – aki májusban a második fordulóig jutott a Roland Garroson – az amerikai Alexis Blokhinát győzte le három szettben másfél órás mérkőzésen.
A 16 éves Udvardy az első körben a brit Daniela Pianit búcsúztatta, következő ellenfele Annabelle Xu lesz. A 18 éves kanadai lány egyaránt szenthátrányból fordítva nyert a cseh Kristyna Tomajkova és a brit Talia Neilson Gatenby ellen is.
2. forduló (a 16 közé jutásért):
Udvardy Luca (7.)-Alexis Blokhina (amerikai) 6:2, 3:6, 6:3
Wimbledon, 4. forduló
Férfiak:
Novak Djokovics (szerb, 1.) – Tim van Rijthoven (holland, WC) 6:2, 4:6, 6:1, 6:2
Jannik Sinner (olasz, 10.) – Carlos Alcaraz (spanyol, 5.) 6:1, 6:4, 6:7(8), 6:3
David Goffin (belga) – Frances Tiafoe (amerikai, 23.) 7:6(3), 5:7, 5:7, 6:4, 7:5
Cameron Norrie (brit, 9.) – Tommy Paul (amerikai, 30.) 6:4, 7:5, 6:4
Cristian Garin (chilei) – Alex De Minau (ausztrál, 19.) 2:6, 5:7, 7:6(3), 6:4, 7:6(8)
Nick Kyrgios (ausztrál) – Brandon Nakashima (amerikai) 4:6, 6:4, 7:6(2), 3:6, 6:2
Taylor Fritz (amerikai, 11.) – Jason Kubler (ausztrál, Q) 6:1, 6:1, 6:4
Rafael Nadal (spanyol, 2.) – Botic van de Zandschulp (holland, 21.) 6:4, 6:2, 7:6(6)
Negyeddöntő:
Novak Djokovics (szerb, 1.) – Jannik Sinner (olasz, 10.)
David Goffin (belga) – Cameron Norrie (brit, 9.)
Cristian Garin (chilei) – Nick Kyrgios (ausztrál)
Rafael Nadal (spanyol, 2.) – Taylor Fritz (amerikai, 11.)
Nők:
Ajla Tomljanovic (ausztrál) – Alizé Cornet (francia) 4:6, 6:4, 6:3
Elena Rybakina (kazah, 17.) – Petra Martic (horvát) 7:5, 6:3
Simona Halep (román, 16.) – Paula Badosa (spanyol, 4.) 6:1, 6:2
Amanda Anisimova (amerikai, 20.) – Harmony Tan (francia) 6:2, 6:3
Marie Bouzkova (cseh) – Caroline Garcia (francia) 7:5, 6:2
Ons Jabeur (tunéziai, 3.) – Elise Mertens (belga, 24.) 7:6(9), 6:4
Tatjana Maria (német) – Jelena Ostapenko (lett, 12.) 5:7, 7:5, 7:5
Jule Niemeier (német) – Heather Watson (brit) 6:2, 6:4
Negyeddöntő:
Ajla Tomljanovic (ausztrál) – Elena Rybakina (kazah, 17.)
Simona Halep (román, 16.) – Amanda Anisimova (amerikai, 20.)
Marie Bouzkova (cseh) – Ons Jabeur (tunéziai, 3.)
Tatjana Maria (német) – Jule Niemeier (német)
Friss híreink
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
Pingback: Udvardy Luca döntős Wimbledonban! - Városi Kurír