Kerítésen innen
Zavar Nacsa Lőrinc fejében – Mi a célja a vallásturizmusnak?
A vallásturizmus missziója, hogy felekezeti hovatartozásra, nemre és korra való tekintet nélkül lehetőséget teremtsen a találkozásra Istennel, egymással és önmagunkkal – jelentette ki a Miniszterelnökség (ME) Nemzeti Vallásturizmus Intézkedési Terv megvalósításához szükséges intézkedések koordinációjáért felelős miniszteri biztosa pénteki videós köszöntőjében–írja az MTI.
Hogy is van ez?
Nacsa Lőrinc az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem új vallásturisztikai képzésének ünnepélyes elindítása alkalmából arról beszélt, hogy Magyarország megannyi, a zsidó-keresztény kultúra szerves részét képező, épített örökséggel büszkélkedhet, ahol a látogatók élő közösségekkel is találkozhatnak. Emlékeztetett: a kormány az elmúlt időszakban folyamatosan újította és újítja fel a vallásturisztikai helyszíneket az anyaországban és a határon túli területeken egyaránt. Aláhúzta: meggyőződésük szerint ez a munka nem a múltat, hanem a jövőt szolgálja.
Az új vallásturisztikai képzésben résztvevők feladata kettős: egyrészt bemutatni a helyszínt, az épületet, az épített örökséget, másrészt a keresztény hitből fakadó missziós lelkülettel rávilágítani arra, hogy ezek az épületek nem öncélúan, hanem a „feljebbvaló dicsőségét hirdetve” állnak helyükön
– mondta, de akkor hogy is van az, hogy felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül lehetőséget teremtsen a találkozásra Istennel, kik lehetnek azok a felekezet nélküli keresztények?
A KDNP-s politikus ilyen kicsinyes ellentmondáson, mint ami két mondata között feszül, nem akadt fenn, zavartalanul folytatta eszmefuttatását: Szavai szerint a vallásturizmus tehát nem múzeumok, hanem élő közösségek és a hozzájuk kapcsolódó ismeretek elmélyítéséhez, összefoglalásához nyújt segítséget az Egri Főegyházmegyével és az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemmel közösen megalkotott, most induló, szakirányú vallásturisztikai szakemberképzéssel is.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Az allergiák asztrológiai térképe – Melyik csillagjegy mire lehet lülönösen érzékeny?
- Hogy lehet ezt ép ésszel túlélni? – A kétfrontos háború hatása az izraeli lélekre
- Budapest Pride: virágozzék minden virág – akkor is, ha bárkinek nem tetszik annak illata
- Irán lassan magára marad az Izraellel folytatott háborúban
- Iránymutató, fejtetőre állított költségvetés – kockás papíron számolva
- Orbán lecserélte Nagy Imrét Csurkára – Hétközi Lendvaiságok…
- Nagy Márton hiába kekeckedett: a kincstár visszautalta Budapest pénzét
- Kásler Miklóst Lezsák Sándor fideszes országgyűlés-alelnök lánya váltja a Magyarságkutató Intézet vezetői székében, de a kezét nem engedik el
- Orbán-kormány: ‘fogjatok le mert dolgozom’ – Tényleg ez a legnagyobb gond Magyaroroszágon?
- Novák Katalin ‘pokoli elmúlt másfél évéről’ beszélt – Eljött a rehabilitáció-idő?