Úgy történt, hogy tegnap felhívott egy régi, MDF-es ismerősöm (az MDF volt az én pártom, de magamra hagyott), hogy készítenék-e egy interjút egy hozzá közel álló,...
Pedig minden olyan jól indult. Havasné kirámolta az asztalra a vajat, a felvágottakat, a pirítóst. Amikor szóltam, hozott sajtot is, aztán amikor megmondta, hogy szó nem...
Juhász Péter: Nyolc évet kellett várni erre a szuper-produkcióra, amiben bemutatjuk, mennyit hazudott a TV2… – invitálja az érdeklődőt egy tál pattogatott kukorica társaságában Juhász Péter....
Azahriah koncertje előtt Havas Henrik kicsit elnosztalgiázgatott arról az időszakról, amikor még ő volt a „soros Azahriah” és amit a múlt kútjából felhoz, az a szokásos...
Vidéki prókátor néven Facebook-oldalt indított a kegyelmi ügyet robbantó vidéki ügyvéd. Keddi írása a köz tájékozottságát igyekszik bővíteni helyzetértékelésével. A DK kármentő manővere, mellyel Magyar Pétert támadja, alighanem sokkal hasznosabb az...
Jocó bácsi annak ellenére, hogy kénytelen volt felhagyni a fizetett pedagógus léttel, nem szűnt meg tanárnak, gyerekszerető vérbeli pedagógusnak lenni és ez alighanem így is lesz,...
Úgy tűnik, Gyurcsány Ferencnek elege lett a kenetteljesen idézgetőkből, legalábbis azokból, akik a szentírás szövegeit nem a hit okán, hanem paravánként, mögéjük menekülésül használják valahányszor elakadnak ...
Mérei Ignác nem volt Keszthely szülötte, ám mégis ő az, aki számomra az egyik „igazi, igaz keszthelyi”. Bár a gyökerei homályba vésznek, munkássága nagyon is a...
A Fidesz hivatalos főpolgármester-jelöltjét a kaszinó-király honvédelmi miniszter feleségét, Szentkirályi Alexandrát saját kommunikációs stábja rángatja bele újra és újra a lehető leglátványosabban ostoba helyzetekbe. A megválaszolatlan...