Connect with us

Banánköztársaság

Fideszesek a szilveszteri bálban

Megosztás

A szilveszteri arcképcsarnokban arcukról lesír, hogy mi rejtőzik bennük, hiába vesznek fel ájtatos keresztényi ábrázatot, vagy szeretetre méltó, fülig érő szájú, kacagó álarcot. Valódi énjük kilóg a felvett jelmezek mögül, pedig mennyire boldogok, mikor azt hiszik, hogy ebben a pávatáncos forgatagban majd igazi énjük rejtve marad.

Nyitótánc

A rezsigladiátor, újdonsült birkózó elnök lábkulcsos húzásaival ropja az orsót és a pörgetéseket, gyűrt lapátfüleivel integetve a kiflis szőkének. A pasaparki házúr feszeng letelepedési kötvény köntösében felcicomázva, derekára kötött szakonyfalusi kacagánnyal, nyakában lógó KISZ titkári oklevelének másolatával. Helikopteres sálja nyaka köré tekeredve szorítja fojtogatón.

Nemzeti táncra perdül itt a Szerb utcai illegalitásban lakó koronagondnok is, kart karba öltve villásnyelvű volt oxfordi diákkal, járják a förgetegest, körbe-körbe kerülve a volt írószövetségi elnök várbazáros felújításért felelős, díjnyertes költőt. Kinek megzenésített váratlanul kiderültjében csak úgy harsogott ars poétikája szerte a teremben. „A hazai művészettörténet elfelejtkezett rólam miközben én már Párizsban báboztam iskolát alapítottam és egy röhögő törpét követtem, akivel szét@aszott zsidó kurvák seggéről készítettünk gipszlenyomatokat”

Na, szépen vagyunk, mit ne mondjak! Ehhez képest Simicska négybetűse még ministráns sem lehet a nagy báli mondások förgetegében. De hát megtörtént az is szerencsére.

Micsoda bál ez! Közpénz jellegű látványtervezés tiborcvilágításban, demetervin pancs lőre folyik mindenfelé. Kamu kürtöskalácsok szanaszét, padlón virít a versenyképesség, rajta taposnak.

Közben harrachos erkölcscsősznek öltözöttek vették körül ekkor a viháncolókat, a jobbikból származó maguk fajta mélymagyarokkal, kidobáltatva az európai lobogókat mind az ablakokon. Aztán a még hajdan, a mostani DK elnök valamikori funkci társa, a másik volt MISZOT alelnök is megérkezett a buliba kövér házelnöki jelmezben feszítve, nyakában áztatott kötéllel.

Micsoda kavalkád

Pirospont pöttyös popsis hátsó felével a végére ide talált a szúrós tekintetű bankelnök is, félázsiai kimonóján unortodox díszítéssel. Aranykéz utcai sújtásban pattogó belügyér, lézerjánossal karöltve sasszézik a vészkijárat felé, ahol már lassuló lépTEK jelzik is a mulatság végét. Nemzet háznagya Mária beint a zenekarnak, picsogó fülkeforradalmárok siratják a veszprémi csatát, török kaftánba és orosz usankába vedlett, kelet felé néző ajtónállók felügyelete mellett, özönlik a vígadott közönség lassan már kifelé.

A navracsicskák, a csókos lomtalanítók elkezdenek lassan takarítani. Összelapátolják a szétdobált, lejárt időt jelző Rolex Submarinereket, a lábakról lerúgott Fratelli Rossetti csizmákat és Sherbrooke cipőket, az ott felejtett Louis Vuitton táskákat. Szétszélednek az egykor még kétharmados bálozók, megy mindenki, amerre lát, féltve őrzött, eddig megszedett tolvaj cók- mókjával együtt.

Menekülnek, most már saját maguktól, útközben eldobálva uralkodásuk kellékeit, szana-széjjel szórva minden nemzeti cicomát és hóbelevancot.

Báljuk nem sokára véget ér!

Hasonló:

Bekaphatják egyesek az én újévi kívánságom

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük