Magyar zsidók és romák 1848-49-ben

Napjainkban, amikor „hála” a kormány kampányának és kommunikációjának, egyre inkább megszokottá válik az alig burkolt rasszizmus, a napi migráncsozás, amikor a miniszterelnök Miskolcon azzal indokolja, miért nem engedjük be a migránsokat, hogy itt – a betelepülő cigányokra utalva – tudják, mit jelent, ha elözönlik a várost a bevándorlók, legnagyobb nemzeti ünnepükön – rendhagyó módon – azokra a zsidókra és romákra emlékezünk, akik aktív részesei voltak az 1848-49-es szabadságharcnak.

Március 15-e a magyar zsidóság ünnepe is

Ugyan 1848-ban a zsidók még nem rendelkeztek egyenlő állampolgári jogokkal, mégis – mintegy megelőlegezve a hazafiságot – részt kértek a magyar szabadság kivívásáért kezdődött harcokból. A meglévő nemzetiségi feszültségek közepette, az esztendő tavaszán országszerte zsidóellenes hangulat is érezhető volt, így kezdetben nem nézték jó szemmel a zsidóság csatlakozását. Eleinte maga Batthyány Lajos is gátolni próbálta.

„Mi történt Pesten, az 1848. április 15-i sábáton?” – erről a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár birtokában lévő kézzel írott levél tudósít: Egy fiatal fiú, vörös karszalaggal és kokárdával, mint nemzeti gárdista a tömeggel haladt, amikor ellentüntetők és császári csapatok jöttek. A fiút előbb a tömeg akarta meglincselni, „Lőjétek le a zsidó kutyát!” kiáltással. A császári gránátosok kirángatták az emberek közüll, tömlöcbe vetették, majd huszonöt botütést kapott. Ezután deresre fektették és még huszonhármat mértek rá. A tömeg eközben azt skandálta: „Zsidók, ne gondoljatok a respublicára!”

A magyar zsidók azonban azt vallották, hogy a közös hazát közösen kell megvédeni, ezért sorra léptek be a nemzetőrségbe, amelyben végül a létszám húsz százaléka volt zsidó, meghaladva a teljes népességben képviselt arányukat. Történelmi kutatásokból tudjuk, hogy közülük 153-an szereztek tiszti rangot. Görgey Artúr levelében arról írt később Kónyi Manó történész-publicistának, hogy a zsidó nemzetőrök fegyelmezettség, bátorság és kitartás tekintetében, valamint minden katonai erényben, egyenrangúak voltak társaikkal.

Megfizették a rövid szabadság árát

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc során a magyar zsidók együtt áldozták életüket honfitársaikkal, együtt fizették meg a haza rövid ideig tartó szabadságának árát – ha nem is egészen egyformán. Haynau a kilőtt golyóbisok és bombák összeszedéséért fizetett a lakosságnak, megakadályozandó, hogy a zsidókon keresztül a felkelőkhöz kerüljenek az újra felhasználható lövedékek…

A szabadságharc leverése után a megkülönböztetés és „büntetés” súlyosabb jele volt, hogy a zsarnok a zsidó közösségre külön hadisarcot vetett ki. Csak Aradnak és Lugosnak – egy korabeli kiáltvány szerint – például 100 ezer csizmát, 10 ezer gyalogsági kabátot, egyéb felszerelési tárgyakat kellett a császári sereg számára beszolgáltatni.

A magyar zsidóságnak a harcokban betöltött kiemelkedő szerepe minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy az 1867-es kiegyezés után, az I. Ferenc József által hozott 1867. évi XVII. törvénycikkben az izraeliták egyenjogúságot kaptak polgári és politikai jogokat illetően egyaránt. Az 1895. évi XLII. törvénycikk 1. paragrafusa pedig így szól:  „Az izraelita vallás törvényesen bevett vallásnak nyilváníttatik.” Azaz: egyenrangúvá vált a keresztény/keresztyén vallásokkal. Ez a törvény alapozta meg a magyar zsidóság „aranykorát”, amely az első világháború végéig tartott.

Ferenc József császár orvosolta ama sérelmet is, amit a magyar zsidóságnak a Haynau által kiszabott külön hadisarc okozott. Oly módon fizette vissza, hogy a beszolgáltatások értékének megfelelő összegből épülhetett fel Budapesten az 1877. október 4-én átadott Rabbiszeminárium, a ma is működő Országos Rabbiképző–Zsidó Egyetem.

Március 15-e, a magyar forradalom és szabadságharc kezdetének évfordulója a magyar zsidóság ünnepe is. Többek között például a MAZSISZEM (Magyar Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság) évente megrendezi hagyományőrző március 15-i emlékünnepségét.

Romák az 1848-as szabadságharcban

A magyarországi romák jelentős szerepet játszottak a szabadságharcban, ezért maradt fenn jó néhány fegyverkovács, fegyverjavító, ágyúöntő, és tábori muzsikus roma neve.

A szabadságharc idején a zenész cigányokat főként mint verbuváló, vagy katona muzsikusokat sorozták be a bandériumokba. Az egykori híres zenész, Sárközi Ferenc, például a forradalom kitörésekor elsőként jelentkezett. Később Kossuth cigány hadnagyaként vált ismertté. Sárközi ott volt Budavár bevételénél, Komáromnál, Sarkadon és a debreceni ütközetben is.

Egressy Ákos, a szabadságharcról „Emlékeim” néven kiadott visszaemlékezései szerint Sárközi zenekarának tagjait a Szózatot megzenésítő Egressy Béni válogatta össze, saját költségén ruházta fel és élelmezte őket. Egressy Ákos arról is beszámol, hogy először tőlük hallotta a „Kossuth Lajos azt üzente” kezdetű dalt. A magyar zene külföldi úttörőjeként is számon tartott Sárközi részt vett az 1867-es párizsi világkiállításon, 1875-ben pedig Edward walesi herceg hat hónapra Angliában szerződtette.

Más szabadságharcos cigány zenészek neve is fennmaradt: Pityó József önkéntesként szolgált Görgey Liptón át Szebesbe vonuló hadtestében, részt vett az iglói éjjeli csatában, és a branyiszlói ütközetben, míg Sági Balogh Jancsi 1848-49-ben honvédkarmester, később ipolysági és selmecbányai zenekarvezető volt. Sági Balogh Jancsi másról is nevezetes: ő segítette az első magyar-cigány szótár megalkotóját – József főherceget – több, a cigánysággal kapcsolatos munkájában. József főherceg állta később Sági Balogh temetési költségeit is.

A Dembinszky hadtestében szolgáló, és a szabadságharc után Angliába emigráló Kálózdi Jancsinak volt mindannyiuk közül a legkalandosabb az élete. A bécsi konzervatóriumban tanuló, öt nyelven beszélő Kálózdit a londoni Alhambra Színháznál dirigáló karmesterként alkalmazták, majd a kínai császár hadseregében mint fő katonai karmester dolgozott.

Gábor Áront Bem apó őrnaggyá nevezte ki

Bár a korabeli feljegyzések, emlékiratok nem írnak róla, sokak szerint Gábor Áron, a híres ágyúöntő is cigány volt. Spira György történész szerint a nem nemesi származású honvédek közül a szabadságharcban egyedül Gábor Áronból lett törzstiszt. A bereckei asztalosmesterből lett tizedes 1848. novemberében hadnagyi rangban vett részt a háromszéki felkelésben. A következő hónapban főhadnaggyá, majd 1849-ben Bem tábornok őrnaggyá nevezte ki. Ha Gábor Áron maga nem is biztos, hogy roma volt, több forrás szól arról, hogy igen sok roma kézműves dolgozott a különböző ágyúöntő-, kovács- és fegyverjavító műhelyekben.

A fémmegmunkálás végigkíséri a romák életét: egészen attól, a romák körében igen elterjedt a történettől, hogy Dózsa kivégzéséhez készített trónt és koronát roma mesterek kovácsolták, a török elleni harcon át a negyvennyolcas szabadságharcig.

((Vendégszerző: Prinner Gábor levéltáros Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár; Múlt-kor/Roma Sajtóközpont)