A cigányokból könnyű bűnbakot csinálni, de a járvány első hullámában ez elmaradt — Lapzsemle
A szlovák, román rendőrök sokkal jobban rászálltak a cigányokra. Persze, nem arról van szó, hogy nálunk kisebb lenne az igény
Ami fontos…
A szlovák, román rendőrök sokkal jobban rászálltak a cigányokra. Persze, nem arról van szó, hogy nálunk kisebb lenne az igény
A Deák téren május 22-én történt kettős gyilkosság szolgáltatott apropót ahhoz, hogy az egyetlen magyarországi roma televíziós csatornán a résztvevők
Szinte az egész világon végigsöpört felháborodás, amikor a magyar miniszterelnök év eleji nemzetközi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy nem akarják a bíróság
Megtiszteltetésnek veszem, hogy most magam is a nép ellenségeinek sorába tartozom, hiszen nem vagyok kompatibilis a nemzeti együttműködés rendszerével. Ennek
A haverom néhány sör és némi pálinka (és csókpuszi Tállai András miniszterhelyettesnek – de, nincs nekünk elég bajunk? – a
Ács Rezső, Szekszárd fideszes polgármestere regnálása alatt történik a XXI. században az alábbi történet, miközben emelt fővel oktatja ki a
A fentiek jellemezték az európai politikai környezetet 2018-ban – közölte a strasbourgi székhelyű Európa Tanács rasszizmus és intolerancia elleni szakértői