Ez a nap
209,4 milliárd forint az államháztartás áprilisi hiánya

Az államháztartás központi alrendszere 209,4 milliárd forint hiánnyal zárta áprilist, a deficit az év első négy hónapjában elérte az 1081,4 milliárd forintot – erősítette meg az előzetes adatokat kedden a Pénzügyminisztérium (PM) a honlapjára kitett részletes jelentésében.

A január-áprilisi deficit az 1360,7 milliárd forintos egész évi előirányzat 79,5 százaléka
A központi költségvetés hiánya az év első négy hónapjában 1119,5 milliárd forintot, az elkülönített állami pénzalapoké pedig 7,0 milliárd forintot tett ki, miközben a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 45,1 milliárd forintos többletet értek el.
A jelentés szerint a kormány változatlanul 2,4 százalékos GDP-arányos hiánycéllal számol 4 százalék feletti gazdasági növekedés mellett.
Tavaly áprilisban az államháztartás központi alrendszere 76,6 milliárd forintos többlettel zárt, az év első négy hónapjában a halmozott hiány 121,5 milliárd forintot tett ki.
Sokba kerültek a kampányprogramok
A tájékoztató szerint az idei első négyhavi egyenleget elsősorban az uniós kifizetések és az egyes költségvetésből finanszírozott programok kiadásai – Modern városok program, Egészséges Budapest program, kiemelt közúti projektek, valamint az Erzsébet-táborok modernizálása – határozták meg.
A Pénzügyminisztérium közölte: az idei uniós kifizetések elérték a 857,2 milliárd forintot, szemben a tavaly április végi 318,3 milliárd forinttal. Az idén ugyanakkor mindössze 63,9 milliárd forintot utalt át eddig Brüsszel a nemzeti költségvetésbe.
Erzsébet visszaüt
Tavasszal minden nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személynek egyszeri, 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt juttatott a kormány – idézte fel a tárca utalva arra is, hogy márciusban téli rezsicsökkentésről is döntöttek, ami minden háztartásnak 12 ezer forintos megtakarítást hozott.
Január-áprilisban az általános forgalmi adóból 136,4 milliárd forinttal, a személyi jövedelemadóból 82,3 milliárd forinttal több bevétel keletkezett, a biztosítottak által fizetett nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékok pedig 91,0 milliárd forinttal haladták meg az előző év azonos időszakának teljesülését – ismertették a jelentésben.
A központi alrendszer bevételei április végéig 5977,9 milliárd forintot tettek ki, ami 518,2 milliárd forinttal nagyobb az előző év azonos időszakához képest.
A kiadások az év első négy hónapjában 7059,3 milliárd forintra rúgtak, ami 1478,1 milliárd forinttal nagyobb az elmúlt év azonos időszakához mérve.
A költségvetés adóssága 27 644,5 milliárd forint
A központi költségvetés adóssága április végéig 898,3 milliárd forinttal növekedett 2017 végéhez képest, s így elérte a 27 644,5 milliárd forintot.
(MTI)
Szerző
Friss
- ‘Mikor lett a mikrofonból póráz?’ – A régvolt rockerek: Pataky és Nagy Feró figyelmébe….
- Szanyi Tibor: agyonverések és hullarablás
- Bogdán László a szeretet és a jóság nagykövete volt
- Orbán saját magát lövette ki ágyúgolyóként, mint Münchausen – Hétvégi Lendvaiságok
- Gondja van valamivel? Bejelentheti a Tisza probléma-térképén – Kétszázjónéhány nap múlva….?
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 13., vasárnap
- Takács Pétert már lebuktatni is ciki….
- Mennyi is az annyi? – Juszt László a teljesség igénye nélkül, de utánuk számolt
- Közéleti hírlevél, avagy a fideszes pofátlanság csúcsa – még a Gondosórán is túl…
- Nyilvánosan elérhetők az európai parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatai