Banánköztársaság
28 évvel később…
Egy híres zombi-apokalipszis film első két része a 28 nappal, majd a 28 héttel később.
A szokásos séma szerint az emberiség egy végzetes vírusfertőzés után veszett lesz és az emberek 90 százaléka négy hét alatt elpusztul. A kómából felébredő főhős üres utcákat, tereket talál Londonban. Sehol egy ember, sehol egy jármű.
A Danny Boyle által rendezett első változat (28 days later) után öt évvel később elkészült a 27 weeks later is. Szerencsére nem folytatták a sort, bár később egy szatirikus angol csoport elkészítette a 28 years later című „paródiát”.
A volt Magyar Köztársaság elnöke Áder János ma kiírta a 2018-as országgyűlési választásokat április 8-ra. A levélben figyelmeztet arra, hogy „1990-ben az első szabad országgyűlési választásokon kinyilvánított népakarat április 8-án vált véglegessé”.
Arról persze megfeledkezik Áder, hogy akkor a két fordulós választási rendszer második felvonása után alakult ki a végeredmény és az Országgyűlés összetétele. Pedig ez az apróság nagyon fontos, hiszen a 2010 óta kormányzó párt a választási rendszer megváltoztatásával, majd az alkotmány alaptörvénnyé silányításával ásta alá azt a liberális demokráciát, amelyre még van képe hivatkozni.
Lássuk csak!
„Az 1990-es polgári demokratikus átmenet lehetővé tette az európai alkotmányos hagyományokból építkező szabad és független Magyarország megszületését.”
Annó, 1990. április 9-én életemben először jártam a Blaha Lujza téri sajtóházban. Vidéki középiskolásként nyertem felvételt a Népszabadság akkor induló Studiójába. Emlékszem, hajnalban keltem, vonattal érkeztem a Nyugati pályaudvarra és villamosoztam át a Blahára, ahol először jártam egy napilap szerkesztőségében.
A szabadság szele, az új világ ígérete izgalmas, adrenalin-növelő érzés volt. Biztosan tudtuk, hogy az új rendszer demokráciát, piacgazdaságot és nem utolsósorban sajtószabadságot jelent. Izgalmas volt téblábolni a Népszabadság szerkesztőségében, ahol nemcsak nagy sürgés-forgás volt, de érezhető volt, hogy a szerkesztők, hírlapírók is izgatottak.
Vidéki gyerekként, hihetetlenül izgalmas volt a főváros forgalma, nyüzsgése. Az Oktogonon 12 osztrák schillingért kitöltöttünk egy akkor népszerű Ausztria Lottószelvényt, a malacost – ha még emlékszik rá valaki.
28 évvel később, ismét április 8-án kerül sor a választásra, még ha nem is olyanra, mint akkor. Április második hétvégéjén lesz az ortodox húsvét. A hagyomány szerint a vasárnap hajnali misén és körmeneten hangzik fel románul, hogy „Christos a înviat”, azaz Krisztus feltámadt.
Magyarországnak a demokrácia feltámadására lenne szüksége, aminek csak az első lépése lenne az ellenzék győzelme.
28 évvel később ismét lesz egy sorsdöntő április 8. Ám, ha másnap a kormányzópárt győzelmére „ébredünk”, akkor a sötét árnyék még sokáig itt lesz velünk…
Nyitókép: Vas Gergely
Szerző
Friss
- Szijjártó Péter, ezért taníttatunk és tartunk el? – kérdezte egy kommentelő az hétfői ‘ilyenmégsisamvolt’-bejelentését
- Meghalt a hollywoodi sztárok kedvenc magyar riportere
- Pintér Sándor vörös kódja a rendkívüli hideg miatt
- A KDNP a természetes unintelligenciával küzd a mesterséges intelligencia ellen
- A jövőben kártérítésre jogosultak a pszichiátrián kényszerkezeltek
- Aki túléli, ne felejtsen el újra a Fideszre szavazni – kommentelt feketehumorú ‘ketteske’, akit nem láttak el a XVII. kerületben
- Mennyit ér a honvédségi nyilatkozat, amihez senki nem adta a nevét? – Frissítve!
- Gondolatébresztő (!) Németh közszolgának: mi lenne, ha Orbán Viktor is átállna és a Tisza őt indítaná 2026-ban?
- Erre Dúró Dóra is megpödörheti a bajszát: Trump be- és kitiltotta a suliból Julianne Moore gyerekkönyvét
- Nincs ingyen leves – A munkáshitel kamatát az ‘állam’, vagyis mi mindannyian fizetjük a bankoknak