Kerítésen innen
„2RULE – Első látásra sima poliészter cuccok…” – gyárlátogatás….?
A fergeteges gyorsasággal, szinte a semmiből berobbanó – szigorúan kerítésen és érdekeltségen belül – sportmárka, a 2RULE immár két videóban is bemutatkozott a nagyérdeműnek, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a következő olimpián már ebben parádéznak majd a kiválasztottak, akik persze mindenképpen kiérdemlik a részvétel jogát. Talán éppen az új szerelésnek köszönhetően!
A kerítésen belüli világmárka….
Lássuk be, nem nagy truváj úgy sikeresen eladni valamit, ha az állam garantálja, hogy töméntelen mennyiséget jó áron megvesz belőle! Mintha Magyarországon ez már megtörtént volna, méghozzá nem is olyan régen?
Ha valaki, akkor Herczeg Zoltán ért a minőségi divathoz, így mindenképpen érdemes odafigyelni arra, mit gondol az új nemzeti mezről. Közösségi oldalán írt véleményt:
„Nem tudom tovább kerülni a témát, miután huszadjára is megkaptam tőletek ezt a remek kis propaganda filmet az új 2RULE mezekről, amik meglepően gyorsan elkészültek. A derék, tehetséges, nagy sikerű, professzionális futballisták szépen artikulálva sorolják a betanult szöveget a szép, új mezekről, amit én két, teljesen standard fazonnak látok.
Első látásra sima poliészter cuccok ezek,
amit az Alibabáról vagy Aliexpress-ről néhány euróért bárki beszerezhet kb. két hét alatt, majd itthon szépen után lehet hímezni és nyomatni. Ehhez ugyan nem kell 2 milliárdos tőkebefektetés, se semmilyen Zrt, elég 100.000 Ft kb. egy csapathoz és némi kreativitás, néhány kapcsolat, alap internet, minimális angol nyelvtudás. 4-10 euró egy hasonló kínai mez darabja. Szállítással együtt.
A West End-ben pl. tök szépen hímeznek a Gyuriék. 1-2 hetes meló ez mindenestől. És akad rajta 50.000 Ft haszon. Így elsőre/csapat. Valahogy mégis milliárdos hasznot sejtek…
De igazságtalan lennék, ha úgy mondanék véleményt, hogy nem láttam a motyót élőben,
nem tapogattam meg, nem vizsgáltam meg közelről szakmai szemmel az anyagot, a hímzés, a nyomás minőségét, az eldolgozást, a varrás milyenségét, stb. A képernyő sok mindent elbír, ez tényleg nem mérvadó.
Mindenesetre én még nem láttam a „hazai tervezésű és egyedi kivitelezésű” termékek gyártósorát, a hatalmas, sok szálas szövőgépeket, a profi nyomdát, a hímző apparátust, a tervező kollégákat, az üzemet, a gyártószalagot, a szabászgépeket, a varrógépeket, se semmit arról, hogyan is készülnek ezek a NAGYMAGYAR cuccok. 2RULE. Urald a pályát! A-haaa..!!
Kíváncsi lettem nagyon! Gyárlátogatás? lőrinc? viktor?”
Egy komment a cikkhez:
„Így bármit el lehet adni,ha az állam garantáltan megveszi. A népesedési problémát is simán meglehetne oldani. Mészáros venne egy cottongyártó céget,ami természetesen egyeduralkodó lenne a magyar piacon.Viszont lyukas gumikat gyártanának,aztán hopp,ott is vannak a gyerkőcök.Ha egynegyedét megtartják,tuti siker.Aki elveteti,az nyilván Soros embere címkét kap.Plusz hazaáruló.”
Emberek! – minden meg van oldva! Hétfőn indul Mészáros 2Rule webshopja!
Szerző
Friss
- A három legcélirányosabb női csillagjegy
- Döntsön, hogy jó hír-e, hiszen Ön fizeti: a Rogán-minisztérium levédeti a ‘jó hír’ szópárt
- Sztrájk-bejelentés: április 23.
- Így tromfol Orbán, -ezúttal a miniszterelnök névrokona- az újdonsült dr.: ‘Ukrajna nevű probléma’
- Lech Wałęsa a lengyel Szolidaritás vezetője „elküldte gyufáért” Donald Trtumpot, amikor keményen kioktatta politikatörténetből
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?