Ez a nap
A DK önálló listát indít
A Demokratikus Koalíció önálló listát indít a jövő évi választáson, és azt Gyurcsány Ferenc vezeti majd – erősítette meg Gréczy Zsolt, a DK szóvivője a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

Előző nap Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, akit az MSZP vezetése közös baloldali miniszterelnök-jelöltnek ajánl, azt mondta, a DK tartozik a választóknak annyival, hogy elmondja, miért nem akar a közös listán részt venni, holott a párt megalakulása óta a legszorosabb baloldali összefogásról beszél.
A 106 egyéni körzetben kellene nagyon gyorsan megállapodni
Gréczy Zsolt szerint választási győzelemre van esély, ehhez a 106 egyéni körzetben kellene „nagyon gyorsan” megállapodniuk a pártoknak.
Hozzátette: Karácsony Gergely éveken át a külön listát képviselte.
Gréczy Zsolt úgy fogalmazott, ha az egyéni körzetekről sikerül megállapodni, 60-70-et nyerhetne meg az ellenzék, és ebben az esetben „Orbán csomagolhat”.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi vonzza ide az amerikai családokat, és miért nem mindenki marad?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…