Sport
575: Novák Katalin védelmében
Legyünk őszinték és egyben igazságosak! Novák Katalin nem szívünk csücske, de lássuk be ő a hétvégén példát mutatott egy egész országnak.
Igaz, hogy NK nem HK, de miközben országos támadás alatt áll a köztársasái elnök Balaton-átúszása, mégis soroljuk fel a pozítívumokat.
Novák Katalin három órán belül teljesítette a Balaton-átúszást
Legyünk őszinték és egyben igazságosak! Novák Katalin nem szívünk csücske, de lássuk be ő a hétvégén példát mutatott egy egész országnak.
Azt már más médiumok szétcincálták, hogy miért volt szüksége a köztársasági elnöknek az 575 sportszergyártó egyedileg legyártott nagyjából 100 ezer forintba kerülő úszódresszére, de lássuk be ez csekély tétel a reprezentációs keretben.
Az ország első embere nem a szotyit köpködte egy focimeccsen, nem fácánra vadászott, nem helikopterezett ki a Hungaroringre, nem rázta a rongyot a lovin. Vállalta, hogy vélhetőleg kevés edzéssel a háta mögött 45 évesen először teljesíti a Balaton-átúszást.
A teljesítéshez a férjét hívta segítségül, akivel párban három órán belül teljesítette az embertpróbáló 5,2 kilométeres távot. Veres István végül egy másodperccel megelőzte feleségét, de ez lényegtelen.
A lényeg, hogy a katasztrófális egészségi és mentális állapotban lévő országban, ahol a magas vérnyomás, a túlsúly és a cukorbetegség népbetegség a „köztársaság” első embere a sportpályán, pontosabban a Balatonban mutatott példát.
Bármennyire is fanyalgunk, mégis ez megsüvegelendő teljesítmény.
Több, mint 10.000 résztvevő a 41. Lidl Balaton-átúszáson
„A halasztás ellenére is több, mint tízezren teljesítették a vízben vagy a vízen a 41. Lidl Balaton-átúszás különböző távjait. A vártnál kicsit erősebb reggeli szél ellenére is, a 41. évben is óriási sikert aratott az esemény.” – mondta Kocsis Árpád, a BSI versenyigazgatója.
A szezon legnagyobb hazai nyíltvízi úszóeseményére 46 országból érkeztek a résztvevők, akik összesen több, mint 6 millió Forinttal támogatták a Bátor Tábor Alapítványt, a Várva Várt Alapítványt és Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatát. Hazánkat 1071 településéről képviselték a résztvevők.
Az abszolút győztes Hartmann Máté 1 óra 3.53 perc alatt teljesítette a távot, a második helyen a junior világbajnokságon 5., mindössze 15 éves Nagy-Selmeczy Bulcsú csapott a célba.
A nőknél a 14 éves Rohács Luca győzött 1 óra 13.29 perces idővel győzött.
Balaton-átúszás
Férfiak
- Harmann Máté (PSN Zrt.) 1:03.53 óra
- Nagy-Selmeczy Bulcsú (Zalaegerszegi Úszó Klub 1:04.55
- Barabás Imre (Veszprém) 1:05.37
Nők:
- Rohács Luca (TSC) 1:13.29 óra
- Győrffy Lili Anna (Kaposvár) 1:14.42
- Virág Réka (Tatabánya) 1:18.29
A magyar Barbie és Ken a Balaton-átúszáson
Kínyó Norbert
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat