Kerítésen innen
70 milliárdos tram-train pár perccel gyorsította csak a Szeged és Hódmezővásárhely táv leküzdését
Nyolc hónappal tartott tovább a próbaüzem a tervezettnél a több mint 70 milliárd forintból megépült tram-trainnél. A MÁV szerint a problémákat a gyártó kiküszöbölte – saját költségén. A szerelvények a próbaüzem után sem tudják hozni azt a menetidőt, amiről az ITM korábbi államtitkára beszélt – járt utána az Átlátszó.
Nyolc hónappal tartott tovább a próbaüzem a tervezettnél a több mint 70 milliárd forintból megépült tram-trainnél. A MÁV szerint a problémákat a gyártó kiküszöbölte – saját költségén. A szerelvények a próbaüzem után sem tudják hozni azt a menetidőt, amiről az ITM korábbi államtitkára beszélt – járt utána az Átlátszó.
„Robogás” 80 helyett immár 100-al
A portál újságírói májusban mérték a Szeged-Rókustól Hódmezővásárhely Népkertig tartó távot az egyetlen megállóval számolva, ami
17 perc 31 másodperc alatt tette meg a villamosvonat, 70 km/órás átlagsebességgel.
Ugyanazzal az applikációval háromszor mértek:
az első alkalommal semmi sem jött szembe, így 75-re nőtt az átlagsebesség, a menetidő 2 perccel lett rövidebb, a korábbi 80-as csúcssebesség 100-ra nőtt. Visszafelé három perccel hosszabb volt az út, mert a tram-train szembetalálkozott a békéscsabai vonattal, majd egy másik tram-trainnel – mindezt az algyői Tisza-hídnál.
Kövesse cikkeinket a Google Hírek-en!
Ha rohan, imbolyog….
A szegeder.hu írta meg, hogy a Stadler szerelvényei a magasabb sebességnél először imbolyogtak. A lengéscsillapítókhoz nyúltak, ettől viszont keményebben rugózik a vonat. Sajtóhírek szerint a kerékprofilon is változtattak. A magasabb sebesség a menetidőt rövidítette volna. Emlékezetes,
a megvalósíthatósági tanulmányt 10 évre titkosították. Gyorsan kiderült, a korábban beharangozott menetidőket nem lehet tartani, Lázár János pedig lehazugozta azokat, akik ezt megírták.
Az ITM miniszterhelyettese, Schanda Tamás is azt mondta, hogy
„a tram-train menetrendje a két belváros közötti utazási időtartamot 30-32 percre rövidíti, amellyel jelenleg egyik közlekedési forma sem tudja felvenni a versenyt, beleértve a személygépkocsit is”.
Csakhogy a hivatalos menetrend ma is 42 perccel számol ezen a szakaszon. További részletekért kattintson az Átlátszóra.
Fotó: Lázár János Facebook-oldala
- Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlításaMegosztás A világ különböző részein élő fiatalokat más-más környezet és társadalmi-gazdasági feltételek veszik körül. Az Egyesült Államok, Oroszország és Magyarország fiataljai eltérő lehetőségekkel néznek szembe életük különböző szakaszaiban, legyen szó tanulásról, munkáról vagy lakhatásról. Bár minden országban léteznek egyéni sikertörténetek, az átlagos fiatal helyzete sokat elárul az adott ország társadalmi struktúrájáról. Egy átlagos fiatal számára… További információ: Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlítása
- ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’Megosztás „Budapestnek már nincs hová hátrálnia. Minden szolgáltatásunk biztosítása – így a tömegközlekedésé is – veszélybe került. Annyi pénzt rabolt el tőlünk szándékosan a kormány, hogy a csőd elkerülése kizárólag költségmegtakarítás, bevétel- vagy hatékonyságnövelés útján már nem biztosítható. Hitelből él a nemzet fővárosa már 2 éve, abból sincs már sok….” – kezdte bejegyzését Baranyi Krisztina… További információ: ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’
- Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!Megosztás „Íme az Orbán-rendszer lenyomata 1 percben. A 10 év alatt az angol királynál négyszer gazdagabbá váló oligarcha, aki nem tudja kimondani a propagandista szót”. Ha még ez lenne a legnagyobb problémája a „szegény gazdag” Mészáros Lőrincnek, mert bár Ő nincs tisztában vele, többek között az, amit a pénzért -származzon az bárhonnan- nem árulnak az… További információ: Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)Megosztás Emlékeznek még Tucker Carlson 2023-as interjújára Orbán Viktorral, ami milliós nézettséget produkált? Akkor felvetődött, hogy az amerikai pasas húzós „tiszteletdíjat” szokott kérni egy-egy munkájáért, aminek a miniszterelnök esetére vonatkoztatva akkor a miniszterelnöki sajtóiroda úgy reagált, hogy a “Tucker Carlson magyarországi látogatásával kapcsolatban a magyar kormány részéről nem merült fel kiadás. Ez azt jelenti, hogy… További információ: Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!Megosztás Budapest csődközelben van. Számláján lassan nem lesz egy fillér fedezet sem a közszolgáltatások finanszírozására, mert a kormány, de alighanem inkább személyesen Orbán Viktor (az Államkincstár bevetésével) kifosztja a többségben ellenzéki fővárosiakat – mondván: a gazdagabb városoknak segíteniük kell a kevésbé szerencsés településeket! És ezt törvényben is rögzítették. Márpedig a törvény mindenkire nézve egyformán kötelező.… További információ: A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
Friss
- Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlítása
- ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’
- Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik