Ez a nap
„Nyakkendőadomány” a koszovói kormányfőnek
Több mint 200 nyakkendővel cicomázta fel egy civil szervezet keddre a koszovói miniszterelnöki hivatal kerítését Ramush Haradinaj kormányfő fizetésének megduplázása ellen tiltakozva.
Ingre sem telik a miniszterelnöknek?
Ramush Haradinaj a közelmúltban a koszovói sajtóban többször is kijelentette, fizetésemelésre van szüksége, hogy új nyakkendőket és ingeket vásároljon.
Az amerikai székhelyű Beyond the Walls nevű civil szervezet a közösségi médiában közzétett felhívás alapján 214 nyakkendőt gyűjtött össze, azokat akasztották kedden a kormányépületet körülvevő kerítésre, így „segítve” a megszorult miniszterelnököt.
A pristinai kormány a múlt héten döntött arról, hogy megduplázza, bruttó 2950 euróra (mintegy 920 ezer forintra) emeli a kormányfő fizetését. A felháborodást egyrészt a miniszterelnök ügyetlen magyarázata, másrészt pedig az váltotta ki, hogy a koszovói átlagfizetés 350 euró (109 ezer forint), és sokan élnek a létminimum alatt. A munkanélküliség a kis balkáni országban meghaladja a 30 százalékot, a fiatalok körében pedig ennél is magasabb, körülbelül 50 százalékos.
A koszovói kormány a miniszterelnök-helyettesek, a miniszterek és más magas beosztású politikusok fizetésének növeléséről is döntött. A kormányfő helyettesei ezentúl bruttó 2500 eurót (780 ezer forintot), a miniszterek pedig 2000 eurót (624 ezer forint) kapnak majd.
A szeptemberben beiktatott koszovói kormány első száz napja elemzők értékelése szerint nem mondható túl sikeresnek, és a politológusok szerint az sem túl szerencsés, hogy éppen egy megkérdőjelezhető fizetésemelés lesz az, amiről a leginkább emlékezetes marad ez az időszak.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Mit érdemel az a Bohár, aki ‘sejtet’ és ezzel ‘mérgez’?
- Lázár: ‘a húsvéti nagytakarítás készen van, következhet a normalitás és a jólét programja!’
- Újabb ‘csurrant-cseppent’-sztori Tiborcz István -Orbán-vő- főszereplésével
- ‘Drága’ -a szó szoros értelmében!- Kollár Kinga! – 20 milliót feccölt a kormányprop. a lejáratására
- 6.700 milliónkba fájt a legutóbbi két nemzeti konzultáció – Mit tippel, mennyit égetnek el erre 2025-ben?
- ‘Szia Urak, megcsináltuk!’ – Lehallgatást gátló telefontok-ajánlás a Magyarországra utazó EP-delegációnak
- Varju: Orbán Viktor feltette magára az elé dobott kínai pórázt
- Akkora maflást kapott Schmidt Mária Juszt Lászlótól, hogy a fal adta a másikat
- 200 milliós pert nyertek úszók a magyar álam ellen
- Brüsszelben nem éri meg sunyinak lenni – EU-s vizsgálat Orbán Balázs MCC-jének cége ellen