Ez a nap
Az LMP az ombudsmanhoz fordul az újabb cenzúra miatt
Az LMP szerint cenzúra, hogy előzetes engedélyhez kötik a pedagógusok, iskolaigazgatók önálló nyilatkozattételét. Az ellenzéki párt ezért az ombudsmanhoz fordul a Nemzetgazdasági Minisztérium háttérintézményének erről szóló körlevele miatt, amelyet a szakképző iskoláknak küldtek.
Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal azután küldte szét a fenntartása alá tartozó intézményeknek a levelét, hogy egy komáromi igazgató számon kérte pedagógusát, amiért a tanár nyilvánosan sérelmezett egy a szakgimnáziumukban történt jogsértő esetet, azt, hogy kifüggesztették a megrovásban részesült diákok névsorát.
A szóvivő kijelentette: a szólásszabadságot súlyosan korlátozó eljárás antidemokratikus, ezért pártja az ombudsmanhoz fordul a konkrét eset és a levél kivizsgálását kérve.
Az LMP emellett visszaépítené a köznevelési törvénybe a korábbi közoktatási törvény azon rendelkezéseit, amelyek kimondják: a tanuló, a szülő és az alkalmazott nem késztethető lelkiismereti, világnézeti vagy politikai meggyőzősédének megvallására de megtagadására sem, és senkit nem érhet hátrány mindezek kifejtése miatt.
Kanász-Nagy Máté kérdésre elmondta: egyetértenek a január 19-ei diáktüntetés céljaival, ezért az LMP több tagja magánemberként részt vesz a rendezvényen, ugyanakkor tiszteletben tartják, hogy a szervezők nem szeretnék, ha azon pártok is megjelennének.
Karácsony Gergely, a Párbeszéd és az MSZP miniszterelnök-jelöltjének kijelentésével kapcsolatban, miszerint lemondana kormányfőjelöltségéről, ha az LMP részt venne a baloldali összefogásban, Kanász-Nagy Máté azt mondta: Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje Orbán Viktor kormányfő egyetlen kihívója, a legjobb és a leghitelesebb jelölt. Köszönettel vesznek minden támogatást, ugyanakkor az LMP nem tud a régmúlt szereplőivel közös konstrukcióban részt venni a választáson.
Kijelentette azt is: nem zajlanak tárgyalások köztük és a Momentum között.
Arra a felvetésre, hogy Baján egy olyan független jelöltet támogatnak az időközi önkormányzati választáson, aki mögé a Jobbik is beállt, közölte: azt mérlegelték, ki a legalkalmasabb jelölt, azt nem vették figyelembe, hogy más pártok ki mögé állnak be.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti