Kiemelt hírek
A főváros XI. kerületében élnek az ország legtudatosabb nemzetiségi polgárai
A főváros XI. kerületében mind a 13 nemzetiség tarthat települési szintű választást október 13-án – derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) internetes tájékoztató oldalának adataiból.
A főváros XI. kerülete az egyetlen az országban,
ahol valamennyi nemzetiség – a bolgár, a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a roma, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán – megválaszthatja települési szintű önkormányzatának tagjait október 13-án.
A törvény szerint csak azokra a településekre lehetett nemzetiségi választást kiírni, ahol a legfrissebb (2011-es), önkéntes bevalláson alapuló népszámlálás adatai alapján legalább 25-en az adott nemzetiséghez tartozónak vallották magukat. Az Nemzeti Választási Bizottság (NVB) ennek alapján 1745 településen tűzte ki a 2715 választást.
523 települési választás marad el
A választást azonban csak akkor lehet megtartani, ha van elegendő – a településen névjegyzékben szereplők számától függően három vagy öt – jelölt, illetve névjegyzékbe vett választópolgár. Az NVI adatai szerint 523 települési választás marad el.
Az NVB adatai szerint egyedül a főváros XI. kerületében tudta valamennyi nemzetiség települési szintű választását kitűzni. Az NVB 12 voksolást tűzött ki 13 településen, de ezek közül csak három kerületben – a II.-, a III-. és a XIV.-ben – lehet mind a 12 voksolást megtartani (mindhárom kerületben a szlovén nemzetiség települési választását nem tudta kitűzni az NVB).
A 12 kitűzött választásból 11 nemzetiségi választást lehet megtartani a IV. kerületben (kitűzték a horvátot, de elmarad), a VII. kerületben (itt is a horvát marad el), a VIII. kerületben (szintén a horvát marad el), a X. kerületben (a szlovák marad el), a XIII. kerületben (az ukrán marad el) és a XVIII. kerületben (a ruszin marad el), valamint Pécsen és Szegeden. Pécsen a szlovák és a szlovén nemzetiség választását nem tűzte ki az NVB, Szegeden pedig a ruszin és a szlovén nemzetiség választását.
A 12 kitűzött választásból 10-et tudnak megtartani
a VI. kerületben (elmarad a horvát és a lengyel), és a XVII. kerületben (elmarad a szerb és az ukrán), 9-et pedig a XVI. kerületben (elmarad a bolgár, a lengyel és az ukrán).
A 11 kitűzött választásból 10 tartható meg az V. kerületben (elmarad az ukrán), a IX. kerületben (elmarad a lengyel), a XIX. kerületben (elmarad a szlovák) és a XXI. kerületben (ahol szintén a szlovák marad el).
Debrecenben és Miskolcon a kitűzött 11 nemzetiségi választásból 9-9 tartható meg. Debrecenben az NVB nem tűzte ki a horvát és a szlovén választást, a kitűzöttek közül viszont elmarad a szerb és a szlovák, Miskolcon pedig nem tűzték ki a horvát és a szlovén választást, a kitűzöttek közül pedig elmarad a román és a szerb. Kecskeméten is 11 nemzetiségi voksolást tűzött ki az NVB (nem írta ki a ruszint és a szlovént), a kitűzöttek közül viszont elmarad a lengyel, a szerb és a szlovák nemzetiségi választás.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Lázár György: Palladino USA-ügyvivő már be is nyújtotta a számlát…? – Trump azt követeli, hogy….
- Feketelista infó: 517 ezerre nőtt a bankoknak hosszasan tartozók száma
- Parlamenti államtitkár: ‘Brüsszel Péter’ és Kollár Kinga küldte ide a LIBE bizottságot – Lánczi Tamás ráerősítésével
- Nem csak Bohár ‘lódít’, Orbán Viktortól sem áll távol a ‘nagyotmondás’ – most sem….
- A legerősebb demokrácia, avagy mi már Trump voltunk, amikor Trump még nem is volt
- Ha járna-kelne, vagy vásárolgatna a hosszú hétvégén – Húsvéti erősítéssel készül a MÁV-csoport
- Magyar Péter Bohár Dánielnek: vége van, elvtársak. Vége van
- Lemondott a Hadházy-féle hídfoglalást engedélyező kúriai bíró – Sztálin elvtárs kéjesen nyújtózik egyet odalent
- Billegő időjárás előrejelzés húsvétra
- Hagyj abba mindent, eljött a horoszkóp-idő! – 5 csillagjegy kivételes húsvéti hétvégére számíthat