Connect with us

Kultúra

A The New York Times hétfői melléklete méltatta és elemezte is Kurtág Márta munkásságát

Megosztás

A napokban 72 esztendős korában elhunyt Kurtág Mártát méltatta a The New York Times hétfői melléklete.

Zeneoktatóként is kiváló volt

A Kurtág-házaspárról készült fényképekkel és Kurtág Márta egyik fiatalkori fotójával kiegészített féloldalnyi cikk nemcsak méltatta, hanem elemezte is Kurtág Márta munkásságát.

A szerző legendásnak nevezte az elhunyt művészt, és kiemelte a magyar zenei életben játszott, zeneoktatóként is kiemelkedő – az amerikai lap szerint döntő – szerepét. Megjegyezte, hogy bár zongoraművészként jelentős szólókarriert is magáénak tudhatott, minden elért eredményét maga is a Kurtág Györggyel 1947-ben kötött házasságának tulajdonította. „Már a kezdet kezdetén György és én a repertoárt is felosztottuk magunk között. Ha én Schumann fisz-moll zongoraszonátáját játszottam, akkor ő a g-moll zongoraszonátát adta elő” – idézte a lap az elhunyt művészt.

Kurtág muzsikája mindig tükrözte felesége hatását

Az emlékező cikk felidézte Kurtág György a The New York Timesnak korábban adott egyik interjúját is, amelyben a zeneszerző-zongoraművész a Végjátékok című, Samuel Beckett drámája milánói bemutatója alkalmából 2018-ban nyilatkozott a hitveséről is. „Nemcsak a hangszereléshez adott tanácsokat, hanem lényegében részt vett a komponálásban is” – fogalmazott akkor Kurtág György.

„Csodálói szerint Kurtág muzsikája valamiképpen mindig tükrözte (Kurtág Márta) hatását” – fogalmazott a cikkíró. Felidézte Ucsida Micuko japán zongoraművész szavait is, aki 2017-ben, amikor a Kurtág-házaspárt a Franco Buitoni-díjra jelölte, úgy fogalmazott: Kurtág zenéjében „kiteljesedik az egymás iránt érzett mély szeretetük. (…) A zenét együtt élik”.

A házaspár a koncerteken hagyta, hogy a zene magával ragadja őket

„Úgy érezted magad, mintha egy bensőséges családi ügybe nyertél volna bepillantást. A Kurtág-házaspár egymásra mosolygott és hagyta, hogy a zene magával ragadja őket, láthatóan megfeledkezve arról, hogy a koncertteremben zeneimádók követték őket” – idézte az amerikai napilap a The New Yorker 2006-ban, Kurtágék egyik amerikai fellépése után megjelent méltatást is.

A The New York Times részletesen bemutatta az esztergomi születésű Kurtág Márta életútját, tanulmányait, karrierjének egyes epizódjait is.

(Forrás: MTI)

megosztás

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük